Rimay János (1573-1631): Reménységem

Reménységem te légy nekem,

Nagy hatalmú bölcs Istenem,

Tőled légyen segítségem,

Mikor terhel én sok vétkem.

Bűnnel noha éltem rútul,

Álnoksággal szívem borult,

Ne légy mégis mellőlem mult

Látván, hogy ígyen rád szorult.

Por hamuból én eredtem,

Sok szennyt ezekből rám vettem,

Kiben úgyis keveredtem,

Hogy tisztulva most sem lettem.

Senki sincs előtted igaz,

Minden mi érdemünk csak gaz,

Mennyországban részt vehet az,

Kinek jó voltod irgalmaz.

Szükség tehát mindeneknek,

Kincsét kérni kegyelmednek,

Hogy természeti kedvednek

Lágyítson ítéletednek.

Félre tévén érdemeket

Rád hagyom én is ügyemet,

Töltsed így be szükségemet,

Hogy üdvözítsed lelkemet.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza – Bp., Athenaeum 1927.)

Oswald von Wolkenstein (1367-1445): Vénség panasza

Csak hallgatom:

hányan siratják javaik múlását,

míg én, napomnak hajlatán

erőim pusztulását.

Bizony, más voltam hajdanán:

szűknek találtam földünk téreit.

Tép fájdalom,

hátam, fejem, karom sajgóra vénhedt.

Tékozló testem, most fizess,

törleszd sok régi vétked.

Bőröd fakó, szemed veres,

ráncos vagy, ősz, botolnak lépteid.

Roskadt a testem és beteg,

görnyedten vonszolom,

tagjaim gyöngék, reszketek.

És jaj, szegény dalom

csak zöngicsél, egyhangúan,

meg-megbicsaklik vénes-lassúdan.

Mint a selyem,

vállamra omló, sárarany hajam volt.

Most szürke kóc, dér lepte meg,

átfénylik rajt a tar folt,

ajkam szederjes és hideg,

a kedves tőlem már utálkozik.

Keservesen, kínlódva, rágok, fogam csorba, vásik,

fizethetek bár kincseket:

nem nő helyébe másik.

Friss erőt pénzen nem vehet

emberfia, talán ha álmodik.

bomoltam, éltem szilajul -

most ezt böjtölhetem.

Dalolnék: köhögésbe fúl,

sípol lélegzetem.

Megvetve vár a síri ágy,

fogytán erőm, s minden magamra hágy.

Ifjú, okulj!

Sugár növésed, kellemetes orcád

ne fűtse gőgöd. Hajts fejet,

s lapozd a zsoltárt.

Vén arcom intő jel neked:

reám tekints és példámon tanulsz.

Most jámborul,

Istennek tetszőn illik, íme, élnem,

imában, templomküszöbön,

böjtölve, térden.

Senki fiához nincs közöm,

mióta vénség ólomsúlya húz.

Káprázik, kettőt lát szemem,

fülemben kő zörög,

csúfolja balga, vén fejem

erényes lány s kölyök.

Ó ifjak, szűzkisasszonyok,

alázatot korán tanuljatok!

(Ford.: Rab Zsuzsa)