Fogynak ama bóldog szerzetnek tagjai, mellynek
Én is akármi kicsiny része, de része valék;
Ellene a pokol harcra kikelt valamennyi gonosszal,
Aki egész főldön mint katonája forog:
Kincsre-törés, pénzért-hazudás, fene könyvek, irígység,
Rémítés, mellyet sok gonosz elme koholt,
Öszvecsoportozván nagy zajjal raja ütöttek,
S minthogy semmi segéd nem vala, főldre verék.
Hát ez-e a bérünk, hogy az ifjúságnak az erkölcs
És tudomány útján hív vezetőji valánk?
Hogy jeles embereket nevelénk, kik könyveket írtak,
Mellyeket a hírnek szárnya magasra emel?
Hogy nagy városokon, falukon, sőt füstbe borított
Kunyhókban sokakat jóra taníta szavunk?
Hogy gondunkkal arany nyoszolyán és koldusi ágyon
Haldokló egyaránt élhete minden időn?
S annyi veritékünk s vérünk folyt számos helyekben,
Merre kikél a nap, s merre enyészve forog?
Sőt az egész főldet Jézust hírdetve bejártuk,
S olly sokat eltűrtünk szent tudományja miatt?
Ezt ellenségünk fel sem veszi; kerget, eloszlat
Minket, s a rendet bontva zavarba taszét!
Nem vala törvényszék, mely minket pörbe idézne,
Nem vala törvényes mentegetésre helyünk.
Haj! annyit tehetett elvesztésünkre felesküdt
Sok gonosz ellenség! Illy vak az ember esze!
Nemde, azért, Európa! arany századra jutottál,
És vesztünk néked bóldog időket hozott?
Megcsalatál: forgasd szemedet, valamerre tekénthetsz,
Nézd, minemű légyen mostani állapotod:
Látod-e, melly vadak a népek, mint üldözik egymást,
És magok is veszvén űzik az ember-ölést?
Templomok és szent oltárok fertelmes helyekké
Váltak, sok jeles ház romladozásra siet:
A lakosok fogynak, mivelő nincs puszta mezőken,
Néhol alig vagyon egy számkivetettnek helye.
A gonosz a törvényt s Istent letapodja; szemérmes
Hív igaz embereket főldön hijába keressz;
A heves ifjúság elfonnyad időnek előtte,
Mert zabolát marván rúg, s bujaságnak ered.
Nem vagyok oly bosszús, nemezist le nem hívom az égből:
Nem csak eloszlásunk e gonoszoknak oka.
Mindazonáltal ugyan mondják, hogy szerzeti rendünk
Fennállván nem tört vólna ki annyi gonosz:
Mert jeles űgy mellett vérünk folyt vólna, vagy űznők
Most is, mint ezelőtt, a fene lelki homályt.
Ezt mások mondják; magam úgy nem bízom erőnkben;
Szent végzéséért áldom az égnek urát.
Ami szabad, temető helyeket béjárva kesergek.
Hol valamelly társunk hült ereklyéje vagyon:
És ha közikbe vezet koros éltem vége, reményem
Mint hív társ engem síromig el nem hagyand;
Részre nem hajlandó maradék eszmélleni fogja
E rend érdemeit, s így megadandja böcsit:
Régi idő nem szült illy szerzetet; illyet, ha váltig
Rajta lesz is, nem fog szülni akármi idő.
Én is akármi kicsiny része, de része valék;
Ellene a pokol harcra kikelt valamennyi gonosszal,
Aki egész főldön mint katonája forog:
Kincsre-törés, pénzért-hazudás, fene könyvek, irígység,
Rémítés, mellyet sok gonosz elme koholt,
Öszvecsoportozván nagy zajjal raja ütöttek,
S minthogy semmi segéd nem vala, főldre verék.
Hát ez-e a bérünk, hogy az ifjúságnak az erkölcs
És tudomány útján hív vezetőji valánk?
Hogy jeles embereket nevelénk, kik könyveket írtak,
Mellyeket a hírnek szárnya magasra emel?
Hogy nagy városokon, falukon, sőt füstbe borított
Kunyhókban sokakat jóra taníta szavunk?
Hogy gondunkkal arany nyoszolyán és koldusi ágyon
Haldokló egyaránt élhete minden időn?
S annyi veritékünk s vérünk folyt számos helyekben,
Merre kikél a nap, s merre enyészve forog?
Sőt az egész főldet Jézust hírdetve bejártuk,
S olly sokat eltűrtünk szent tudományja miatt?
Ezt ellenségünk fel sem veszi; kerget, eloszlat
Minket, s a rendet bontva zavarba taszét!
Nem vala törvényszék, mely minket pörbe idézne,
Nem vala törvényes mentegetésre helyünk.
Haj! annyit tehetett elvesztésünkre felesküdt
Sok gonosz ellenség! Illy vak az ember esze!
Nemde, azért, Európa! arany századra jutottál,
És vesztünk néked bóldog időket hozott?
Megcsalatál: forgasd szemedet, valamerre tekénthetsz,
Nézd, minemű légyen mostani állapotod:
Látod-e, melly vadak a népek, mint üldözik egymást,
És magok is veszvén űzik az ember-ölést?
Templomok és szent oltárok fertelmes helyekké
Váltak, sok jeles ház romladozásra siet:
A lakosok fogynak, mivelő nincs puszta mezőken,
Néhol alig vagyon egy számkivetettnek helye.
A gonosz a törvényt s Istent letapodja; szemérmes
Hív igaz embereket főldön hijába keressz;
A heves ifjúság elfonnyad időnek előtte,
Mert zabolát marván rúg, s bujaságnak ered.
Nem vagyok oly bosszús, nemezist le nem hívom az égből:
Nem csak eloszlásunk e gonoszoknak oka.
Mindazonáltal ugyan mondják, hogy szerzeti rendünk
Fennállván nem tört vólna ki annyi gonosz:
Mert jeles űgy mellett vérünk folyt vólna, vagy űznők
Most is, mint ezelőtt, a fene lelki homályt.
Ezt mások mondják; magam úgy nem bízom erőnkben;
Szent végzéséért áldom az égnek urát.
Ami szabad, temető helyeket béjárva kesergek.
Hol valamelly társunk hült ereklyéje vagyon:
És ha közikbe vezet koros éltem vége, reményem
Mint hív társ engem síromig el nem hagyand;
Részre nem hajlandó maradék eszmélleni fogja
E rend érdemeit, s így megadandja böcsit:
Régi idő nem szült illy szerzetet; illyet, ha váltig
Rajta lesz is, nem fog szülni akármi idő.
(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése