Kuthy Sándor ((Térey Sándor 1886-1955): Gobelin

 
Vénus- s Adonis-mintás ódon gobelin.
Mint asszonyhaj, úgy simul a selyem,
Szines zománcát, ha éri kezem,
Ágyam fölött álmatlan éjjelen.

Valamikor egy ősanyám himezte
Leányos, apró hímzőasztalán.
Valaki, ott, mellette állt talán -
Rózsaszárnyom suhant rájok az este.

Ölelkező lelküknek egy paránya,
Sötét szemüknek villámló sugára
Talán ebbe a képbe szállhatott:

Hogy amint nézem: a nagy csenden átal
Csendülnek nászos, forró lángolással
Rég elnémult, szerelmes, nagy dalok...

Forrás: Erdélyi Lapok II. évf. 8. sz. 1909. május 1.

Kuthy Sándor (Térey Sándor 1886-1955): Sírkövek

 
Rózsákat vittem, halvány tearózsát.
Csak egy volt köztük bíboros-sötét.
Kerestem mindenütt a sírkövét.
- Ah, erre vitték fehér koporsóját!…

Egy-egy sírbolt előtt reszketve álltam.
A kőkeresztek, mint halott karok
Úgy integettek: Jöjj, én itt vagyok!
De az ő sírjára rá nem találtam.

Megálltam a puszta sírhantok mellett.
Szerettem volna sírni, mint a gyermek,
S ahol nyugosznak jel nélkül, feledten,

Ahol egyetlen virágot se láttam,
Alélt kezekkel, szótalan, halványan
Valamennyi rózsámat elhintettem.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 20. sz. 1909. máj. 16.

Kuthy Sándor (Térey Sándor 1886-1955): Tölgytörzsek

 
Sötét tölgytörzsek durva, nagy hasábja
Ég, szikrázik a kandallóba’ benn.
Sütkérezem a fáradt melegen.
Ez itt az álmok téli éjszakája.

És a parázsoló fa felém hozza
Távol erdők dús, ifju, friss lehét.
Szabadság álmát hinti szerteszét
És dalra csendül lelkem halk kobozza.

Dalok szállnak a csöndes, langy melegben,
Szelid, álmos és lágy melódiák -
Az alvó tűz fénye a falra lebben.

- Tűz kell nekem! De nem a kályha lángja!
Ha majd az óvilág egy roppant máglya
S rab népek vívnak félelmes tusát:
A nagy tavaszon omló vérem árja,
Szabad milliók diadalujjongása
Borítsa tűzbe lelkem himnuszát!

Forrás: Uj Idők XV. évf. 12. sz. 1909. márc. 21.

Kuthy Sándor (1886-1955): Csokonai

Ezek a bolthajtásos termek

Elterpedt, lomha, nagy falak,

Itt mindig csak tavaszok jártak

S mégis itt minden ősz maradt

Az ó-bolthajtások alatt.

Márcziusokban szikra kelt itt,

Rügyet bontottak a kövek. –

Szikrák, amik ha lángrakapnak,

Világgá szórják fényöket –

Rügybe bomlottak a kövek.

Rájuk csaptak, komoran akkor

Vasálczás, jéghideg kezek:

Nem kellett ott láng, ifjúság

Csak réghalál, emlékezet

Fakult, koporsós szók felett.

A falak a szikrákat itták –

mennyi kincs van elrejtve itt!

Évszázadoknak Márcziusa

Itt hagyta hitét, álmait,

Mennyi szent tűz van rejtve itt!

- Mikor május végén a fák

Virágai kibomlanak:

Megrezdülnek a rossz kövek mind

Az ó-bolthajtások alatt.

És szikrát szórnak a falak.

Megtelik örök ifjúsággal

A törött szárnyak háza ott:

Felkelnek mind az eldobottak,

A porbavertek, lenézettek,

Kikre a vaskéz lecsapott.

Álmok, kibontják szárnyukat,

S a lángok szent sugarinál

Kopottan, büszkén, bús keservvel,

Ott suhan el szép glóriásan

Csokonai Vitéz Mihály.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. IX. évf. 1909.