Pici kefét tett mellére
s bimbajára csipetnyi sót –
istenem, hogy fintorogtam,
megmeredve is forogtam, -
s dúdolta a tejválasztót.
Válj anyácskád rossz tejétől,
mint fehér a feketétől, -
köpd ki, gyöngyöm, porba vele,
édesebb a farkas teje, -
köpd ki, kicsim, köpd ki!
Ó, de dúdolhatott nekem!
Tudtam én, hogy édes nagyon.
Kis piszémet sóhoz nyomtam
„ezen az ős viadalon”.
Aztán vissza és előre!
Piros lett a baba orra.
Apám meghúzta fülecském:
Öcskös, gondoljál a borra!
S elváltam én jó tejétől,
mint fekete a fehértől - - -
s látod, kedves, tudtam válni,
tudtam apám mellett hálni.
Tejválasztó, tejválasztó,
orrocskámat elfárasztó,
hadd dúdolok, kedves, neked,
el nem választó éneket.
Jaj, emlődre ne tegyél sót,
ne végy ecetet ajkadra,
tűvel ne béleld ki öled,
s ne legyen a karod kardlap, -
ó, ne válassz, nem hagyhatlak.
A kisbaba piros orral
ordítozva úgy esengett,
mint a férfi – sápadozva,
ahogy félelmében csendes.
Tejválasztó, tejválasztó,
orrocskámat elfárasztó,
fehér szívvel mondtam neked,
el-nem-választó éneket.
Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése