2014. márc. 21.

Rónay György: Michelangelo, a költő



Michelangelo (Daniele da Volterra  /1509-1566/ rajza
forrás: wikipedia.org


Különös, vad magányos ember volt.

Firenzei polgárok állnak egy utcasarkon, Dante egy helyén vitatkoznak. Arra sétál a szép, ápolt, finom, udvarias Leonardo; odahívják, fölvilágosítást kérnek tőle. Egy bozontos, viharos arcú fiatalember vág át a téren; Leonardo rámutat: „Majd Michelangelo megmagyarázta nektek ezt a szakaszt.” Mert tudják, hogy ez az ifjú nemcsak nagyszerű szobrász, hanem Dante mély ismerője is.

De Michelangelo azt hiszi, gúnyolódnak vele. Fölkapja fejét, sértő gorombaságot vág oda. Ilyesmit: Magyarázd meg te magad; te, aki megtervezted ugyan Francesco Sforza lovasszobrát, de ahhoz, hogy ki is öntsd, már nem volt erőd! „Azzal hátat fordított és folytatta útját – írja a kortárs szemtanú. – Leonardo ott maradt, s elpirult. Michelangelo azonban nem érte be ennyivel; izzott benne a vágy, hogy megsebezze Leonardót. Visszakiabált: És azok a hülye milánóiak még azt képzelték rólad, véghez tudsz vinni ekkora munkát!”

Egész életében ilyen volt. Még a pápák is féltek tőle, akiket szolgált.

Kortársai különcnek tartották, emberkerülőnek, barátságtalannak. Örök félreértés ez a nagy munkás lángelme meg a világ közt. Ő maga magyarázta meg ezt a legszebben a San Silvestro sekrestyéjében Vittoria Colonna társaságának. Francesco da Hollanda, a portugál festő így jegyezte föl szavait:

„Sokan rengeteg hazugságot terjesztenek, s azt mondják, a neves festők különös lények, zárkózottak és szűkszavúak; holott azok is csak olyanok, mint a többi ember… Mert egyáltalán nincs igazuk azoknak a hiú henyéknek, akik egy munkás és elfoglalt művésztől azt várnák, hogy unalmukban szórakoztassa őket, holott oly kevés ideje van rá az életben, hogy igazán jól megvalósítsa, ami a rendeltetése… A valódi festők nem gőgből hozzáférhetetlenek, hanem azért, mert nagyon kevés embert találnak, aki értene a festészethez, és mert nem hagyják, hogy a henyék fecsegései magas töprengéseikben megzavarják és a köznapi dolgok közé vonják le őket… Én jobban szolgálom a pápát, ha nem megyek hozzá minduntalan, valahányszor hív, hacsak nem kívánja is mondom neki: Michelangelo így több hasznára van, mintha egész álló nap ott ácsorogna előtte, ahogyan mások teszik.”

A szabadság és a kiszolgáltatottság érzésének bemutatása mai magyar művekben



I.       A fogalmak értelmezése
II.
a)      Örkény István
b)      Déry Tibor
c)      Tamási Áron
d)      Németh László
III.    Összegzés

A szabadság érzése mindenkor és mindenki számára a legfontosabb érzés az életében. Valakit korlátozni vagy megfosztani ettől az alapvető jogtól és érzéstől az ember kiszolgáltatottságához, megalázásához, fenyegetettségéhez vezet. Kaotikus, harcokkal teli korunkban a szabadság érzése a legfontosabb emberi értékekké vált, hiszen csak békében, nyugalomban lehet harmonikus életet élni, alkotni, a jobbat, a szebbet akarni.

A 20. századi magyar irodalom nagyon gazdag és sokszínű. Több író és költő tűnt ki azzal, hogy éppen a veszélyeztetett szabadságot – hazája, népe, saját maga boldogulása érdekében –próbálta óvni, s ezáltal vált kiszolgáltatottá, megalázottá. Az irodalmat a különböző történelmi korszakok is befolyásolták, hiszen eben az évszázadban rengeteg történelmi esemény zúgott végig nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Magyarország jelentős területeket vesztett el. Ezzel együtt pedig jelentős irodalmi központú városokat is. Az első világháború katonai és politikai veszteségei után a második világháborúban az erkölcsi alulmaradást is át kellett élnünk.

A második világháború után az emberek életmódját a nélkülözés, a munkanélküliség jellemezte. Szükség volt egy olyan vezetésre, amely javított az életkörülményeken, a szociális problémákon. Magyarországot a terror, a diktatúra légkörében építtették újjá, ezzel is kiszolgáltatottá téve az embereket. Ennek az időszaknak a nyomai lelhetők fel az akkoriban keletkezett magyar művekben.

ÖRKÉNY ISTVÁN 


Tóték című drámája, illetve kisregénye még a háború idejében játszódik. Miről szól ez a kisregény? A hatalom által történő kiszolgáltatottságról és áldozatainak viszonyáról. A történet két hetes időtartamot ölel fel, amely alatt egy személyiség eldeformálása, és ennek következtében egy család életének teljes tragédiája következik be. Az olvasó elgondolkodhat, hogy tömegek milyen buzgalommal szolgálják ki a történelem agresszív erőit, vállalják a megaláztatások sorozatát, s mindezt hiába.

Ezután jött 1956 és a Rákosi-korszak. Megkezdődik a terror, emberek tömegeit vádolják és tartóztatják le ok nélkül. E bebörtönzések áldozata lesz DÉRY TIBOR 


is, aki a Rákosi-rendszer írói ellenzékének vezéralakja. Déry az, aki meggyűlöli a hatalom hazugságait, szembefordul osztályával, környezetével, és a szenvedőkhöz csatlakozik. Az ő sorsát is meghatározza a lelkiismeret lázadása. Nézetéért és azok kinyilatkoztatásáért őt is börtönbe zárják, megfosztják szabadságától, megalázzák, s a kiszolgáltatottak keserű életét kell élnie. Dérynek nemcsak a világgal kellett küzdenie, hanem önmagával is. Műveiben nemcsak a rendszer törvénytelenségeit leplezi le, hanem azt a belső emberi vívódást is, amin ekkor emberek százai estek át.

Déry sokféle területen újat alkotott, ezek középpontjában mégis a regény áll. Regényei az író szemléleti váltását bizonyítják. Míg korábban írt műveiben a fejlődés tudata, a társadalom előrehaladásának bizakodása nyilvánul meg, később azt az anarchia, a zsarnokság foglalja el. Az 1955-ben írt Niki szinte válasz az 1948-ban írt Feleletre, hiszen a mérnök sorsa ott kezdődik, ahol a Felelet hősének sorsa befejeződött volna. 1948-ra azonban 1949, a tragikus torzulások éve következett, s ez hiteltelenné tette a történelmi optimizmust.

A Niki című kisregénye címében és alcímében egy kutyatörténetet ígér. Első ránézésre még gyermekregénynek is hinnénk, de a mottó előre jelzi, hogy ez a kisregény példázatos lesz, a kutya sorsa is a politikai változásokra, s így az emberre utal. Az emberre, aki ki van szolgáltatva a politikusok taktikázásának: Rákosinak 1956 nyarán a szovjetek parancsára vissza kellett vonulnia. A tragikus történelmi korszakot s annak bűneit objektív, higgadt előadásmód közvetíti, az irónia fejezi ki egyértelműen a szerző értékítéletét.

Déry Tibornak ez a kisregénye egy igen sajátos nézőpontból mutatja be Magyarország történelmének egyik legfeketébb időszakát, a „törvénytelen szocializmus” embertelenségét, az ötvenes éveket. A regény „hőse” és címszereplője egy kutya, az ő sorsán keresztül, szorosan csak a kutya életének és halálának bemutatásával sikerül az írónak ezt a sötét korszakot jellemeznie.

Niki, mikor megismerkedik gazdáival, az Ancsa családdal, nagyon boldog kiskutya. Úgy érzi ez az, amire mindig vágyott, megtalálta az igazi boldogságot. Az író emberi érzésekkel ruházza fel ezt a kis állatot. A mű fő gondolata a szabadság és ennek hiánya. Az Ancsa család teljese mértékű családtagja lesz a kiskutya. Majd egy hirtelen fordulat következik, hiszen elköltöznek a fővárosba, ahol Niki teljesen bezárva érzi magát, de ugyanúgy az Ancsa család is, hiszen a férjet egyik napról a másikra egy egészen más munkakörbe helyezik, majd pedig bebörtönzik. Ekkor következnek Niki és Ancsáné megpróbáltatásai, ami az idő múlásával egyre nehezebb lesz mindkettőjüknek. Niki próbálja tartani az életet az asszonyban, de végül teljesen hiába, hiszen Niki is feladja. Ancsánénak és Nikinek is nagyon hiányzik a gazda, a férj. Az emberek, azaz a tömeg, kétszer kap szerepet a műben és teljesen ellentétesen, hiszen amikor Ancsáné férje fogságba kerül, az emberek elkerülik, óvakodnak tőle, mintha valami betegségben szenvedne. Egyedül apósa, férje barátja és a társbérlő próbálnak neki segíteni. Ez a szolidaritás segít az asszonynak abban, hogy el tudja viselni sorsát. Ekkor tapasztalja meg azt az ösztönös humanizmust, amely a maga lehetőségei szerint szembeszegül az intézményesített embertelenséggel. De Ancsáné tudja, hogy nem támaszkodhat mindig ezekre az emberekre, hiszen mindenkinek megvolt a saját gondja.

A városban az emberek élnek, teljesen elidegenülnek egymástól. Itt mutatkozik meg a Rákosi-korszak. Senki nem segít a másiknak, csakhogy gyanúba ne keveredjen. Mindenki szürke és csendes, beköszönt az ősz. Az emberek másodszor akkor kapnak szerepet, amikor Niki a sintérek keze közé kerül. Ancsáné maga nem tudja megmenteni szeretett kiskutyáját, így az emberek melléállnak. A sintérektől csak az állatoknak kell félni, az embereknek nem. A járókelők elítélik a sintéreket, s véleményüket ki is nyilvánítják. Ez egyfajta megkönnyebbülés volt nekik, hiszen ebben a korban mindenki kiszolgáltatott volt a nála feljebb állóknak.

A mű végén Niki története befejeződik: még csak azt sem érhette meg, hogy gazdáját ismét lássa. A kisregény tehát boldogsággal és szomorúsággal végződik. A férj hazatér, Niki viszont belepusztul életébe. Ancsáék kiskutyájukat veszítik el, Niki pedig Ancsáékat.

Az első két rész pergő fejezetekből áll, a tárgyias előadásmódhoz konkrét időmegjelölések társulnak: 1948 tavasza – ősze, majd 1948 októbere – 1950 augusztusa. A harmadik részben lassul a tempó, a kronologikus rendet az állapotokat rajzoló előadásmód váltja fel, „megáll” az idő. A hirtelen ritmusváltás a jövőkép eltűnésével, a szabadság hiányával függ össze. A cselekmény ideje ebben a részben 3-4 év.

A mű kulcsfogalma a szabadság. A Niki tehát példázat a szabadságról és annak hiányáról. A szabadság korlátozását csak értelmes célok érdekében viseli el még az állat is, hiányába belepusztul. Az ember is csak azért képes túlélni a jogfosztottságot, mert reménykedik, és a legkilátástalanabb helyzetben is megtapasztalhatja a közösség összetartó erejét, a zsarnoksággal szembeni szolidaritást.

A Szerelem című művében szintén e kor szenvedései, kiszolgáltatottságai mutatkoznak meg. Az író lényegre törő, a műben még nevek sincsenek.

Egy férfi hosszú évek után szabadul a börtönből, s még ekkor sem tudja bezárásának okát. Mikor kilép a nagyvilágba, az élet mindennapos jeleneteivel találkozik. Hét évet vettek el tőle, amit rettegésben élt át, kiszolgáltatva az őrök megalázó megjegyzéseinek, s kiszolgáltatva annak a rettegésnek, hogy bármikor megfoszthatják az élettől. Attól az élettől, amelyben azt sem tudta, miért van ott, ahol van. Mit csinált? Ki ellen tett? Eben a nyomorúságos helyzetben a leghatásosabb gyógyszer a lelki támasz: a szerelem, a szeretet, a szolidaritás, a megértés.

Ezekben a művekben a kiszolgáltatottság és a szabadság hiánya mutatkozik meg. Viszont TAMÁSI ÁRON 


Ábel a rengetegben című regényében a szabadság és a kiszolgáltatottság más formában jelenik meg. A regényben sikerült az írónak megvalósítania a játékos fantáziát és a székely valóság ötvözését.

Tamási Áron Ábel, a tizenkét éves kisfiú történetét meséli el humoros és szórakoztató formában. A kisfiút az apja elszegődteti erdőpásztornak a Hargitára. A fiúnak hirtelen kell felnőnie, egyik napról a másikra kenyérkeresővé kell lennie, ami bizony komoly feladatot jelent még egy felnőtt számára is, nemhogy egy kisgyermeknek. Ábel ezt tudja. Először még fél a feladattól, de utána büszkén felülkerekedik a félelmén. Ebben segítenek cimborái: Bolha, a kutya, egy kecske és egy tyúk. Ábel rövid idő alatt beleszeret a csodálatosan szép vidékbe, a Hargita erdeibe, a havas, óriási hegyekbe, a mezős pusztákba, a zöld rétekbe. Különböző arcait ismeri meg a tájnak, ami teljesen elkápráztatja. Először a zöld színeiben pompázó hatalmas hegyek, majd a „menyasszonyi” színekben tündöklő tájat kutatja, szemléli, ahol rászakad a szabadságm hiszen teljesen egyedül van, senki nem szól bele a dolgaiba: ez az ő birodalma. Félelmét állandó tevékenységgel és a világ dolgain való elmélkedéssel győzi le.

Kalandjai során ellenségeket és barátokat szerez, de veszít is el: a macskát és a kecskét, ami szomorúsággal tölti el.  Mindezek nagyon mélyen meghatják a kisfiút, az igazi nagy bánat akkor éri, amikor megtudja édesanyja halálhírét. Legkedvesebb barátai a papok, akik mindenben segítik a gyereket. Barátja és segítőtársa is egyben az édesapja, akit nagyon tisztel, és szorosnak érzi kapcsolatukat. Szavakban ezt sosem fejezték ki, de lelkük mélyén mindig érezték. A baj akkor történik Ábellel, amikor egy román kereskedő hamis papírokkal fát lop az erdőből. A tolvaj elfogására Surgyélán csendőrt rendelik Ábel mellé, s ezzel vége szakad szabad életének. A durva és fölényes rendőr becsapja, kijátssza, megalázza a kisfiút. Ábelnek minden furfangját össze kell szedni ahhoz, hogy az emberi méltóságát és életét megtarthassa. „Barátai”, az állatok, Surgyélán áldozatául esnek, de végül a kisfiú győzedelmeskedik. A mű végén jelenik meg kiszolgáltatottsága a gazdagokkal szemben. Életében először látja a pénz hatalmát, ami őt is elkápráztatja.

Ábel különleges egyéniség, szeret olvasni, tréfálkozni, nagyon világosan és tisztán látja az élet dolgait, de egyszerre tapasztalja meg a szabadság varázsát és a kiszolgáltatottság keservét.

Jó székely lévén megfogadja, hogy örökké a szegények és elnyomottak pártfogója lesz.

A szabadság elvesztésének érzése NÉMETH LÁSZLÓ


Iszony című regényében megint másként jelenik meg. Kárász Nelli apja halálával válik kiszolgáltatottá Takaró Sanyinak, a házasságnak, meg egyáltalán az életnek. Nem tud mit kezdeni az élettel, az élet „örömteli” pillanataival, nem tudja értékelni azt, hogy nőként szeretik, azt, hogy feleség és anya lesz. Ő a szabadság érzését teljesen másként értelmezi: egyedül lenni a pusztában, és nem alkalmazkodni senkihez és semmihez. A szabadság örömteli pillanatai így válnak számára iszonnyá, lelki- és testi teherré. Az az „iszony” amit érez férje, s tágabb értelemben az élettel, a társadalommal szemben, elsősorban lélektani, amit a kényszerítő körülményei hatásai váltottak ki belőle. Kiszolgáltatottnak érzi magát, amin csak úgy tud változtatni, ha megöli férjét. Kiszabadulva a „kiszolgáltatottság fogságából” visszanyeri lelki nyugalmát, testi- és lelki szabadságát, s ismét emberi módon tud gondolkodni, cselekedni. Mindebből érezzük, hogy olyan lelket, aki nem tudja és nem is akarja a világ dolgait önmagára nézve elfogadni, azt nem szabad kényszeríteni arra, mert a kényszer – még ha az pozitív irányú is – csak visszájára fordul.

A szabadság érzése mindig szépet és jót jelent, csak megfelelően kell élni és bánni vele, de mindenképp becsülni és tisztelni kell. A kiszolgáltatottság érzése mindig fájó érzés, hiszen mások kényének, kedvének, hatalmának van az ember akaratától függetlenül kitéve. Ezeknek az érzéseknek az átélése, mint oly sok más érzésnek is, függ az adott embertől, az ember és a környezet viszonyától. Azon kell lennünk, hogy mindig emberi módon tudjunk élni velük.


Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve 4. – A 20. század irodalmából – Szerkesztette: Maczák Edit - ITEM Könyvkiadó

A hazai táj, a szülőföld, az otthon megjelenítése a magyar költészetben



I.       A költők feladata
II.
a)      Bornemisza Péter
b)      Berzsenyi Dániel
c)      Petőfi Sándor
d)      Vajda János
e)      Ady Endre
f)       Juhász Gyula
g)      Radnóti Miklós
h)      József Attila
III.    Összegzés

Az ember életében fontos kérdés a házához, a hazai tájhoz fűződő kapcsolat. Amit a hétköznapi ember nem tud kimondani, azokat a gondolatokat a költők művészi szintre emelve az ünnepélyességig tudják fokozni.

Már BORNEMISZA PÉTER 


Siralmas énnéköm… című versében megtaláljuk az otthon elvesztésének fájdalmát, és a búcsúzáskor érzett keserűségét, amire a menekülés kényszerítette. A reneszánsz életszemléletet jól mutatja ez a költemény, mivel itt a költő a földi életben keresi a boldogulását, azaz érzelmei Magyarországhoz kötik. Bornemisza megemlíti az akkori háborús helyzet állását, törökök és németek csatározásait. Ez a külső körülmény kényszeríti távozásra, de aggódik a hazájáért, és a versszakok végén ismétlődő egy sor: „Valjon s mikor leszön jó Budában lakásom!” megerősíti az otthona iránt érzett ragaszkodását.

A magyar klasszicizmus nagy költője, BERZSENYI DÁNIEL 


is szép költeményben búcsúzik a szülőföldjétől. A Búcsúzás Kemenes-Aljától című verse 1804 körül keletkezett. Feleségével együtt Niklára költözése idején felébredt benne a szülőföld iránt érzett szeretete. Nagy szomorúságról vall ez a vers, szinte megrendítően keserű a búcsúzás. A költemény a táj leírásával kezdődik. A költő a távolból néz vissza a szülőföldjére, de csak homályosan látja, mivel „elrejti a Bakony erdeje”. Ez a vidék nem egy egyszerű táj, hanem sokkal több a költő számára.

A magyar líra a 20. század második felében néhány szabadon választott költő munkásságán keresztül



I.       Társadalmi háttér
II.
a)      Weöres Sándor
b)      Pilinszky János
c)      Nagy László
III.    Összegzés

1945 után Magyarország a teljes társadalmi, emberi és kulturális újrakezdés országaként próbált magára találni. Nemcsak az élet alapvető szükségleteinek megteremtését tűzte ki célul „államunk és pártunk”, hanem kulturális irányvonalat is megpróbált kijelölni. Több tévedés belátására lett volna szükség ahhoz, hogy művészeink, gondolkodóink szabadon kifejezhessék önmagukat és mindazt, amit maguk körül megtapasztaltak, de erre sokáig nem került sor. Sokan csak az asztalfióknak írhattak, míg mások megpróbáltak a különböző lehetőségekkel élni, túlélni. Az irodalom fejlődésének gátat szabni – a legmagasabb fok illúzió, még egy olyan közegben is, mint Magyarország.

Több fontos változás észlelhető: egyeseknél a számvetés, a meditáció, a harmóniakeresés, a természetelvű remény a letisztult klasszicizmus hangján szólal meg. Mások lírájában a mítoszi hosszúversek válnak meghatározóvá. Az egyéni személyesség helyett az ős-egészre is figyelő általános alany szólal meg, teljesen új szemléletet meghonosítva. Kibontakozik a látomásos-szimbolikus-mítoszi költészet, s megjelenik a tárgyias-elvont, objektív líra is.

A Nyugat ún. „harmadik nemzedékéhez, az Ezüstkor”-hoz tartozik: Weöres Sándor


költészetünk legegyedibb alakja. Nagyon fiatalon figyelnek fel tehetségére olyan jelentős alkotók, mint  Babits, Kosztolányi, Kodály. Pályája a modern klasszicizmus jegyében alakul. Jogi, bölcsészeti tanulmányokat folytat, filozófiából doktorál.

Lírája hallatlanul sokszínű. Egyszavas alkotásoktól nagy terjedelmű eposzokig, pár strófás gyermekversektől tragikus kicsengésű filozófiai költeményekig. Mindennek ösztönösen birtokában van, mégis új utakat keres. Alkotásai akusztikai formájukkal az átmenetek sokféleségét mutatják a prózaiságtól a zeneiségig. Virtuóz verselései készségének köszönhetjük a modern magyar gyermekirodalom klasszikus darabjait, amelyeket a Rongyszőnyeg ciklus foglal össze. A Medúza kötet 120-at tartalmaz, az Egybegyűjtött írásokban 160-ra szaporodott a számuk. E ciklus sokféle verse például népdal ihletésű, szonett, epigramma. A ciklus 99. darabja az Őszi éjjel izzik a galagonya kezdetű. Az őszi éjjel izzó galagonya a magányosság költői megidézése, ugyanakkor az életben való kiszolgáltatottság és a mulandóság is.

Örkény István egypercesei


I.
a)      Kulturális háttér
b)      Örkény István
c)      A groteszk
II.
a)      Ballada a költészet hatalmáról
b)      Új olvasói lehetőségek
c)      Nászutasok a légypapíron
III.    Összegzés

A huszadik század második felére a világon mindenhol kiteljesedett az a művészi, művészeti változás, amit Baudelaire, Verlaine, Rimbaud elkezdett és Dali, Majakovszkij vagy Kassák folytatott. Csak ennek a pár évnek az említése is bizonyítja, hogy a műfaji határok, sokszor még a művészeti ágak határai is egybefonódtak. Mindenki szabad kezet kapott a szavak, színek, hangok, betűk, formák felett; korlátlanul burjánzottak az új stílusok. Sok esetben egy-egy stílus csak egy nevet, a megalkotójáét takarta; a több évszázadra, évtizedre kiterjedő korstílusok merev,  kötött rendszerét átvette a forradalmi anarchia.

Hazánkban is elindult ez a folyamat: gondoljunk csak Móricz újszerű parasztábrázolására, húsba vágó naturalizmusára, Ady Perdita-szerelmére vagy Kassák játékos elvontságára.

1912-től 1979-ig élt az a magyar művész, aki újat tudott hozni a novellairodalomba, új műfajt, új megnyilvánulásmódot teremtve szólt a magyar társadalom egészéhez. Örkény István értelmiségi származású, autodidakta író. Létrehozva az egyperces novellákat, teljesen átértékelte az alkotó-értelmező viszonyról elképzelt fogalmakat.

Nevéhez fűződik a groteszk bevezetése az irodalmi stílusok közé, amely stílusnak az a célja, hogy a közlést jelzéssé sűrítse, megingassa a végérvényest úgy, hogy nem állít egy másik érvényességet a helyébe. Ez az új alkotási mód az olvasóban nem zár le, nem fejez be valamit, hanem utat nyit, elindít s rádöbbent, hogy a mindennapi, megszokott életünkben a nem mindennapit, a jelentéktelenben a jelentőst észrevegyük. Igen, Örkény a magyarázat helyett a felismerést igyekszik nyújtani azzal, hogy a valóságot eredetiben rajzolja, s csak a nézőpont, a képkivágás tér el a megszokottól. A megszokott mögött azt veszi észre, amit addig még más nem. Mindezt röviden, mert kevés szóval akar sokat mondani. Írásainak nincs műfaja: a népmesétől a városi folklórig – a pesti viccig, az elbeszélő epikától a kurtára fogott tragédiáig sokféle megtalálható.

Örkény István: Tóték – a dráma elemző bemutatása


I.
a)      Történelmi háttér
b)      Örkény István
II.
a)      Cselekmény
b)      Abszurditás
c)      Szereplők
d)      Mondanivaló
III.    Összegzés

A 20. század igen jelentős alkotója Örkény István, aki újszerű látásmódjával, új megoldásaival rendkívülit alkotott irodalmunkban. A Tóték című drámája kiemelkedő jelentőségű, főként az alapprobléma más oldalról való megközelítése miatt. Ez a mű először kisregény formájában készült el az 1960-as évek közepén, majd az író drámává dolgozta át. A második, színpadi változatnak nagy hazai és külföldi sikere lett, 1973-ban Párizsban Fekete Humor Nagydíjjal jutalmazták; itthon Fábri Zoltán készített belőle filmet Isten hozta, őrnagy úr! címmel.

A dráma alaptémája a második világháború, amely Örkény maradandó élménye volt – a keleti fronton fogságba esett. A nagy világégésben való részvételünk áll a középpontban, ám ezt nem a frontesemények tükrében mutatja be, hanem újszerűen, a hátország szempontjából. Telitalálat Örkény választása, hisz ettől a hátországtól függ a fronton harcoló katonák élelmezése, ellátása. És itt, a front mögötti területen lehet érzékelni az emberek viszonyát a háborúhoz, a tömegtájékoztatás egyoldalúságát.

Radnóti Miklós költészete

Radnóti Miklós: Levél a hitveshez kézirat 

I.       Radnóti Miklós
II.
a)      A költő indulása
b)      A fasizmus előretörése
c)      Munkaszolgálat
d)      Hazaszeretet
e)      Szerelem
f)       Eklogák
g)      Utolsó versek
III.    Összegzés

Radnóti József Attila mellett a két világháború közötti évek legkiválóbb költője, az antifasiszta líra képviselője. A rend, a harmónia igenlése, az értelem tisztelete, a költemény erőteljes megszerkesztése, a fegyelmezett formák építése, ezek költészetének legfőbb ismérvei.

20 éves, amikor megjelenik első verseskötete, a Pogány köszöntő, melyet a kritika kedvezően fogad. Ez arra ösztönzi, hogy az irodalomhoz közelálló pályát keressen. 25 évesen irodalomtörténeti doktorátust szerez a szegedi egyetemen, de zsidó származása miatt tanári állást nem kap. Költőként a Nyugat ún. „harmadik nemzedékének” tagja.

Radnóti első verseiben a fiatalság lázadása és derűs életöröme szólal meg. Szembefordul az őt körülvevő ellenséges társadalommal, a természet szépségében és a szerelemben keresi az élet igazi értelmét. Stílusában, verseinek szabad verses ritmusában felismerhetjük az avantgárd hatását; de képeinek plasztikus megformálása és a szabad versen átütő klasszikus, görög-római ritmuselemek már költészetének klasszicizálódását mutatják. A Mint a bika című versének képeiben felismerhetjük a klasszikus római költészet hatását, ritmusában pedig a hexameter kísérő ütemét.

Németh László: Iszony



I.       Németh László írói módszere
II.
a)      A regény keletkezése
b)      Műfaj
c)      Alapkérdés
d)      A női lélek ábrázolása
e)      Szerkesztés
f)       Üzenet
III.    Összegzés

Németh László regény-, dráma- és esszéíró, a 20. századi irodalom egyik legsokoldalúbb alakja. A magyar regényírás társadalomábrázoló és lélektani hagyományának folytatója és megújítója. Újítva vonta be művészetébe az elvont gondolkodást, az alkattan és a lélektan vívmányait. Műveiben többnyire egyetlen ember életének eseményeit rajzolja meg, s erre a „vonalra” nagyon tudatosan és ésszerűen építi fel az egész művet.

Az 1933-tól 1945-ig terjedő időszakban az egyre fokozódó veszélytudat, a történelmi fenyegetettség érzése jellemzi Németh László munkásságát is. Ebből a korszakból fakadt elkeseredése, világidegensége és iszonyata, mely a ’30-as, ’40-es évek fordulóján írt műveiben jutott el tetőpontjára. Ilyen regénye az Iszony, amely talán a legtökéletesebb műve. Az ösztönös megérzés, az intuíció, ami a regény megírását ihlette, már kezdettől fogva fontos szerepet játszott Németh László művészetszemléletében. Szerinte az intuíció olyan tudás, melyet az ember használ, de nem ismer.

Az író egy végzetes történelmi korszakban veti fel a minőség hiányából származó iszonyérzés problémáját. Kárász Nelli lélek- és érzelemvilágán keresztül fejezi ki azt, amit a saját közérzete táplál.

Németh László: Gyász



I.
a)      Németh László
b)      Modern lélektan
II.
a)      Tudatregény
b)      A keletkezés körülményei
c)      A cselekmény és a szerkesztés
d)      Motívumok
III.    Összegzés

Németh László 20. századi irodalmunk egyik legnagyobb hatású alkotója, a népi írók mozgalmának egyik eszmei szervezője volt. Regényeiben arra próbált figyelmeztetni, hogy ha a paraszti gondolkodásmód nem változik meg, akkor a falusi élet sem fog változni. Műveiben nem a gazdasági, hanem a lelki problémákra helyezi a hangsúlyt.

A 20. századi új lélektan hatására születetett modern próza az időtől többnyire független alkati tulajdonságok vagy lelki összetevők belső drámájára hívja fel a figyelmet. A modern lélektan lélekállapotot, lélekvergődést mutat be: a szenvedő ember lelke a magánytól a magányba tart. Ilyen a sorsa Kurátor Zsófinak is Németh László Gyász című regényében. A regény elején és végén ugyanaz a lélekállapot figyelhető meg.

Szabó Lőrinc költészete



I.       Szabó Lőrinc
II.
a)      Kötetek és témák
b)      Te meg a világ
c)      Különbéke
d)      Gyermekversek
e)      Filozófia
f)       Szerelem
g)      Tücsökzene
III.    Összegzés

Az avantgárd polgáribb változataként hívta fel magára a figyelmet, de egyértelműen egyik irányzathoz sem sorolható Szabó Lőrinc. Kezdő költői alkotásaiban még a századforduló klasszicizáló hangja uralkodik, a 20-as évek második felében a lázadó magatartás szervezi költészetét. Akkor találja meg igazi egyéniségét, amikor hátat fordít az avantgárdnak, felismeri a költői modernség olyan útjait, amelyek nem mondanak ellent a hagyományok folytatásának.

Kisnemesi család sarja. Apja mozdonyvezető, ami a család állandó vándorlását vonta maga után. A debreceni Református Főgimnáziumban tett hadiérettségit, majd bevonult katonának. Az őszirózsás forradalom után hazajött, majd Budapesten gépészmérnöknek, később pedig bölcsésznek tanult, végül újságíróként helyezkedett el. Szellemi nevelője Babits, aki a Nyugatnál jelentkező, nagy nélkülözések közt élő fiatal tehetségre felfigyelt. Kapcsolatuk később érzelmi és szakmai okokból is felbomlik. Szabó Lőrinc 1921-től az EST-lapok munkatársa. Itt ismerkedik meg a lap vezetőjének, Mikes Lajosnak a lányával, Klárával, akivel titkon házasságot köt. Két gyermekük született: Lóci és Klára. Életében nagy szerepe volt a szerelemnek, de házassága rosszul sikerült. 1924-től kapcsolatot kezdett Korzáti Erzsébettel, amelynek az asszony öngyilkossága tragikus véget vetett 1950-ben.

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger



I.       Hemingway
II.
a)      A mű cselekménye
b)      Santiago
c)      Manolin
d)      Ember és természet
e)      Mese és valóság
III.    Összegzés

Ernest Hemingway nagyon tanulságos és kalandos ifjúkor után igen hamar közkedvelt íróvá vált. Irodalmi munkásságát az amerikai és az európai kultúra ötvözetével tette nagyon értékessé és gazdaggá. Tárgyias prózájában mellőzte az intellektualitást, és elsősorban a cselekvéssel és az egyszerű nyelven alapuló párbeszéddel jellemez és közvetít. Férfias világot ábrázol, amelyben meghatározó az erkölcsi és a fizikai helytállás.

Hemingway a spanyol polgárháborúban fegyverrel a kezében harcolt, s az Akiért a harang szól című regényében örök értékű emléket állít a spanyol partizánoknak, az egyszerű, hétköznapi embereknek.

Regényeinek hőse mindig a bátor ember, aki az ügyért – amelyre életét tette – elszánt hősiességgel harcol, s ha kell, ugyanilyen hősiességgel áldozza fel érte azt. Hemingway varázsos, az élőbeszédre emlékeztető stílusa drámai feszültséget teremt regényeiben és novelláiban, ami az olvasót nemcsak lenyűgözi, hanem magával is ragadja.

Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok



I.
a)      A 20. századi dráma
b)      Dürrenmatt munkássága
II.
a)      A mű cselekménye
b)      Mondanivaló
c)      Színhelyválasztás
d)      Szereplők
e)      Megoldás
III.    Dürrenmatt üzenete

A 20. század elejére a hagyományos dráma alapjaiban változott meg. A klasszikus dráma nagy emberi és társadalmi konfliktusok megjelenítésére volt hivatva, ez a meghatározás a század 20-as éveire a polgári társadalom viszonyainak megváltozása, az emberek közötti kapcsolat felszínessé válása, az értékrend átalakulása következtében átdefiniálódott.

A 20. századi drámákban igazi konfliktust, amikor az ellentétek összeütköznek, nemigen találunk. Korunk tragédiái hétköznapi tragédiák. A mai ember együtt él konfliktusaival, és ebbe a helyzetbe látványosan nem bukik bele, mint a tragédiákban, de nem is tud úrrá lenni rajtuk, mint a komédiákban. Ezért aztán a 20. század íróinak munkássága is nagyon különböző. Az írók kitágították a színpadon megjeleníthető jelenségek körét, utat engedtek a drámába a lírai, epikai, intellektuális és filozófiai elemeknek.

A század legnagyobb és legismertebb drámaírója Friedrich Dürrenmatt, aki világraszóló életművében sajátosan ötvözte az egzisztencia-filozófiát és neveltetésénél fogva, a protestáns teológiát. Drámáira jellemző a paradoxon, az abszurd, a groteszk mellett az erős gondolatiság, a drámai feszültség – melynek forrása valamilyen erkölcsi, történelemfilozófiai probléma. A cselekményeket általában egy képzeletbeli városba teszi, mely a társadalom kicsinyített mása, idejét pedig a múltba helyezi.

Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

Forrás: www.zum.de

I.
a)      Brecht színháza
b)      A dráma megújítója
II.
a)      A dráma születése
b)      Téma
c)      Alapkérdés
d)      Kurázsi mama
e)      Gyermekei
f)       Üzenet
III.    Összegzés

A 20. század drámairodalmának egyik első nagy gondolkodója és gondolkodtatója Bertolt Brecht, aki az epikus színház legnagyobb alkotójaként vált világhírűvé. Kanyargós, sok buktató rejtő úton jutott el az újrealizmusig. Alkotói útjának ellentmondásait két tényező magyarázza: részben Brecht sajátos, az igazságoknak „végére járó” egyénisége, másrészt a kor bonyolultsága. Műveiben naturalista és expresszionista jegyekkel intellektuális drámát alkotott. Hűvös, mérlegelő, olykor egyenesen kiábrándult és cinizmusra hajló az intellektusa. Epikus színházában azt tűzte ki célul, hogy a  néző ne élje bele magát a történetbe, hanem érezze, hogy az ő okulására adnak elő valamit. Így akart művével gondolkodásra ösztönözni, melyet „elidegenítő” effektusokkal ért el.

Brecht a dráma megújítója. Minden új, modern színpadi törekvés az ő kezdeményezésére vezethető vissza. Életműve ugyanakkor összegzi, magába olvasztja az előző korok számos kulturális örökségét. Ő is szívesen használ ismert témákat, a világirodalom közkedvelt motívumait. Nagy drámaíró elődeihez hasonlóan azonban saját művészi szándékainak megfelelően gyökeresen átformálja ezeket, s eredeti tanulságaikat valósággal „megfordítja”. Az író az új tartalomnak megfelelően az ábrázolás módszereit is merészen átalakítja. Összeolvasztja a különféle műfajokat, így a klasszikus értelemben vett színdarabból, az operából és a népi énekekből – „song”-okból formál újfajta drámát. A drámához lírai és epikai elemeket kever, sőt újításának lényegét éppen az epikus színház címszóval jelöli. A modern polgári dramaturgia hagyományait felszámolja. Ezt szolgálják az elidegenítési effektusok: a dráma nem zárt egység; a cselekményt songok tagolják; narrátort szerepeltet; nem különül el a színpad és a nézőtér; kritikai magatartáson alapuló színészi játékot alkalmaz; fény- és hangeffektusok teszik szemléletessé a játékot.

Samuel Beckett: Godot-ra várva



I.
a)      Az abszurd dráma
b)      Beckett
II.
a)      Műfaji meghatározás
b)      Szereplők
c)      Tér és idő
d)      Jelképek
e)      Szerkezeti felépítés
f)       Alaphang
III.
a)      Összegzés
b)      Beckett véleménye az emberi létről

Az avantgárd stílusirányzatként az 1950-es években Párizsban bontakozik ki a modern drámának az az irányzata, amelyet abszurdnak minősítenek. Az abszurd íróknak a modern világból szerzett keserű tapasztalatok – mint a világháború, az atombomba, az emberi- és természeti értéke pusztítása – sugallják azt az életfilozófiát, amely szerint az elidegenedett társadalomban már nincs mód arra, hogy az emberek megértsék egymást. Az abszurd dráma egy alapvető emberi élethelyzetről alkotott vízió kivetítése, amely az ember személyes sorsának kilátástalanságáról, az élet értelmének kérdéseiről szól. A groteszk, a fantasztikum és a vásári bohóckodás vegyül az ironikus tréfához és a misztériumhoz. Az abszurd színházból hiányoznak a közvetlenül ábrázolt történelmi-társadalmi keretek, a szilárdan körülhatárolt jellemek, a tettek motiválása. A szó és a színészi játék együtt alkot drámai parabolát (példázatot).

A drámákban általában nem a konfliktushelyzetet létrehozó eseményt, hanem annak az emberek sorsára tett hatását mutatják be az írók. Az ötvenes évek legjelentősebb ír származású, francia nyelven író drámaírója, Samuel Barclay Beckett, aki az abszurd irányzat legszélsőségesebb és legkövetkezetesebb képviselője. Beckett szerint az emberi élet egyetlen tartalma a lassú testi-, lelki és szellemi felbomlás; vánszorgás a vég, a halál felé. Sok művének témája az egyén i élet kisiklása vagy egy világkatasztrófa már bekövetkezett állapota. Drámái általában állapotrajzok, s így az idő nem játszik szerepet bennük, de a helyszínek is meghatározhatatlanok. Ez teszi műveit általános érvényűvé, de egyben elvonttá is.

Drámái a sokkterápia módszerére épülnek: ha a közönséget a lét értelmetlenségével szembesíti, az védekező erőket szabadít fel. Drámáinak ezért nincs cselekménye. A szereplők a lét perifériáján vegetálnak, nincs igazi karakterük, nincs közöttük hagyományos párbeszéd, nincs igazi kommunikáció.
A Godot-ra várva a legtökéletesebb abszurd dráma, amely a negyvenhét éves írónak méltán hozza meg a sikert és a világhírnevet. A Godot-ra várva a francia klasszicista drámák zárt szerkezetére épülő filozofikus mű, ami az elidegenedés, a magány, a reménytelenség élményéből született.