Sokszor köszöntem én az iskolának,
mely tavasz végén elcsendesedett;
az ablakok s a termek visszavárnak,
nyelvem hegyén reszket a felelet...
Sokszor gondolok kipirult arcomra,
ahogy benyitok s a padban ülök;
elfulladok: elmém e kérdés nyomja,
mi lesz velem, ha egyszer felnövök?
Sokszor búcsúztam én az iskolától,
de felnõtten is visszatértem én;
tengerek hívtak, láttam: a víz lángol,
vörös alkonyban úszott a remény.
Bejártam már a naprendszer bolygóit,
mint fantasztikus regény utasa;
de hallottam: a kis iskola szólít,
siessek vissza, siessek haza.
Évtizedek kísérnek, s valahonnan
vékonyka hangon szól egy kisgyerek:
én szólok-e? Vagy csupán visszhangom:
Szorongva nézek, s félve felelek...
Az iskolának búcsút sosem mondtam,
Ő hívott engem és én hívtam őt.
Kapuja előtt állok égő gondban,
s nézem az égig hullámzó időt.
Most kutatom a munkáit rokonom volt apám unokatestvére.Én is ismertem személyesen ,de még kicsi voltam.Nagyon szép verseket írt,büszke vagyok RÁ!
VálaszTörlésÖrömteli, hogy találkozhatott, ismerhette Keszthelyi Zoltánt. Nagyon szeretem verseit, igazán büszke lehet rokonságára!
VálaszTörlésSzeretettel üdvözlöm:
Rieger Ilona