I.
A Ráskayék lovas kerülője eszeveszett iramban
vágtatott be a faluba. A kovácsműhely előtt elordította magát:
– Gyünnek!
Majszter uram földhöz vágta a patagyalut, amivel
éppen egy jámbor kanca patáját faragta, legénye félrevágta kalapját s csípőbe
szegte izmos karját, a szurtos inasok kiszaladtak a műhelyből. A munka
szünetelt.
A községházánál ismét elhujjantotta magát Kócs
Andris, a kerülő:
– Gyünnek!
Bíró uram éppen tanácsot tartott a hitesekkel.
Felfüggesztette az ülést s a magisztrátus élén kivonult a ház elé.
Az utca népesedni kezdett. Vihar szárnyán suhanó
tűzveszedelem gyorsaságával harapódzott el a hír: Gyünnek!
II.
Ráskay Balázs V-ik gimnáziumi tanuló Virgiliuszt
magolt. Fujta az Aeneiszt teli tüdővel, hősiesen skandálva:
Arma virumque cano, Trojae qui primus ab oris…
Kedves agara, Cicka, a dívánon nyújtózkodott s
bele-belevakkantott a dühös deklamációba. Nyilván sértette a fülét.
Egyszerre csak abbahagyta Balázs a magolást. Nem
a Cicka miatt. A nyitott ablakon át zürzavaros hangok csapódtak a szobába.
Odafigyelt. Még soha sem hallott eféle hangversenyt. Mintha a levegőből búgott volna
alá, vagy a föld méhéből tört volna elő ezernyi hangszerszám
összezüremlő muzsikája.
Balázs diák egy ideig bontogatni próbálta a
kaotikus zenekar összebomlott hangelemeit, de hogy nem boldogult velük, az
ablakhoz szaladt.
Cicka követte példáját. A párkányra ágaskodott.
A szeme már megsejttette Balázszsal, amit
fülével nem tudott meghatározni. A zümmögő, búgó hangzavar a falu kitörő
lelkének volt a zenéje: ezernyi ember szíve húrján született melódia. A kúria
ablakából végig lehetett látni a falu főutcáján. Ám egy magasba gomolygó
porfelhő ezúttal elnyelte a kilátást: Balázs csak annyit konstatálhatott, hogy megmozdult
a falu… Vajjon mi történik a porfelhő mögött?
Egy száguldó lovas átlovagolt rajta s a kastély
elé érve, megrántotta a kantárszárat, hogy majd összetört a lova gerince.
– Gyünnek! – ordította Kócs Andris harmadszor
is. Aztán tovább száguldott.
Most már mindent tudott Balázs. Beszaladt az
apja szobájába.
– Édesapám!
– Mi az, fiam?
– Gyünnek!
A daliás nemes nem kérdezett többet. Tisztában
volt vele ő is, hogy kik gyünnek. Letette a pipát s kiment az udvarra a
bejelentett, várva-várt verbunkosok elé.