Miklós-nap este, Pesten a Duna-partra mentem,
cél nélkül és merengtem azon a drága Szenten,
kinek nevével annyi, de annyi móka zendül
ma végig a világon s az unalomnyi csendbül
kilép s cserkészni indul a gyermekes Öröm.
Volt három holt-szegény, de világ-csinos leányzó,
nem tudtak férjhez menni az átkozott, hiányzó
kelengye nélkül. Apjuk liliom-árverésre
gondolt, de Szent Miklós ezt még jókor vette észre
s éjjel sok pénzt dobott be a nyitott ablakon.
Mily furcsán jár a Szent, ha el nem rejtőzhet fent a
fennkölt pompájú égben, mert egy kedves legenda,
egy terhes népszerűség lehozza e roppant bús
világba víg kovásznak: és lesz belőle Krampusz,
cukros puttonnyal járó, szakállas Mikulás!
Ezen merengve mentem s egyszer csak megrezzentem.
Egy lócán férfi ült a királyi várral szemben,
borostás, éhes arcú ember, a szeme őrült
lázzal nézett egy pontra, ölében csecsemő ült,
a csecsemőt szoptatta mű-tejjel cucliból.
Piros pendelyke volt a gyermek testén, több semmi.
Világított a ködben a pendely, messze menni
nem bírtam, visszanéztem, majd újra mentem,
figyeltem, az eszem már nem töprengett a Szenten,
hozzámentem s megtudtam, hogy munkanélküli.
Ó, munkás, munka nélkül! Ó, rét virágok nélkül!,
Ó, Nap, sugárzás nélkül! Isten, teremtés nélkül!
Ki is lakoltatták őt. Az asszony padlót súrol
egy mulatóban éppen. Hány Miklós-esti zsúrról
csurog ma a vidámság az éjbe, mint a méz!
Az ily mezítelenkét minő angyalkák óvják?
A munkás megpaskolja hideg-piros kis combját,
az meg csókolja apja borostás arcát, angyal
tud csak szeretni ily csúf arcot malasztos aggyal
s pünkösdirózsa szívvel, meg apró gyermekek.
Pedig nem adhat néki se bonnt, se mesekönyvet,
se zongoraleckéket, csak sós tengernyi könnyet,
remény-sajkára rakja, ha nőni kezd s evezhet
a borzalmas Mesébe, mit Életnek neveznek,
hol hétfejű sárkányok várják bizony szegényt!
Ott álltam s néztem őket. Egyszerre csoda történt:
nagy Mikulás-szakállam nőtt, minden földi törvényt
megcsúfolón, ezüstös sátorrá lett fölöttük,
a szívem füstölő lett, jósága szállt s mögöttük
a fagy-fogú Sárkány is egy éjre elaludt.
Forrás: Vigilia 1935. 1. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése