A napok pergő, változó
képkockái, közt figyelem
azt, ami bennük ismerős,
azt, ami bennük idegen.
Anyámé volt e félmosoly,
enyém e mókás tettetés,
s van mozdulat, van mozzanat,
hogy nem is sejtem, kit idéz.
És van tekintet, mozdulat,
amely sajátjuk, hirtelen
szökött a fényre, most ragyog,
és benne ott az intelem:
hogy ez a szín a holnapé,
s e most kibomló árnyalat
másként fejez ki más világ
földjében sarjadt vágyakat –
hogy mennyit munkál az idő,
míg egy vonást tökélyre visz,
hogy nő a gyermek, s nem csupán
a gyermek, de az ember is.
Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése