Kádár Imre (1894-1972): Szabad szivek csodája

Mikor pedig feltámadott volna, először

Mária Magdelénának jelenék meg.

Márk XVI. 9.

Nővéreim, bizonnyal ott jelen meg,

hol jöttet bátor, zengő szív kivánja,

honnan hívó szót és mosolyt izennek

s az ember fia s az ember leánya

s végtelen lét szellemét idézik.

Bizony mondom, hogy szívetek a szikla

és benne fekszik, kit kívül kerestek,

hideg kovában rejtőzik a szikra

és rózsatővé nyilnak a keresztek,

csak hinni kell szikrában, rózsatőben.

Őrizni holtat virraszthat a zsoldos,

félhetnek álmot lankadt vágyú vének,

szabad szivekben dús öröm rikoltoz

s örök tavaszt dicsér a táncos ének,

mit új izmoknak holt lelkek dalolnak:

Akarjátok, Magdolnák s büszke tett lesz,

mi kétezer husvétja kósza hír volt,

zárpattanásra vár az ősi ketrec

s csodát mutatni hív a sziklasírbolt,

csak szóljatok: kelj fel, én várlak, Ember.

Forrás: Keleti Ujság IV. évf. 60. szám Cluj, (Kolozsvár), 1921. márc. 27. vasárnap

Kádár Imre (1894-1972): Keresztek

Nyári tarlón keresztek ültek,

a föld kegyes volt, terhe áldott.

Dús keresztek közt, szürke porban

fakereszt állott, megkopottan,

szeretve s szánva a világot.

S langyos, holdas nyáréjszakákon,

hogy szellők, vágyak csöndbe vesztek,

megszólalt a Krisztus keresztje

és ájtatosan és figyelve

hallgatták a buzakeresztek:

lesz egyszer egy villámos éjjel,

föld reng, orkán zeng, lator vér dől,

hogy megindulnak a keresztek

s akik ma hordják a keresztet,

azok szegnek majd a kenyérből.

És lassan múlt a nyár. A földről

sorra eltüntek a keresztek,

de Krisztus csak tovább beszéle

s fedetlen, véres, bús fejére

szitáló, ólmos cseppek estek,

beszélt suttogva szebb időkről,

hol a szegénynek lesz mit enni

s kalász, kenyér, nap mind azé lesz,

ki ma törődött, koldus, éhes…

Forrás: Keleti Ujság III. évf. 283. szám Cluj, (Kolozsvár), 1920. dec. 25. szombat