Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap ki az ablakokon,
Láng a szobákban? Nem! Nem. Csak a ház
előtt a sok kis kert lett lobogás.
Rózsa, futó rózsával teli ág
lángol ki a kertek rácsain át,
lángnyelvek, vagy arcok, kivörösödött
orcák, piros öklök a rudak között,
föllázadt, megannyi véres-szemű rab
karja csavarja a rácsrudakat,
némán, beleadva minden erőt,
hogy csak a szín, az a lángszín üvölt,
mennyi kitátott szájú virág,
mennyi üvöltő némaság,
mennyi pecek-feszítette ajak
a májusi ég tág boltja alatt –
megyek az utcán megkötözött
eszelősök cella-sora között,
s viszem a – már nem fiatalon –
viszem a szívemben vad tavaszom.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 32-33. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése