2016. jan. 20.

Halotti Beszéd (Az eredeti szöveg sorról-sorra)





Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig – Bp., 1903.

Ijjas Antal: Rádió





Állítsd meg ó a száguldó időt, mert
„Halló, halló, hölgyeim és uraim,
amikor  most megszólal majd a jelzés,
akkor lesz
huszonkét óra és
tíz perc…”

Ma este a műsor korán lejárt;
mit hallhatsz még? Csak édes és fanyar
cigányzenét valami közömbös kávéházból,
ahol jó volna elmerülni most, mint valami akváriumba,
a füstben, gőzben, hegedűszóban és
a ventillátorok zúgásában. Nézd,
hogy nesztelen, nagy forgóajtaján
az éjszaka beküldi figuráit
s a villanyfény izzófehéren áll a tükrök kristály és ezüst tavában,
dermedten izzik asztalok felett
s az egyiknél egy férfikéz kocogtat gyűrűjével
üvegpoháron
és belehallani a rádióba:
„Menjünk már!...”

Jó!  Te is csak menj tovább és
forgasd tovább a fémlemezeket,
ó hallod-é Hilversum sikolyát a háromszázegyes hullámhosszon?
Felhőkön át és országokon át egy női hang énekli? szerelem.
Egy mély és édes asszonyi hang, egy karcsú asszonyé,
aki szőkén és emelt keblekkel énekel a mikrofon
s a hangfogó lágy függönyök előtt.
Ezt mondja a magányos férfiaknak, akik fáradtan hallgatják:
szerelem!
És ezt mondja az unott és elhasznált családapáknak,
akik álmosan készülődnek lefeküdni
és éppen ki akarják kapcsolni a rádiót:
szerelem!
Óh,
 hogy ujjong, sír és nevet a fiatal
lányok fülébe, kik úgy vannak tele
zsongásával, akár a hegedűk hangszekrénye és készek minden pillanatban
úgy szétolvadni tőle, mint az ár,
mely felkacag a hegedű vonóján
és sodrása titokzatos, fájó barlangokat mos
szívünk szívébe. Szenny, kristály, virág, vér:
szerelem – és mondd csak asszonyi hang, csak énekeld tovább
a jéghideg téli szélben és a jéghideg téli éjben,
vasutak hálózata és távíródrótok fázó hárfái felett,
a városoknak az égre felsugárzó
skárlátba olvadó fényköde felett és
külvárosi emeletek tengere felett:
szerelem! – és idézd tovább, míg
el nem kell tőle vándorolni messze
a zengő űrben
távolságokon és hullámhosszokon
át.

 S ez London itt, dzsesszkórus, énekel egy
előkelő music hall színpadán,
fehérre festett ajkú négerek
hajlongnak frakkban és formátlan fájdalomban
a reflektorfény hókévéi közt.
Mély férfihangok, csupa mély férfihang.
Oly mélyek és sötétek, mint az éj
és mint a bőrük és mint Afrika
az idegen ég és az idegen csillagok alatt
a szalma és nádkunyhók kúpjai mellett égő tüzek
vöröslő fénykörében.
És ezt éneklik mind:
az ősi énekeket a testről és a vérről
és az amerikai szolgaság énekeit a fájdalomról és
a rabszolgaságról,
Kám fiainak
rabszolgaságáról, amellyel alávettettek Szem és Jáfet fiainak.
És ezt éneklik még:
a rabszolga ősöknek a cukornád és gyapot
ültetvényeken elsírt zsoltárait,
amelyeknek szövegére bibliás prédikátorok
tanították meg őket
és amelyeket a síró asszír évek zsidói énekeltek
Babilonnak vizei mellett fűzfákra aggatott
zenés szerek alatt.
Hömpölygő ezredévek
olvadnak össze itt a kórus énekében,
hömpölygő ezredévek árja és hömpölygő fájdalmaknak árja –
ez volt övék és most az unokák hajlonganak a taps
rekedt és meghatott zúgásában.

Most más következik:

Ez a Hotel Savoy, az esti tánc;
fiatal, frakkos szőke férfiak
táncolnak karcsú, lágyhajú lányokkal,
táncolnak és az óriási London
lámpái vörösen égnek köröttük a koromfekete ködben,
amit előlük az étterem roppant üvegtábláinak
sárgaselyem kárpitjai takarnak,
fénylő, nehéz, mozdulatlan redőkkel
barbár sípok, dobok s csengők felett.
Künn köd csepeg s az utcakereszteződéseknél rendőrök álldogálnak;
a tengeren, égő ablaksorokkal
és fedélzetükön az ívlámpák fehér ragyogásával
hajók hörögnek Kanada felé,
Fokföld, Egyiptom, India és Ausztrália
felé,
és a Britt Birodalom tartományai
szilárdan sorakoznak az Északi Sarkkörtől a Déli Sarkkörig
és holnap délelőtt a hadgyakorlaton
háromszáz tonnányi hadiszert lő el Ő Britt felsége flottája.

De forgass másik hullámhosszra, arra,
amelynek láthatatlan körei az Eiffel-toronyról
száguldanak szét az űrben.
Hallgasd meg a súlyos, puha ütést,
a zene idegen és félelmes dobaját,
amint beléje édes és acélos
zengés fonódik: balalajka-kórus.

Egy óriási kávéházban játszik,
esti szeszük előtt üldögélő, környékbeli
polgárok és ideverődött idegen hordaléknép
előtt,
fényben, melegben, cigarettafüstbe4n
s barbár nyelvek bábeli zsivajában
ezt játssza:
Csajkovszkij Novemberét (Opus 37.).
És halld a lámpák opálos holdjai alatt,
halld az esős és enyhe francia télben
halld a kiömlött likőrtől ragadós márványasztalok felett
a hóvihar fagyos ezüstpoharát
s a trojkát
a fehér havon lihegő és tomboló három lovával
az ázsiai zene dobbanásai
s ragyogó, zengő és szikrázó vágtatása közt,
összevissza harangozó mélyhangú és magashangú csengőinek vad zajával,

Szőke és fekete férfiak játsszák és fáradt arcú lányok,
akik hercegnőknek szokták mondani magukat, pedig tanár vagy orvos volt az apjuk
valami dél-orosz kisvárosban,
ahonnét elmenekültek Isten tudja mért
s mit égő cseppek freccsentek szerteszét
idegen földekre és idegen éjszakába,
hogy énekeljék kíváncsi és közömbös idegeneknek
a Volga-dalt.

Most ez következik:

Minden átmenet nélkül, hirtelen
hangzik fel a füstben, gőzben és zajongásban
és minden ember hátradől a székén,
mert feltárul ezüstösen és ködösen és hömpölyögve
az óriási Volga
(Zúgó vizei felett sokasodjék meg az áldás!)
Ó hallod-e
a szél hullámait
amelynek kiáltásai nyersek a szélben
és a hajóvontatók dalát?
Egy párizsi kávéház oroszai
éneklik üres és gépies bánattal,
mert már a bánat is elkopott azóta, hogy
hajóra szálltak Krímben és azóta,
hogy látták, mint bontakoznak ki a hajnal rózsaszínű ködeiből
a smaragd partok,
Konstantinápoly és Szaloniki,
s a kábulat fátylaiból a többi városok,
amelyek zenébe, alkoholgőzbe és cigarettafüstbe
vonzották életüket és énekükre
a kávéház ablakfüggönyei mögül beleskelődnek
a Boulevard Sevastopol csapzott pillangói.

És mit akarsz hallgatni még az égben?

Rómában Dantét szaval egy színész:
a száműzött Firenzei a Hatodik Kör
égő sírjai közt megy át a Poklon,
amíg a milanói operaházban vörös és arany selymekben, barbár pompától roskadozva
énekel a kínai Hercegnő.

Moszkvában pedig a Kreml
bástyái és csúcsos kupolái sápadtan rémlenek ahó alatt
és a külföldi propaganda
szónoka most mond gépies beszédet
s ott künn a Vörös Tér ívlámpáinak füzérében
dermedten áll Iljics Wladimir mauzoleumának
lapos és sivár fakockája.
Benn Iljics Wladimir Lenin fekszik ökölbe szorított kézzel és álmodik,
künn az új őrségváltás katonái,
mint rohamsisakos szobrok nézik,
mint áll
az A-villamos álmosan fénylő utolsó kocsijának
üres kék szikrázással fellobbanó áramszedő lantja,
és a bástya lőrései
felett
szent Mihály Arkangyal kathedrálisának kilenc aranykupolája
és ki tudná megmondani, micsoda titkokról álmodik,
Halld: Berlin éppen most köszönt el hallgatóitól:
Azért kívánj a sűrű ködben tülkölő hajléknak a koromfekete tengereken
te is jóéjszakát,
az éjben száguldó expresszvonatoknak
jóéjszakát,
és önmagadnak is
jóéjszakát:
Isten legyen veled, velem és Isten mindnyájunkkal.
Isten legyen az éjszakában alvó
falvakkal, városokkal,
Isten legyen az éjszakában éber
Jóakaratú Emberekkel.
Legyen a Boulevard Sevastopol
beteg, megtévedt asszonyaival,
akik lázasan fáznak a csatakos aszfalton és a ködben.
S Isten legyesn szegény
Iljics Wladimir lelkével is,
és végezetül a Föld
bal és véletlenül rohanásával a világűr ismeretlen mélyében, amen!

Forrás: Vigilia 1935. 3. kötet

Kassák Lajos: Rózsalegenda




 
Kertünkben már alszanak a virágok
langyos szellőben és holdfényben alszanak.
Ha elég bátorságom lenne hozzá
leszakítanék egy violát, hogy reggel
színnel és illattal keltsem Kedvesem.

A hold muzsikája szól a kert felett
s közben mintha aludnának virágaink.
Aztán látom a függöny résein át
egy kibomlott rózsa leszakad az ágról
s mint madár, átszáll a szomszéd kertbe.

A hold ekkor éppen előttem úszott
s Szent Dávid, kit mindnyájan nagyra becsülünk
letette hegedűjét és egy kancsót
nyújtott felém a messzi ég küszöbéről.

Igyál, mondta. Nem. Aztán mégis ittam
és egészen elfelejtettem Kedvesem.
Ó, a virágok már mind szárnyra keltek
s míg részeg voltam, döntöttek sorsom felett.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 33. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.