A
regény tengelyében egy csodálatos szerelem története áll. Alföldi Kálmán egy
lóversenyen meglátja és megszereti Ostritz Lívia bárónőt. A színészt teljesen a
hatalmába keríti a szerelem, mindenről és mindenkiről megfeledkezik és vakon,
végzetszerűen rohan az ismeretlen után. Nem veszi észre, hogy ködképet kerget,
hogy a bárónő helyébe egy bárnőt csempésztek.
Az
olasz föld csodálatos színei és hangjai csordulásig töltik a szívét. Boldognak
érzi magát, mint még soha. De a boldogság csak látszólagos és külsőségekben
nyilvánul meg. Mögötte ott húzódik korunk életének minden árnyoldala,
ocsmánysága. A Ganges vize csak messziről kék, közelebbről piszkos és lábszagú
a mosakodó indusoktól.
Alföldi
Kálmán romantikus szerelme és látszólagos boldogsága mögött megrázó reális
hátteret festenek az elhagyott feleség szenvedései és az őt bekeríteni akaró
ál-jóbarát sakkhúzásai. Ennek a háttérnek a rajza a regény legerősebb része. Az
abszolút és a relatív hűség, a jó és a rossz összeütközése. Vágó dr. tudatosan
taszítja barátját a fertőbe, mind mélyebbre, hogy ezzel hozzáférkőzhessék annak
feleségéhez, a teljes becsületességet megtestesítő Gittához.
Csodálatos
szerepet játszik a panoptikum viaszbábúja és két élő hasonmása: Ostritz Lívia,
a szeszélyes bárónő és Miranda, az élvhajszoló táncosnő és egyben dothista
papnő. Az első élő alakról az elérhetetlenség hajtja Alföldi Kálmánt a
viaszbábúhoz, e másiktól pedig annak visszataszító élete.
A
kis mellékalakok egész sora kapcsolódik még az előbbiekhez. Csipetke, a
legjobban megrajzolt alakja az egész regénynek. A sajtó „Kukac” alakjában már
több valószerűtlen vonás is van. Nagyon jó az éjszakai élet figuráinak rajza.
A
legnagyobb szeretettel kétségtelenül Alföldi Kálmán alakját alkotta meg a
regény írója. Egyéni vágyak és művészi ambíciók letéteményese Alföldi Kálmán. Nagy
lángoló lelke és idealizmusa bele-beleütközik az élet valóságaiba. A kulisszák mögötti világ is fájdalmas, sőt
még több szenvedést is rejt, mint a rajta kívüli élet. Így ébredt a színész
arra: „A Ganges vize csak messziről kék
és tiszta, közelről piszkos és lábszagú a mosakodó indusoktól.” Ez Alföldi
Kálmán tragikuma.
Ez
ihlette Blazsek Ferencet, és ezért íródott az egész regény, amely kétségtelenül
értéke a kisebbségi magyar irodalomnak.
(-gner)
Forrás: Híd, I. évf. 1934. 2 sz.
