2012. máj. 14.

Pósa Lajos: Kacor király


Miákolt a macska éhen,
Kert alatt, a faluvégen.
Híd mellé ült szomoruan,
Hát egy róka vala tulnan,
Szőrös arczát czirógatta,
Lompos farkát lelógatta.

Macska neki ugrott mingyárt,
Jobbra himbált, balra czimbált,
Játszadozott a farkával,
Mindenféle mórikával.

Róka retten... macska szeppen...
Megfordulnak mind a ketten.
Róka soh’se látott macskát,
Macska soh’se látott rókát.
Egy se tudja: ki kicsoda,
Reszketnek, mint a kocsonya.
Nézték egymást egy darabig,
Azt mondják, hogy három napig.

Végre is a róka szólal,
Alázatos, nyájas szóval:

- Ugyan kérem, már megkérdem,
Ki az úr, ha meg nem sértem?
Miféle a nemzetsége?
Pogány-e vagy keresztyén-e?

- Én vagyok a Kaczor király!
Jaj annak, ki velem kiáll!

Kaczor király? Nem gondoltam,
Soha hirét nem hallottam!

- Hej, hallhattad volna pedig!
Nevem együtt emlegetik
Hős családom családjával,
Tigrissel és oroszlánnal.
Roppant nagy az én hatalmam,
Bagosig tart birodalmam,
Nem szoktam én figurázni,
Csak mindenkit régulázni!
Aki körmöm közé kerül,
Onnan ugyan nem menekül!

Megijedt a róka tőle,
Térdre borult ott előtte,
Farkcsóválva igen bókolt,
Igért csibehúst és jó bort.
Meg is hítta szépen kérve,
Barlangjába, délebédre.
A macska meg elfogadta,
Úrizált az istenadta!

Ebéd felett pöffeszkedett,
Keveset szólt, sokat evett,
Feketézett, csibukozott,
Tenyerébe ásitozott,
S diványra ült szundikálni,
Nagy hortyogva muzsikálni,
A róka meg künn strázsálta,
Szuronyosan le s fel járva.

Egy nyúl épen arra tévedt
Friss káposztalevél végett,
Kerülgette a barlangot,
De a róka rárivalgott:

- Hallod-e te tapsifüles!
Egy, kettő, mars! futva siess!
Róka lyuka körül ne járj,
Mert alszik a Kaczor király.
Roppant nagy az ő hatalma,
Bagosig tart birodalma.
Lesz ne mulass, ha kifordul,
Hideg kilel, ugy rád mordul,
Nem szokott az figurázni,
Csak mindenkit régulázni,
Aki körme közé kerül,
Onnan ugyan nem menekül!

Ucczu, szalad a szegény nyúl,
Hogy a füle is lekonyúl.
Egy tisztáson lekuporog,
Hát egy medve ott bódorog.

- Hova, hova medve bácsi?
- Tacskó, ne légy oly kiváncsi!
- Jó, jó, hisz én nem is bánom
Hanem azért azt ajánlom,
Róka lyuka körül ne járj,
Mert alszik a Kaczor király.
Roppant nagy az ő hatalma,
Bagosig tart birodalma,
Lesz ne mulass, ha kifordul,
Hideg kilel, úgy rád mordul,
Nem szokott az figurázni,
Csak mindenkit régulázni,
Aki körme közé kerül,
Onnan ugyan nem menekül!

- Kaczor király? Nem gondoltam,
Soha hirét sem hallottam!
Arra megyek csak azért is,
Ha mindjárt egy pofonért is!
Nekem azt megtudni dukál,
Milyen az a Kaczor király!

Barlang elé ért a medve,
Róka rászól fenyegetve:

- Hallod-e te, medve, lompos,
Ne czammogj itt, vén bolondos!
Róka lyuka körül ne járj,
Mert alszik a Kaczor király,

Roppant nagy az ő hatalma,
Bagosig tart birodalma,
Lesz ne mulass, ha kifordul,
Hideg kilel, ugy rád mordul,
Nem szokott az figurázni,
Csak mindenkit régulázni,
A ki körme közé kerül,
Onnan ugyan nem menekül.

Medve nem mert ott maradni,
Jobbnak látta elinalni,
A kis nyúlhoz visszaczammog,
Nagy királyról mirmeg-mormog.
Varjút, mókust ott találja
Farkassal egy társaságba.
Gyüléseznek, szónokolnak,
Tusakodnak, tanakodnak:
Ki is az a Kaczor király,
Kiről a hir ugy trombitál?
Határozzák egyetértve,
Hogy meghíjják délebédre,
Legalább igy majd meglátják,
„Éljen! Éljen” – rákiáltják.

Követségbe a varju száll
S fára ül a rókalyuknál:

- Hallod-e te varju, jujjuj!
Nem mondtam már, hogy elpusztulj!
Róka lyuka körül ne járj,
Mert alszik a Kaczor király.
Roppant nagy az ő hatalma,
Bagosig tart birodalma.
Lesz ne mulass, ha kifordul,
Hideg kilel, ugy rád mordul,
Nem szokott az figurázni,
Csak mindenkit régulázni,
A ki körme közé kerül,
Onnan ugyan nem menekül!

- Tudom én azt, jó vitézem,
Nem is azért jövök, kérem!
Medve, farkas tisztelteti,
Mókus és nyúl köszönteti
Hogy szivesen látják délre,
Holnap egy jó kis ebédre,
Mind hódolni akarnának
Kaczornak, a nagy királynak.
Majd örülnek, ha meglátják,
„Éljen! éljen!” – rákiáltják.

- Paraszt, az más – szól a róka,
S megy jelentést tenni róla.

- Hű csatlósom, mi az ujság?
Vigság-e, vagy szomoruság?

- Felséges úr, nagyhatalmú!
Követségbe jött a varjú,
Medve, farkas tisztelteti,
Mókus és nyúl köszönteti,
Hogy szivesen látják délre,
Holnap egy kis jó ebédre.
Mind hódolni akarnának
Kaczornak, a nagy királynak,
Majd örülnek, ha meglátják,
„Éljen! éljen! – rákiáltják.

- Jól van, szógám, elfogadom,
Követre vár nagy jutalom.

Száll a varjú haza felé,
Viszi a hirt gyülés elé.

Nosza rajta!... Hozzá látnak,
Készülni a lakomának.
Kifeszitnek egy nagy ponyvát,
Felütik a Laczikonyhát.
S földiszitik zöld galyakkal,
Füvekkel és virágokkal.
Kuktának a nyulat tették,
Szép fehérbe öltöztették,
Neki van kis kurta farka,
Perzselő láng meg nem kapja.
Vadat és fát hord a medve,
Neki-neki melegedve,
Ordas farkas a parázson
Fris pecsenyét forgat nyárson,
Fürge mókus asztalt terit,
Diót, almát előkerit,
Mogyorót is a vendégnek,
Ebéd után csemegének.

A varju legjobban ráért
S küldik ujra a királyért
Fárul fára repdes nyomban,
Leszállani nem mer onnan.

- Jöjjetek már, róka koma,
Készen van a nagy lakoma!
Jó ürgehús paprikáson,
Hörcsög is megsült a nyárson!

- Várj egy kicsit, varju pajtás,
Amig tart egy szempillantás,
Hadd húzza fel kék nadrágját,
Aranysarkantyús csizmáját!


Száll a varjú ágrul ágra,
Kaczor királyt egyre várja:

- Jöjjetek már, róka koma,
Készen van a nagy lakoma!
Olyan soká mi marasztal?
Teritve van már az asztal!

- Várj egy kicsit, varju pajtás,
A míg tart egy szempillantás,
Hadd kösse fel köves kardját,
Pödörintse ki a bajszát!

Száll a varju ágrul ágra,
Kaczor királyt nagyon várja:

- Jöjjetek már, róka koma,
Kozmás lesz a nagy lakoma!
Megkövetem tisztességgel,
El is hül a drága étel!

- Várj egy kicsit, varju pajtás,
A míg tart egy szempillantás,
Hadd tegye fel koronáját,
Üsse össze a bokáját!

Kaczor király indul végre
Az ünnepi délebédre,
Egész uton bölcsen hallgat,
Méltósággal billeg-ballag.
Varjut a fán szemel tartja,
Tart tőle, hogy megvagdalja,
A varju is csak félszemmel
Tekintget rá, félelemmel.
Fegyveresen megy a róka,
Kaczor király hű csatlósa.

Laczikonyhán várva-várnak
Érkeztére a királynak,
Ki-kinéznek a nagy utra,
Oldalukat roppant furja:
Milyen az a Kaczor király,
Kiről a hir ugy trombitál?

- Ott jön, ott jön! – a nyúl kiált –
Látom már a Kaczor királyt!
Hosszu bajsza hegyes dárda,
Földet veri fringija,
Száz bojt is lóg a csizmáján,
Sas ül fenn a koronáján.
Aranyos a menteujja,
Csörög-pörög sarkantyuja,
Jobbra duhog, balra morog,
A két szeme vérbe forog,
Köpköd, prüszköl, habzik szája,
Égnek áll a szőre szála,
Hát mi hátul izeg-mozog,
Az ám még a szörnyü dolog!

Itt elállott a nyúl szava,
Lébe pottyant a kanala,
Medve rémült arczot vágott
S felboritja a bográcsot,
Ordas magát elfelejti,
A pecsenyét porba ejti,
Mókus ugrik, tányér törik,
Valamennyi mind megszökik.
Esze nélkül fut mindnyája,
Tapsifülest hideg rázza.

Kaczor király, hogy oda ér,
Dühös lesz a lakomáér’.
Sajnálja a jó pecsenyét
Meg a finom sok csemegét.
Haragosabb egyre jobban,
Kardot ránt és nagyot toppan:

- Hej, ripőkök, himpellérek!
Gézengúzok, jaj tinéktek!
A királyt igy fogadjátok?
Átok rátok, vakapátok!
Kerüljetek szemem elé,
Lesz ne mulass mindenfelé!
Gúzsba kötlek, nyársba huzlak,
Elevenen mind megnyuzlak!

Medve, farkas, mókus és nyúl
Fut lihegve, hogy majd megful.
S mikor épen harangoznak,
Egy kutyával találkoznak:

- Hej, mi ütött a bundába,
Hogy igy futtok lóhallba?
A gőzös még nem füttyentett,
Álljanak meg kissé kentek!

- Gyere te is! – a nyúl kiált –
Nem láttad a Kaczor királyt?
Hosszu bajsza hegyes dárda,
Földet veri fringiája,
Száz bojt is lóg a csizmáján,
Sas ül fenn a koronáján.
Aranyos a menteujja,
Csörög-pörög sarkantyuja,
Jobbra duhog, balra morog,
A két szeme vérbe forog,
Köpköd, prüszköl, habzik szája,
Égnek áll a szőre szála,
Hát mi hátul izeg-mozog,
Az ám még a szörnyü dolog!

- Kaczor király? Nem gondoltam,
Soha hirét sem hallottam!
De ha jól kivetem a szót,
Ismerem én ezt a ficzkót!
Csufot üzött belőletek!
Csak utánam, ne féljetek!

Félremergve, félig bátran,
Bizakodva a kutyában,
Mennek vissza, sompolyognak,
Sündörögnek, oldalognak.
S Kaczor királyt ott találják,
Forgatja még fringiáját.

De a kutyát hogy meglátja,
Felszalad egy magas fára,
Ágabogán meghuzódik,
Bodri kutya szitkozódik:

- Ej, te bögrenyalogató!
Hurka-kolbász lopogató!
Te pákosztos kapczabetyár!
Te vagy az a Kaczor király?
Király ám az egereknél,
A kitől az ördög sem fél!
Hiszen most is kék a hátad,
Hogy a tejfölt megzabáltad!
Gazdasszonyunk tegnap éjjel
Kergetett el seprünyéllel!

Medve, farkas elfordulnak –
Bátorsága jött a nyulnak:

- No, tisztelem Felségedet,
Egérfogó személyedet!
Fittyet hányok ily királynak,
Csak parancsolj a rókának!

Róka uram vérveresen
Közbe kiált nagy mérgesen.

Tányértalpu visszafordul,
Mosolyogva egyet mordul:

- Róka koma, ne kiabálj,
Csitt! alszik a Kaczor király!

(Forrás: Gyermekversek - Csiberébi 152-161. old. - Válogatta és az utószót írta Ambrus Judit - Unikornis Kiadó Bp. 2001.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése