Ott fenn az égnek mély-kék négyszögén
Cikázik szét veszett-vad fecskehajsza,
Jaj-surrogásuk, mint lelkek panasza,
Kik nyögnek lenn a kárhozat ölén.
Nagy-néha egy-egy lesurran ide,
Hol törvény most az új május parancsa,
S arany terméstől roskad száz narancsfa,
De tova űzi ijedt, kis szíve.
Fáradt saruban sok fehér barát
Jár fel-le benn az ódon folyosón
S mormolja csendben az Úrangyalát.
És egyikük – szép álom! – eloson…
Az öreg kútba nagy veder merül
S a bús narancsok arca felderül.
Ford.: Vitnyédi Német István
Forrás: Vigilia 1935. 3. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése