2018. nov. 26.

Balogh Zoltán (1833-1878): Fáy András emlékkönyvébe




A boldogsággal ugy vagyunk mi is
Miként az alchimista tűzhelyével,
Ki ráfecsérli minden vagyonát
És várja, várja, hogy majd lesz arany!
Bitatja a szükölködő családot,
Ugy mint mi vágyainkat.
A sorssal küzdő szív
E mindig éhes apró gyermekit…

A tűzhely aztán lassanként kialszik.
Mert nincs mit rakni többé a parázsra:
A tűzbe olvadt minden vagyona,
Az idő vitte el szép ifjuságát,
Az arany pedig még sem sikerült:
De ő azért remél, remél!...

Forrás: Balogh Zoltán költeményei  - Méltóságos Özvegy gróf Batthyányi Lajosné, született gróf Zichy Antónia ő nagyságának, az édes haza legérdemdúsabb leányának mély hódolattal ajánlja szerző - Sommer Lipót könyvnyomdájában Bécs, 1863.

Balogh Zoltán (1833-1878): Nevelőm


 Rembrandt festménye

Mit látok!... ki ez az ágról szakadt ember?
Nadrágja csak kissé ér a térdén alol,
Összevert kalapján szellő jár keresztül
S dereka az évek terhétől meghajol.
Be van nőve arcza tövises szakállal,
Nagy bajusza alá rejtőzik el szája,
És ha jól megnézem, a szakáll és bajusz
Nagyon is sürűn van fehérrel tarkázva.

Megismerlek immár régi jó nevelőm:
Hát ilyen galádul bánt a sors te veled?
Jer, borulj keblemre egész utcza előtt,
Hisz tanitványodat, fiadat öleled!
Hisz én vagyok a kit egykor ugy szerettél,
Bár vannak olyanok, kik tán megvetnének,
De előttem most is az vagy a ki voltál:
Sok által nem ismert gyémánt – nemes lélek!

Eszembe jut ismét szép gyermekvilágom:
Mint hatottak én rám ajkad oktatási…
Azt mondtad, hogy csak a sziv legyen vezérem
S biztos lesz a pálya, jőjjön aztán bármi!
Azt mondtad, hogy midőn csalódik az ember,
Magában hordja már a szép öntudatot;
Az öntudat pedig oly paizs, a melyet
Ketté nem tör a sors, habár rá is csapott.

Elvezettél aztán, folyvást lelkesitve,
Igazság, tudomány fényes templomába;
Onnan a költészet ligetébe mentünk,
Hol velünk Homerust egy világ csodálta.

Együtt bámultuk a raphaeli képet,
Együtt hallgattuk meg Beethoven zenéjét:
Oh! mit csak a szellem fönségeset nyujthat,
Velem együtt akkor te is mind átérzéd.

Beszélj kérlek, beszélj, emelj fel magadhoz,
Mondd el sorba megint régi elveidet,
Mondd, hogy a veszélynek magasztos lelkeken
Hatalma megtörik, hatalma nem lehet.
Mért néma ajakad? midőn egy szebb kornak
Napjain emlékem oly kéjjel andalog…
Megszólal nevelőm keserü mosolylyal:
Kedves barátom, én nagyon éhes vagyok!

Forrás: Balogh Zoltán költeményei  - Méltóságos Özvegy gróf Batthyányi Lajosné, született gróf Zichy Antónia ő nagyságának, az édes haza legérdemdúsabb leányának mély hódolattal ajánlja szerző - Sommer Lipót könyvnyomdájában Bécs, 1863.

Balogh Zoltán (1833-1878): Verseimhez



Elbocsátlak ismeretlen utra,
Menj ki a világba kötetem;
Légy szivemnek hűséges tolmácsa
Részedül bár milyen sors legyen.

Ha paloták diszes asztalára
Vinne egykoron majd végzeted:
Meg ne ijedj, hanem mondd el bátran
A legszentebb szabad elveket.

Vagy ha látsz az ablakon keresztül
Halvány arczot és rideg szobát:
Add a sorstól üldözött kebelnek
Barátságod és részvéted át.

Ha ellenségünk kezébe jutnál,
El ne hagyjon a lelkierőd:
Átkozd meg, ha mindjárt szétszakit is,
Vagy ha még lehet, téritsd meg őt.

Mondj, szerelmes suttogó szavakkal,
A leánykát boldogitva, dalt:
Ámde késztesd őt legott mosolyra
Hol bús hangod egy könyet kicsalt.

S igy bolyongva, hogy ha hirt szereznél
A világnak tarka szinpadán,
Megköszönném s hálából irántad
A felét veled megosztanám.

De ha benned, a hazáról szólva,
Egyetlenegy hideg hang akad:
Volna bár mily nagyszerü a többi –
Semmisülj meg ugy egy percz alatt!

Forrás: Balogh Zoltán költeményei  - Méltóságos Özvegy gróf Batthyányi Lajosné, született gróf Zichy Antónia ő nagyságának, az édes haza legérdemdúsabb leányának mély hódolattal ajánlja szerző - Sommer Lipót könyvnyomdájában Bécs, 1863.