Még hét esztendős sem vagy, Jankó, s már
el-eltünődöm, hogy mi lesz belőled. Ugy tetszik nekem, hogy a betű iránt nincs
tebenned valami nagy hajlandóság, s hacsak természeted meg nem
változik, tudományos pályán aligha boldogulsz.
Valószinű, hogy nemcsak kedved, de tehetséged
sincs arra, hogy megharczold a tankönyvekkel való nem közönséges harczot s a
mint én erről meggyőződtem, hidd el, fiam, jobban szeretlek, semhogy erőszakolván
arra, mire való nem vagy, megrontsam egész életedet.
Már most megmondanám neked, ha megértenéd
mondásom velejét, hogy, ha majd látom kedved és tehetséged hiányát, sohasem
ijesztlek azzal: tanulj, Jankó, tanulj, különben suszterinasnak adlak. Nem,
fiam, hanem,elvégezvén tehetséged szerint a törvénykötelezte iskolát, szeliden
megfogom a kezedet s mondom neked a
következőket:
Fiam, Jankó, látom, hogy sem kedved, sem
tehetséged a tanulásra. Szeretném, ha becsületesen végezhetnéd az iskolákat, de
minthogy ezt nem remélhetem, valami mesterségre adlak, fiam.
Többször megfigyeltem, hogy kezed rááll a
faragásra s zsebkéseddel nem egy csinos munkát végezél már. Fiam, Jankó,
beadlak asztalos-inasnak.
Na, ne pityeregj, nincs abban semmi szégyenleni
való. Szégyelje magát az a gyerek, ki ok nélkül költeti a szüleit; kit
esztendőről-esztendőre ajándékkal és könyörgéssel mentenek meg a bukástól. Te
fiam, légy büszke rá, hogy nem akarod csalni szüleidet s még idejében oly
pályára mégy, a hol talpig ember válhatik belőled. A becsületes munka nem
szégyen, fiam. S ne hidd, hogy csak azokból a fiukból lesznek boldog emberek,
kik tehetséggel vagy tehetség nélkül, végigtanulják az iskolákat. Száz példát
mondhatnék neked arra, hogy gazdag és szegény szülők keservesen megsiratták, a
miért kedv és tehetség nélkül tanuló gyermeküket végig erőszakolták az
iskolákon s mikor már arra került a sor, hogy megéljenek a maguk emberségéből:
elzüllöttek, mert csak névszerint jártak iskolába, valójában lopták az időt s
szüleiknek a pénzét. Ismerek szülőket, fiam, kik minden vagyonukat gyermekük iskolázására
költék; a kik nem hittek a tanárok őszinte szavának, nem akartak hinni saját
maguknak s most, midőn elfogyott a vagyon és az idő, kétségbeesetten vádolják
magukat, hogy a mikor még nem volt késő: miért nem adták mesterségre
gyermeküket! Igazabban: mért szégyelték mesterségre adni gyermeköket!
Mert jegyezd meg jól, fiam, minden szülő szereti
gyermekét (az állat is szereti a magáét) – de nem minden szülő szeret okosan.
Nemrég kaptam egy levelet, melyben egy kétségbeesett apa tanácsot kér tőlem:
mit tegyen a fiával. Azt irja: a fiu jó, engedelmes, de nincs tehetsége. Azt szeretné,
ha legalább addig tanulhatna a gimnáziumban, mig beadhatja a katonatiszti
akadémiába. Kérdi, ismerek-e oly iskolát, a hol jó pénzért keresztülviszik a
fiát a hátralevő osztályokon? Mert – irja tovább – „nem becstelenithetem meg
családomat azzal, hogy fiamat iparosnak vagy kereskedőnek adjam!“
A ki ezt a levelet irta, előkelő földbirtokos,
fiam. Családja ős idők óta nemes s ezért gondolja megbecstelenitőnek az
iparosságot, a kereskedést. Ám azt nem tartja megbecstelenitőnek, hogy
vesztegetés árán tolja keresztül a fiát az osztályokon. Ha ez az apa, édes
fiam, okosan szeretné a fiát: azt a pénzt, mit a manapság oly rettentő drága iskoláztatásra
s ezen felül még a tanárok megvesztegetésére is szánt, szépen félretenné
esztendőről-esztendőre s mikor fia akár önálló iparos, akár önálló kereskedő
lesz, mondaná neki: ime, fiam, ezt a pénzt a te számodra takaritottam meg,
kezdj vele valamit.
Tudod-e, fiam, mi az igazi magyarázata annak,
hogy úri szülők, kiknek különben néha a legszükségesebbet is meg kell vonni
saját maguktól, csakhogy gyermekük gond nélkül lehessen az iskolában, – annyira
féltik gyermeküket az iparosságtól? Talán mert nehéz a kalapács, a gyalu, a bárd?
Nem, fiam, hisz a gyalu, a kalapács, a bárd nem nehezebb a könyvnél, a tollnál,
a czirkalomnál. Ezek a szülők nem a gyermekeiket, hanem saját magukat féltik.
Attól félnek – mint ama levél irója is – hogy a mesterség megbecsteleniti a
családot. Félnek azoktól a kérdésektől, melyeket majd ez is, az is intéz
hozzájok: nos, mi lett a fiából? hol van? mit csinál? Hogy nekik azt kelljen
válaszolni: a fiam asztalos! A fiam kereskedő! Félnek attól az időtől, midőn az
iparosfiu elvesz egy magához illő, tisztességes, egyszerü leányt s ezt is be
kell mutatni: a menyem!
Félnek azoktól az óráktól, mikor a kérges
tenyerü fiú hazajön vasárnap a szülei házhoz s a vendégeknek be kell mutatni őt
is épp úgy, mint a Brachfeld-kendős jogász-fiút: A fiam!
Félnek attól a rettenetes eshetőségtől, hogy
iparos fiokkal egyszer majd végig kell sétálni a váczi-utczán, egy sorban kell
haladni vele, éppen mintha – édes gyermekük volna!
Hát édes fiam, a ki a gyermekét, a saját véréből
való vért szégyenli, csak azért, mert mesterember, az a gyermekét nem szereti
igazán. Földháborodik a szivem, egész valóm, arra a gondolatra, hogy lehetnek szülők,
kik naplopó, gavallérkodó, léhütő, a jó Isten tudja miből élő fiok miatt nem
pirulnak, ellenben röstellik az utczán megindulni becsületes, tisztességes iparos
gyermekükkel. S bánt, erősen bánt, látván, hogy száz meg száz jóravaló úri
család inkább tönkre megy, s tönkre teszi egész életére a gyermekeit is,
semhogy iparosnak vagy kereskedőnek nevelje, a kik becsületes iparkodással
talán még visszaszerezhetnék az elzüllődött ősi birtokot s kalapácscsal vagy rőffel,
de visszaszereznék a család régi fényét. Bánt, végtelenül bánt, látván, miként
pusztul az egykor erős, gazdag dzsentri s csak mikor már az élet kegyetlenül a
földhöz verte, megczibálta, mikor már nincs sem égen, sem földön semmi: akkor
alázkodik le a kalapácshoz, a rőfhöz.
Fiam, még ha jól tanulsz is, akkor is örülnék,
ha kedvet éreznél iparosságra, kereskedésre. Mert ma már az iparos is,
kereskedő is, csak az boldogul igazán, ha nemcsak a keze áll a munkára, de az
esze is pallérozódott. Nem kell oly sokat forgatni a könyvet, mint a tanárnak,
a doktornak, a fiskálisnak, de a neki való, mesterségébe vágó könyveket, czikkeket
olvasgatni kell; érdeklődni minden ujítás, találmány iránt – és hogy egyszerűen
necsak iparos, necsak kereskedő legyen: ismernie kell hazája történelmét,
irodalmát. Iparos is, kereskedő is egész ember csak így lehet.
Bármi lesz belőled, meg kell szerezned az
általános műveltséget, fiam. Ez adja meg az igazi jogot, hogy helyet foglalj
minden rendű és rangú emberek között. Az általános műveltség s mesterségednek
tisztességes űzése. Ha e kettőt megszerezted, egyesek és társadalmi osztályok előítéletétől,
elfogultságától ne félj. Nincs joga senkinek, hogy lenézzen, megvessen téged,
ellenben te méltán sajnálhatod azokat, kik lenézni próbálnak téged.
Manapság nemcsak az úrnak fia akar úrnak
maradni, de úrrá akar lenni a szegény ember fia is. Te ne akarj úr lenni, fiam.
Ez az a „pálya“, mely leginkább el van árasztva a magyar hazában s épp azért e
pályán a legnehezebb a boldogulás. Valakinek dolgozni is kell s hidd el nekem,
az az igazi úr, a ki semmihez sem jut ingyen, munka nélkül. Ez tesz magaddal
megelégedetté s a megelégedésnél nagyobb kényelmet én nem ismerek.
Megértettél-e, Jankó? Ugy-e meg? Csak azt
akarom, fiam, hogy megérts. Kedved, vagy sorsod vigyen bárhová, ne félj, aggódó
szeretetem árnyékodba jár. S kérges tenyérrel ha majd megtérsz a szülei házhoz,
nem lészen kisebb az én örömem, mintha bátyád vagy öcséd diplomát lobogtat puha,
finom kezében. S fogadván a vendégeket ünnepi lakománkra, boldogan, büszkén
mutatok rád: János, az iparos fiam.
Forrás: Benedek Elek:
Testamentum és Hat levél
Budapest, 1896. Singer
és Wolfner kiadása
CORVINA irodalmi és
nyomdai részvénytársaság Budapest, Révay-utcza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése