Italo Svevo (1861-1928): Zeno tudata

Ettore Schmitz a sokszínű, sokkultúrájú Triesztben született és élt. Írói álneve jelképes: Olasz Sváb.

Apja kereskedő, mind a nyolc gyermekét iskoláztatja. 1880-ban megromlik a család anyagi helyzete, s Svevo banktisztviselői állást vállal. Sokat olvas, főleg olasz klasszikusokat, De Sanctis irodalomtörténetét, Schopenhauer filozófiáját is felfedezi, valamint a francia naturalizmust. Írói, irodalmári tevékenysége élete végéig „mellékfoglalkozás”, ez egyben szellemi függetlenségét is erősíti.

Három befejezett regényének mindegyike önéletrajzi fogantatású. Első regényének főszereplője egy fiatal banktisztviselő. A vidékről érkezett fiatalember belecs9ppen a bankvilágba, valamint főnöke lányának, Anettának körébe. Az eredeti cím, a főhősre utaló legjellemzőbb tulajdonság lett volna: Un inetto (Egy tehetetlen), a mű azonban Una vita (1893; Egy élet) címen jelent meg.

Egyik barátjáról mintázza A vénülés évei (Semilitá, 1896; magyarul: Lontay László fordításában, 1976) főhősét. Emilio Brentani szeretője egyszerű, kissé közönséges lány, Angiolina. Kapcsolatuk során a férfi beleszeret a nőbe, ám lassan belátja, hogy nem illenek össze. Végül elhagyja, de szép emlékként őrzi meg viszonyukat. A regény technikáján még érződik a naturalizmus hatása, de az író már szerencsésen elkerüli az előző mű bizonytalanságait.

Ebben az évben Svevo feleségül veszi Livia Venezianit. (Férje halála után özvegye írja a róla szóló legfontosabb életrajzi művet, Vita di mio marito /Férjem élete/ címen.)

Az író apósa festékgyárában helyezkedik el, és munkája kapcsán sokat utazik külföldre.

1906-ban angolórákat vesz az akkor Triesztben élő James Joyce-tól, aki elolvassa és nagyra tartja műveit, különösen A vénülés évei-t, amelynek visszhangtalansága annyira elkeseríti Svevót, hogy fel akar hagyni irodalmi tevékenységével.

Freud műveit olvassa, fordít is, ez is közrejátszik a Zenu tudata (Coscienza di Zeno, 1923; magyarul: Telegdi Polgár István fordításában, 1967) megírásában.

John Galsworthy (1867-1933): A FORSYTE SAGA

Vidéki angol úri család leszármazottja volt. A kasztjának kijáró nevelést élvezte Harrow-ban és Oxfordban. Ez a nevelés körülbelül meghatározta nemcsak műveltségét, hanem írói és emberi magatartását is.

Galsworthy csendes, visszavonult életet élt. Jogi tanulmányainak befejezése után – akárcsak Goethe – rövid ideig ügyvédi gyakorlatot folytatott, de hamarosan teljesen az irodalomnak szentelte idejét. Szerette a természetet, az állatokat, a növényeket, regényeinek legszebb lapjait tájábrázolásai töltik ki. Különösen kedvelte az orosz írókat, s közülük is leginkább a természetben feloldódó Turgenyevet. A Pen-klubnak megalakulása után első elnöke, ilyen minőségben egy kongresszuson hazánkban is járt a harmincas évek elején. 1932-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Igazságtalanok lennék Galsworthy iránt, ha csak a hűvös modorú angol úriember mintaképét látnánk benne. Annyira ismerte osztályát, hogy ki is tudott lépni belőle, és föl tudott emelkedni. Erről tanúskodnak regényei, színdarabjai, elbeszélései. Korfordulóban élt: az imperialista Anglia, amely Viktória királynő uralkodása alatt, a 19. század második felében gazdasági és politikai hatalmának csúcsára jutott, már az első világháború előtt is, de főképpen utána töredezni, bomladozni kezdett. Az átalakulás alapjában ingatta meg a korát túlélő viktoriánus társadalmat, erkölcseit és szokásait, mindenekelőtt azonban pénzgyűjtő, harácsoló szenvedélyét. S amikor Galsworthy ezt az átalakulást a realista író eszközeivel ábrázolja, szinte szándéka ellenére egy letűnő világ szétesésének krónikása lesz.

Hírnevét mind az angol közönség, mind a világ olvasói előtt elsősorban A Forsyte Saga című hatkötetes regényciklusának köszönheti (magyarul: Szabó Magda és Szobotka Tibor fordításában, 1970). A sorozat első kötete, A tulajdonos (The Man of Property) 1906-ban jelent meg, s hőse ugyanaz a Soames Forsyte, akinek halálával az 1928-ban kiadott Hattyúdal (Swan Song) a Forsyte-sorozatot befejezi. A Saga első három kötete túlnyomórészt a régi, pénzszerző Forsyte dinasztia tagjaival foglalkozik, míg a Modern komédia (Modern Comedy) címmel összefoglalt második három kötet az első világháborút követő nemzedéki és társadalmi elcsúszás nyomán átalakuló világot ábrázolja. A hat regényt négy közjáték fűzi egymáshoz. Huszonkét év alatt született meg a hatalmas epikus alkotás, az angol felső középosztály életének, gondolkodásának hű tükre.

Hugo, Victor (1803-1885): Hernani (részletek)

„A véred akarom”

(I. 4.)

Hernani (egyedül):

Igen, király, igen!

Éj s nap, amerre jársz, kisérlek én hiven.

Kezembe tőr, szemem nyomodra sütve, mennem

Kell. Benned fajodat – a fajtám űzi bennem

S vetélytársak vagyunk. Egy percig küzködött

Lelkem a gyűlölet s a szerelem között,

Nem volt elég neki s neked szivem világa,

Irántad ak dühöm feledtem őt imádva;

De ha te akarod s idézed, jó, legyen

Emlékezem reá és sose feledem!

Vágyam billenti meg a gyönge mérleg ingó

Karját s lehuzza azt a gyűlöletbe, - így jó!

A kísérőd vagyok, te mondod ezt magad!

Se reggeli lakáj, ki ágyadnál fogad,

Se árnyad csókoló rongy udvaroncok, egy sem,

Állattá aljasult, hazug hoppmestered sem,

Küszöbre szoktatott, nagy udvari ebek,

Oly hűn egy sem lesi, mint én, a léptedet.

Hogy mit remélnek ők, castiliai grandok?

Csilló csecsebecsét, vagy holmi léha rangot,

Mást nyakbeli aranygyapjúért öl a gond;

Nekem ez mind kevés, nem vagyok ily bolond!

Más kell nekem! Ne ily hiú, kis jutalom csak,

A lelked akarom, a véred akarom csak,

Mindent, amit kiás egy győztes, szörnyü tőr,

Megmártogatva bent, a szived mélyiből!

Menj csak! Követlek én. S a bosszum követ engem,

Virraszt fölöttem és ott suttog a fülemben.

Menj! Ott vagyok, lesek, figyelek s hallgatag

Kiséri-követi nyomom a nyomodat.

Ha nappal, ó, király, az arcod visszafordul,

Mögötted állok én, meg sem moccanva, zordul;

Ha éjjel fordítod meg arcodat, király,

Szemed két lángoló nagy szemgolyót talál!

„Ilyen az ember, hogyha vén”

(III. 1.)

Pető Gábor (1952-1995): Egy megunt, kidobott kóbor kutya…

Egy megunt, kidobott

kóbor kutya utolsó

siráma:

„Amíg kölyök voltam, imádtak,

szerettek. Velem játszottak

felnőttek és gyerekek.

Reszkető lábaimnál utcára

tettek, ahol azt hittem

szeretnek.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 19. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Középszerűen

Forrás: http://www.hotdog.hu/elniestulelni/cikkek/iroda-undor

Szürke a város, szürke a ház

szürke kis életem benne tanyáz.

Szürke a felhő, itt szürke a lég

egykedvűen tekint le reánk az ég.

Szürke a bánat és szürke a nap,

szürke a park és szürke a pad.

Szürke a szerelem, szürke a csók

szürkeség öleli át a valót.

Szomorú hely ez az élet,

s az évek

felettem lassan szállnak,

álomlába van itt a madárnak…

s ha kopog az eső, és fütyül a szél

ostoba álmokról mesél,

hogy valaha

- nem is oly rég –

még nevetett rám az ég,

s hogy színe van ennek a világnak,

csak szürke szemem látja másnak.

Ó ha holnap tegnap lenne!

Bár volnék gyermek!

Újra játszanék színes játékot

szürke porba bújva…

Cigarettám füstjét nézem.

Szürke szívem úgy remeg,

mert a füstben látni vélem

tétova kis életem.

Amikor az ember jelene végtelen,

unalmas köznapokból áll.

Szürke nappalok, álmatlan éjszakák.

Előbújnak az emlékek.

Ha iszom, a szépek,

Ha nem, a rémisztő hideglelések.

Barátnőim, barátaim kihaltak,

szétszóródtak, mint a virágpor.

Maradtam betegen, megöregedve,

aki már csak az emlékeinek él.

Legalábbis a szépeknek.

negyven évbe négyszázat préseltem be,

néha bánom, néha nem.

Van akinek egész életében nem volt

annyi jóban része,

mint nekem.

Egy korszakban bármelyik napon.

És ez a korszak hosszú volt.

éltem volna le egy sótlan,

ízetlen átlagpolgárét?

Talán jobb így!

Van mire emlékeznem.

Jövőm már nincs.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 8-9. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Sors, sors…

Sors, sors, hová sodorsz?

Tőled kérdezem édesanyám.

Valószínűtlen a valóság

A bánat hajnalán.

(Cilonkának Névnapjára)

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 23. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): A zug

Forrás: http://www.kepafalon.hu/festmenyek_Veres_Eniko_Csak_egy_rozoga_haz_kid_71010.html

Hol véget ér a ház,

félhomály tanyáz

túl az élet zaján,

folyosók hajlatán,

pincék tövében,

az enyészet tenyészt

bogarat,

emészti penész

a málló falat,

vakolat hull, vezeték lóg

titkokat rejtő világ

a zug.

Gyermekfejjel félve lépve

nyirkos sötétjébe

feloldódott a derengés,

árnyat formált a sejtés,

titok rejlett minden fej mögött,

patkányt láttam, ördögöt,

sok fekete bogarat,

a kincseket a lom alatt

ha mozdult nesz,

a tompa puffanás,

már kívül talált

napokon át,

csak messziről vigyáztam,

s remegett a lábam

ha arra jártam.

Még ma is ha tűz a nyári nap,

s egy ódon kapualj hűs lehelete

csap arcomba

beleborzongok az izgalomba,

távoli furcsa világ sóhaját érzem,

amely tudom megfoghatatlan,

el sosem érem.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 7. old. – Bp., 2003.)