2012. máj. 14.

Pósa Lajos: Kacor király


Miákolt a macska éhen,
Kert alatt, a faluvégen.
Híd mellé ült szomoruan,
Hát egy róka vala tulnan,
Szőrös arczát czirógatta,
Lompos farkát lelógatta.

Macska neki ugrott mingyárt,
Jobbra himbált, balra czimbált,
Játszadozott a farkával,
Mindenféle mórikával.

Róka retten... macska szeppen...
Megfordulnak mind a ketten.
Róka soh’se látott macskát,
Macska soh’se látott rókát.
Egy se tudja: ki kicsoda,
Reszketnek, mint a kocsonya.
Nézték egymást egy darabig,
Azt mondják, hogy három napig.

Végre is a róka szólal,
Alázatos, nyájas szóval:

- Ugyan kérem, már megkérdem,
Ki az úr, ha meg nem sértem?
Miféle a nemzetsége?
Pogány-e vagy keresztyén-e?

- Én vagyok a Kaczor király!
Jaj annak, ki velem kiáll!

Gárdonyi Géza: Levél a vasuti minyisztör urnak


Tisztőt minyisztör úr őkögyelme lyó egésségöt és hasolló lyókat kivánok továbbá tsak azt aka­rom mögirni, hogy a vasuti öszveütődésöket hogyan löhet mögszüntetni. Mert mindönki úgy használ a hazának ahogyan tud.

Hát hogy a zelejin kezgyem bémögyünk a nyáron a méltóságos báró úrhoz az híd erányába, mivelhogy azt igérte választáskor, hogy a maga kőtségin tsináltati mög az kösség higgyát. Oszt az ámbituson ott lapdázik a kis méltóságos.

Piros lapda vót a kezibe, oszt ahányszor leütötte mindig fölugrott, már mint a lapda.

- Ejnye fene mondok mitsoda lapda az méltóságos úrfi?

- Aszondi apám hozta Pestrül.

Mutati.

Nézöm.

Tsapom az fődhön hát úgy ugrik mint az bolha. A kalapomat is maly hogy nem leverte az birói felyemrül.

- Mibül lehet ez mondok.

Aszondi a gubernátor kisasszony gumilásztikony.

- Mi a za gumilásztikony mondok.

- Aszondi valami fának a levibűl van. Mikor mögkeményedik labdát tsinálnak belüle.

Mögnyomogatom az labdát, hát puha mint a zemböri test. Mögen ütöm az fődhön, mögen ugrik.

- Mondok szétmönne-é ha ráállnék.

- Nem aszondi a gubernátor.

Tróbálok ráállani, hát nem hogy a labda mönt vóna széjjel, hanem majd hogy a fejem nem esött széjjel úgy a zasztalnak vágóttam.

Hát lám milyen kitanálás.

Sokat forgattam a zeszömbe, hogy

- Mi hasznosat löhetne ebbül tsinálni.

A kösségházán is besziltünk rúla, hát mondok mögirom kegyelmednek minyisztör uram.

Azt köllene ebbül tsinálni, hogy akkora labdákat köllene tsináltatni mint a tizakós hordó. Oda köllene kötni mindön gőzös elejire öggyet, mög a hátujjára öggyet. Már most akár elül, akár hátul esnék az öszveütközés, nem tönne kárt sem az embörbe, sem a gőzösbe, hanem elrugná a gőzöst. Oszt mentül nagyobb lönne az öszverugódás antul nagyobb lönne az széjjel rugódás.

Mejhöz hasolló lyókat kivánok

Göre Gábor
biró úr.
(Forrás: Gárdonyi Géza: Vakarts)  

Vajda János: A meyerlingi halott



I

Egy királyfi, szép, jó, kedves,
Eszményképe ifjuságnak,
Aminőt olykor szerelmes
Szűzek álmaikban látnak...

Ép, erős testben, lélekben.
Leventék virága, éke.
Sok nagy ország, nép egyetlen
Reménysége, büszkesége.

Ami drága e világon,
Mit kivánhat epedő szem,
Ami sok másnak csak álom:
Bírja mind valóban, bőven.

Gárdonyi Géza Gyesznóölésről mög a pízrül


Lyó egésségöt és hasolló lyókat kivánok továbbá bánatomban ölöget töttem az gyesznó­ölés­nek és 53-árom itze zsír erejéig gyarapodott az fődi létömnek öröm tárháza. No az mögboldo­gult hitös társam is bánhati az kóbászokat, akinél lyobb izüt még ű fölsége se szentösítött, mellékölve kögyesködök 1 pár tisztölet példánynyal az pénzügyminyisztör úrnak adassék bötsülettel, és én azt tanátsolom neki, hogy ne busujjon, mivelhogy éngöm is buktatna az kösség ha tudna, mert minekutána kiatta a röndöletöt, hogy az kékpénzt be köll vonni, hát bévontam akinél vót az stiriflibe, hát rákták is az karót, és aszondik:

- Ha már bévonom az bankót, adnék érte ezüstöt.

- Mondok nem vagyok ész nélkül való, hogy ojan pízér aggyak ezüstöt, amijen píz kimögyön az forgalombul.

No minekutána igy röndöztem az valutámat az méltóságos bárónénak is szivesköttem ekkis foghajmás kóbásszal, és mikor az tarisznyábul kihúzta, azt kérdi

- Mikor vót mosva a tarisznya.

- Mondok néki, hogy az tarisznya nem mindönnapos vászonyholmi akit az mosásba vüsznek, és mondok kedves egésségire kivánom az kóbászt méltóságodnak, tudom mögnyali utána az méltóságos szályát és az bódogult báró isten nyugtassa két pofára ötte nálam követválasz­táskor.

- No feleli, attul is zsugorította mög az hideglölés.

Mejhöz hasolló lyókat kivánok

Göre Gábor
biró úr.   

Igazis: A pízbül mégis beváltottunk az kösség bötsületire egy atskóra valót az kösség pénz­tárábul. Jóravaló arany löhetött amit kaptunk helyötte, és ez tetzött is nekünk, mivelhogy ralyta ragyog az koszoru mög a zosztrák irás is, hogy spilmark. Aszondi az kávékotsmáros akinél váltottunk ez lyobb mint az mijénk, mer e zosztrák oszt lám a zosztrákhon közelebb az tsászár szive mint az magyarhoz. Mondok hát mán a zöleg szomoru de igaz.

(Forrás: Gárdonyi Géza: Vakarts)

Vajda János: A Váci utcán


1

A Váci utcán, fényes délben,
Úgy fél tizenkettő után...
- Szép olvasónő a vidéken
Ez prózai neked talán?
"A Váci utcán, hol a sarkon,
Mint jelfa keresztúti parton,
A rendbiztos mereven áll...
Haha... gyönyörű ideál!"

2

"És bekiséri kérlelhetlen,
Ha valaki nagyot kiált,
Ugyan mi történhetnék itten
Vasárnap déltájban kivált?
Midőn a boltok zárva sorba,
A tolvaj alszik a lebujba;
Sörházban a filiszterek.
S nem kódorog cipészgyerek?"

3

Valóban kedves olvasónő,
Nem vadregényes ez a tér.
A sziklabérces vadonerdő
Festőibb színpadot igér.
De mindazáltal én azt mondom,
Kissé időzhetnénk e ponton.
Mert legyen a keret mi szép,
Mégis csak ami fő, a kép.

Vajda János: Vadászdal (1860 után)


Tra la la la la la la tra la la la!
Haj! Hej! hó, haj, hó, hej hipp, happ, hopp!
Vadász élet a gyöngy élet!
Járok, kelek és mulatok,
Még a manótól sem félek.
Szabadság hej!
Az úgy sincs sehol a világon,
Csak a vadon erdőben,
Az árnyas hűs erdőben.

És a pusztaságon
La la la la
Ha zug a vihar, ha nap ragyog,
Az erdőn, a mezőn bolyongok,
Vadász élet a gyöngyélet
Tra lá lá lá lá lá lá trá lá!

Haj! minden napra egy új kaland.
Az életnek fűszere
Otthon meg házi kis galamb.
Jó vacsora, hű öle.
Szabadság hej! stb.

Vajda János: Éjjelek



I

Végetlen, örök éj!
Az utcán méla csönd.
Fülembe égi kéj
Tündérharangja csöng.
Remegve két kezem
Szivem fölé teszem:
Aludj, szivem!

Csillag ragyog, kacsint,
Egymásnak integet.
Mit látnak vajjon itt
E szemérmes szemek?
Mindenki üdvezül,
Csak te vagy egyedül.
Hallgass, szivem!

A sötétség kigyúl,
Elhallgat a madár.
Felhő irul-pirul;
Minden vágy telve már?
Mely kéjbe fuldokol,
Az éj neked pokol.
Hallgass, szivem!

Az ég, föld egy kerek
Boldogság-oceán.
Tajtékban fürdenek
Tündérfi, hableány.
Pár mindnek itt akad,
Kíntól csak te magad
Szakadj szivem?!

II

Ti villámlós szemek,
Te csattanós ajak;
Ti delejdús kezek,
Tüzáramos hajak...
Ha csak kisértetek,
Elérhetetlenek -
Mért lássalak?

Ti mondhatlan gyönyört
Lehelő sóhajok:
Vonagló kéjgyötört
Ajkról kelő jajok;
Méhszárnyú gyönge nesz,
Ha mind más üdve ez -
Mért halljalak?!

Vajda János: Éljen a köztársaság



Nép, dicső kiszenvedett nép,
Oh emeld föl homlokod!
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot
És kiáltsd el, hogy reá le-
Hulljanak a koronák,
S hallja meg ég, pokol és föld -
Éljen a köztársaság!

Reng a föld, visszhangzik a lég,
Elbujdosnak a sasok;
A bérc kevély cédrusának
Koronája csikorog.
Az isten beszél a földdel,
Ki ne hallaná szavát?
Mert az isten szava örök:
Éljen a köztársaság!

Az ítélet napja jött el,
A jóslat teljesedik:
"Bűnben elfolyt ezredév, de
Nem a kétezredik."
Eljött az ítélőbíró,
A megbántott nép s kiált:
Vesszen a bűn, légyen erkölcs.
Éljen a köztársaság!

Nem halljátok a leszállott
Igazságnak angyalát?
S mely a sírokat kinyitja,
Az idéző trombitát?
Fölkel a történet, a múlt
A temetett gonoszság,
És kétségbeesve hallja:
Éljen a köztársaság!

És ti, a kor rákfenéi,
Királyok - le veletek!
Nincs a földön és alatta,
Nincs sehol menhelyetek.
Fölvet a sír és a kunyhó?...
Ott a nép, ott van bírád!
Vesszen a bűn szabadalma,
Éljen a köztársaság!

Le veletek a pokolnak
Érdemelt lángjaiba!
Fejeteken olvadozzon
Koronátok aranya!
E pokol... a nép emléke
S átka, mely rátok kiált:
Vesszen a bűn, legyen erkölcs,
Éljen a köztársaság!

Nép, kiszenvedett 'magyar' nép,
Oh emeld fel homlokod,
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot!
És kiáltsd el, hogy reá el-
Halványuljon a világ,
S csodálkozva mondja veled:
Éljen a köztársaság!

Gárdonyi Géza: Méris nem tanálkoztam Kun Bélával


Lyó egésségöt és hasolló lyókat kivánok továbbá hogy az vörös világ ránk követközött, mondok az bírói tekintély megmaradása erányában fölruccanok az budapesti szék és fő­városba mögtapasztajjuk milyen a nagy háboru után már hát a főváros, no mög a zanyukom igön óhajtotta látni az Kun Bélát ki is jelönleg a zország toronját tapodja, és a zannya mög rokona a lepéndi bótosnak.

No hogy mögérkezünk a keletihön a vasminyisztör szobra elé mondok egy számozott pirossapkásnak hogy mondok

- Biztos ur ha nem sértöm mög hun lakik a za veszött embör, a főfőnépbiztos.

- Aszondi mönjenek tsak kentök a züllői uton lefelé oszt kérdezzék a Paste ur intézetit.

Hogy osztán nagynehezen ráakadtunk az vellanyosra merhogy a zalsó léptsőn tolakodtunk,

- Aggyisten mondok a lógos uraknak ezé a zén vellanyosom.

- Ez az aszondik.

- Aggyisten szól erre a kalahúz fölűrű hun a biléta.

- Kendné mondok.

Hogy oszt erre barátságosan kezeltünk aszondi

- Hová utazik kend.

- Mondok a sógorhó.

- Merre aszondi.

- Mondok a Béla sógorhó.

- Hát a Béla sógor hun lakik.

- Mondok Paste úrnál.

- Aszondi ne bolondozzék kend mer leszállítódik.

- Mondok nem töréfálok merhogy tsakugyan ott lakik.

- Aszondi ki az a Paste.

- Tuggya fene mondok.

- Hát akkor honnan tuggya kend hogy ott lakik aszondi.

- Mondok mer hallottam.

- Kitül aszondi.

- Mondok a vörös sapkás úrtól aki amott vasoszlopot támaszti.

- Aszondi jobb lösz ha kend gyalog mögy hamarabb mögtanáli.

Hát osztán el is igazodtunk az templomtorony erányába mondok a Paste urnak.

- Itt lakik-e mondok Kun Béla a hirös vörös király.

- Bár itt lakna mán aszondi nagyon szivesen látnánk.

- Mér mondok.

- Azér aszondi mer neki itt vóna a legakkurátosabb helye.

- Mér mondok.

- Azér aszondi mer a zország dógát innen lyobban intézhetné.
Hogy osztán kissé körülszemlélődtünk a Paste urnál láttuk ám, hogy mennyi veszött embör veszött kutya mi egymás van ide öszvegyüjtögetve.

No mondok a zurnak hogy mondok

- Hát a Durbints sógor veszött kutyája nints véletlenül itten.

- Nintsen aszondi.

- Hát mondok a fejszéje akit a tőkevágáskor a szőlőbe elhagyott.

- Asse aszondi.

- No mondok de tán a nyele tsak itt van.

- Assincs aszondi.

Hogy osztán erre mögmagyarázta tövirül högyire hogy rossz helyön lyárunk elköszöntünk de nem möntünk el Kun Bélához mer gondoltam rá érünk mi akkor is vele beszélgetni ha majd a Paste urnál lösz szálláson.

Mejhöz hasolló lyókat kivánok

Göre Gábor
biró úr. 
(Forrás: Gárdonyi Géza: Vakarts) 

Kisfaludy Atala: Hadd maradjon sejtelemnek...


Hadd maradjon kimondatlan
A szó, mely ajkamon lebeg;
Ne halljad te soha, soha;
„Hadd maradjon sejtelemnek."

Ne tudd te meg, hogy kihez szól
A sok dal és a sok ének, -
És hogy mi zeng e dalokban,
„Hadd maradjon sejtelemnek."

Ha sírba visz a búbánat
S hideg hant alá temetnek,
Ne tudd te, mi ölt meg engem,
„Hadd maradjon sejtelemnek."

(Forrás: Kisfaludy Atala összes költeményei – Kaposvár – Jeiteles Herman Nyomda 1880.)

Kisfaludy Atala: Mi ez, mit szívemben érzek ?...


Mi ez, mit szívemben érzek,
S mit nem mondhat meg dalom ? !
Én nem értem, — én nem tudom,
Gyönyör-e vagy fájdalom ! ?

Ajkam önkénytelen mosolyg
S szemeimből könny fakad;
Oly tele van üdvvel szívem,
S mégis majdnem megszakad !

Mért e sok vágy kebelemben ?
Mért pirulok, sóhajtok ?
Mért nem tudom, hogy boldog-e
Vagy boldogtalan vagyok! ?

Hogyha kéklő bércet látok,
Feléje tárul karom,
Ott, — azontúl, —ott van aztán
A mi után vágyódom.

S ha ott vagyok, újra messzebb,
Mindig messzebb vonz szívem, —
Tán a föld azt, mire vágyok,
Meg sem adhatja nekem !

Egy illattal, madárdallal
Telt csillagos éjjelen
Ez érzésnek egy sejtelme
Vonult által lelkemen.

Azt érzem, mit akkor a sok
Titkos éji hang súgott,
Azon bűbájt, azon delejt,
Mi az éjen nyugodott.

Azt, mit a csillag ragyogott,
Mit a kis virág lehelt,
Azt érzem most, amit akkor
A fülmile énekelt.

(Forrás: Kisfaludy Atala összes költeményei – Kaposvár – Jeiteles Herman Nyomda 1880.)