1908
korszakos jelentőségű évszám a magyar irodalomban. Ebben az évben jelent meg a
Nyugat első száma. Lényegét tekintve először fordult elő, hogy egy folyóirat
képes volt maga köré gyűjteni a legkitűnőbb írókat, költőket, esztétákat.
Évtizedeken át orientálta az olvasói ízlést, s ez az értékorientáció alapvető
vonásaiban befolyásolta a magyar irodalom fejlődési irányát is.
Móricz
Zsigmond pályáján szintén nevezetes esztendő az 1908-as. Ekkor jelenik meg és
vált ki osztatlan elismerést a Hét
krajcár. Végre túljut az önálló hangkeresés gyötrelmes keserű esztendein, a
kudarcokon, a kétségeken. De mekkora árat fizet érte!
“Milyen
mélyre kellett zuhannom - írja Móricz -, hogy magamra leljek! Második kisfiam
koporsója mellett írtam az első elbeszélésemet, amely meghozta az első tiszta
hangot: a Hét krajcár volt ez... Az elbeszélés meséje, hogy egy anya egész
délután keres a lakásban hét krajcárt egy darab szappanra, s mikor hat megvan,
jön egy koldus... és az ad hetediket hozzá... Ott, az életnyomorúságnak olyan
mélységében jártam, hogy elszakadt a fonál, mely a közrend köldökéhez fűzött:
elfogadtam a koldustól az alamizsnát, mert a koldus végre nem koldus volt,
hanem ember... Embertárs... Ugyanaz, aki én... csak erősebb, mert fent van: él...”
A
Hét krajcár után egymást követik a
jó elbeszélések. (Judith és Eszter,
Csipkés Komárominé, A százszínselyem keszkenő, Tragédia) A korai írásokban
még elég gyakran kísértenek a Jókai- és Mikszáth-hagyományok. Ha észre is veszi
Móricz a parasztság sorsát meghatározó ellen-téteket, és megismerkedik a
valóságfeltárás új módszereivel, tanulmányozza a naturalizmus elméletét és
gyakorlatát, s lázadó indulatú paraszthősei korán megjelennek elbeszéléseiben,
mégis torznak és egyoldalúnak érzi (személyes tapasztalatai ellenére is) a
magyar paraszti sors végletesen keserű ábrázolását. Úgy véli, hogy a nyomor ellenére,
a szociális kiszolgáltatottság közepette is kell örülnie a parasztságnak, kell,
hogy vidámságban, örömben is legyen része. Ez az egyik magyarázata annak, hogy
az 1908-1909-ben született novellákban gyakoriak az idillek a komor társadalmi
tapasztalatok ellenére. (Hímes tojások,
Virrad, A kokas, Csitt-csatt)
Köztudomású,
hogy Móricz gimnazista korában kezdte olvasni Taine-t, megismerkedett a
miliő-elmélettel, s ekkor fordult a Dreyfus-per nyomán Zola felé is. Ismerte a
nyugat-európai naturalizmus eredményeit, s figyelemmel kísérte a hazai
kezdeményezéseket is.
Nem
lehet itt feladatunk, hogy bemutassuk a magyar naturalizmus fejlődését, annyit
mégis meg kell jegyeznünk, hogy a naturalizmus jelentkezése a magyar
irodalomban jóval a francia-országi virágzás után következik be. Sokféle oka
van ennek. Magyarázza a késést Magyar-ország társadalmi-gazdasági állapota, a
közízlés fejletlensége, az érzékenység hiánya. A “boldog békeidők” hangulatában
jó ideig megfeledkezett irodalmi-művészi tudatunk a magyar valóság
bemutatásáról. Nem alakult ki a magyar irodalomban a naturalizmus elmélete sem.
Éppen ezért az első naturalista írások - Bródy, Petelei, Thury Zoltán, Kóbor
Tamás művei - főleg a különöshöz, és nem az általánoshoz vonzódnak. Azt keresik
a magyar valóságban, ami szokatlan, megdöbbentő, ami igazolhatja,
illusztrálhatja a francia elméletíróknak a társadalomról, az emberről
megfogalmazott megállapításait.
Móricz
pályáján A százszínselyem keszkenőben,
a Csipkés Komárominéban, a Tragédiában, a Sáraranyban találkozunk először a naturalizmus néhány vonásával.
Az “éhező és lázadó” faluvég megjelenése, a visszaszorított ösztönök elemi
kitörése, az önpusztító erotika lobogása néhány korai alkotás jellemzője.
