Apám, amikor kisfiú voltam, mindig magával vitt a
temetőkbe. Kriptákat javított. A
temetőkben különös szag honolt. Naponta temettek ott. Két-három halottat, vagy
még többet. Egyik temetésnél jobban sírtak, mint a másiknál, vagy olyan is
volt, hogy alig-alig sírtak. A halottak országában aránylag csend volt. A
sírrablók, a sírgyalázók valahol mély álmukat aludták. A gyermekek pedig, megtörtént,
hogy bújócskázás közben el-elbújtak csendben a fekete márványkövek mögé, vagy
meghúzódtak a terebélyes háromágú kopjafák tövében. Közben madarak éneke szőtte
be a virágűr-sírhantokat…
Aztán megszoktam a november elsejéket is. Ha szép ősz volt,
a halottak is szépen ünnepeltek, ha eső hullt, vagy hó szitált, a gyertyák még
csakazértis égtek. Olyan volt a temető, mint egy torta-égbolt: égtek a
pislákoló csillagocskák, égtek öntudatlanul és hajnalra sercegve beleolvadtak a
nemléten túli álmokba, a kegyetlen feledésbe… Ez volt a halottak születésnapja.
Teltek az évek… Sokszor megtörtént, hogy költöztetni
kellett a temetőket. Szép, gesztenyefákkal szegélyezett sétányokat szültek
helyükbe, ahol szerelmes párok románcokat dudorásztak egymásnak, vagy hallgattak
tudatlanul és nézték egymást, félig pisolygón, félig hunyorgón, egy föld alatti
túlvilág-sziget fölött, ahol most a hófehér érdes kavicsokra fényes és
sötétbarna gesztenyék hulltak koppanva és selymesen a napnyugta színű
óriáslevelek. A tegnapi szag már nem volt sehol. Azt a különös temetői szagot
is magához szólította a kozmosz, vagy a megsebesült ionréteg.
Apám nem jött többé a sétányok felé, s nem jöttek erre a
fekete ruhás piszmogó hölgyek sem, s a kemény lélekjelenlétű férfiak sem. Az ég
gyomrába szörpintette a virágokat, a régi koszorúkat nyakuk közé vették az
üstökösök, mondom, gyönyörű sétányok születtek gesztenyefasorral, frissen
lefestett padokkal, ahol az élők többé nem a halottakat, hanem saját magukat
szerették, saját maguknak izentek, és gyermeki módok törülték le egy mesebeli
szivaccsal a jövőpiros hajnalok homlokáról a gyermeteg és álmos feledést…
Forrás: Székely Útkereső 2. évf. 5-6. sz. (1991.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése