Szilágyi Domokos (1938-1976) két verse

 
ESŐBEN

Hullanak hosszú verssorok,
éltető költemény csorog,
szavait mohón vedeli
a pityóka s a tengeri.

A rímekben ásványi sók
oldódnak, holnapravalót
szívnak a szorgos gyökerek,
tanulnak a hajszálcsövek,

míg hullnak hosszú verssorok;
éltető költemény csorog,
szavait kívülről bevágja
a krumpli- s a tengeritábla.

ÁRVERÉS

Fölfűzöm fekete gyöngyeim:
elárverezem éjjeleim.
Tanulás, csókok, munka, rím:
ki ád hát többet, feleim?
Három vers – csak egy mosolyért
Megértés annak, ki megért.
Annak, ki semmire se tart,
fizetek egy pofa italt.
Annak, aki belém kötött,
juttatok pár igekötőt.
Annak, aki palira vett,
adom boldog perceimet.
Ki valamire becsül engem,
odaadom, mindenem ingyen.
S aki túl sokra becsül: ím,
józanító kudarcaim.
(Ámbár csak számító csalás
e potom kiárusítás:
olcsón magam azért adom,
hogy emelkedjék árfolyamom.)

Forrás: Igaz szó – Szépirodalmi folyóirat XII. évf. 10. sz. 1964. október

Szilágyi Domokos (1938-1976): Tedd, hogy szeressem

Tedd, hogy szeressem magamat.

Tedd, hogy az agyam, hogy a testem

Ne csupán percekig szeressen, mint eddig.

Mert csak így lehet Téged is, jaj szeretnem,

Szívem,

Ne szélsőségesen, de híven.

Ne ily szeszélyesen, de hűn.

Én csúnyácskám, én gyönyörűm,

Én ósdi-keserédesem,

Kencétlenül is ékesen,

Hogy a világ minden éke sem ér föl vele.

Tedd, hogy a tested gyönyörködvén magad szeresse,

Tedd értem, magadért,

Te tedd kibírhatóvá ezt az életet.

Szilágyi Domokos: Ragyogj

Franz von Defregger (1835-1921) festménye: Alvó Hansl 1887.


Elaludtak a fák
a levelek libegnek
az álmok tudnak várni
az álmok nem sietnek

Tudjál álmokra várni
ahogy ők tudnak várni rád
az éber
csak így nem csalja meg magát

A levelek fölött
álmodó fények úsznak
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak

Aludj fényekkel együtt
ragyogj álmokkal együtt

Szilágyi Domokos: Most

Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.

Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt érceit issza:
most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.

Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.

Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat:
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad…

Szilágyi Domokos: Táncol a sárga

Táncol a sárga,
nyekereg a kék,
brummog a barna,
megered az ég.
Vicsorog a rozsdás,
lobog a piros,
fenyeget a fekete,
kikap, aki rossz!