Gerencsér Anna: Ősszel

 

Kihajló ereszünk hajnalkás alján,

És kint az erdőnek virágos táján

A gerlicék

Szerelmes bugással bucsuznak már.

Bubánatos hangjuk imaként zsongva,

Érzem, a lelkemet idegenbe vonza

Pihenni már.

Oda az élet, elmulott a nyár.

Azért a lelkem nagy kikelet táján,

Vagy a haldokló ősz ködbe borulásán,

Anyám sirján

hervadt virágimhoz vissza-vissza jár.

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 48. sz. Zalaegerszeg, 1915. december 9.

Gerencsér Anna: Rólad szól a lelkem…

 

A te bölcsőd messze, idegenben ringott,

Ahol tán a virág néked nem is nyilott.

hol tán nem borult rád susogó fa lombja,

Tavaszi estéken. Édes Mindenségem

Nem volt aki érted éljen,

Nem volt aki a Neved susogja.

Máskép szól a madár, máskép száll a lepke,

Van már itten Édes, ki lelked keresse,

Kinek lelked buját sirva elzokogja

Tavaszi estéken. Édes Mindenségem

Van már aki Érted éljen,

Van már aki a Neved susogja…

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 47. sz. Zalaegerszeg, 1915. december 2.

Gerencsér Anna: Megtaláltam a hitem…

 

Lent a tó vizének szelid kék tükrében,

A viharos éjek néma sötétjében –

Kerestem a lelked.

Az én kis szobámban ha egyedül voltam

Majd megszakadt a lelkem, mikor ugy zokogtam.

Ott zokogtam Érted.

Mikor vihar söpört végig a határon,

Mikor csak egy levél se maradt az ágon,

Siratlak Téged.

És mikor a lapnak utolsó sugára

Visszavitt, hazavitt elhagyott hazádba.

Sirt bennem a lélek.

S mikor a te szemed fekete világa

Belefonódott a szemem sugarába;

Nem tudtam, hogy Te vagy csak az üdvöm vártam.

S mikor a Zaláról uszó ködök szálltak

Elvesztett hitemet a Te szemeidben

Ujra megtaláltam…

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 46. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 25.

Gerencsér Anna: Álmok

 

Szóltam a virághoz:

Hagyja meg a szirmát, ne hulljon még!

Bimbózó álmaim kikeletje,

Rózsafája ne legyen temetve.

Hiába kértem!

A virág lehullt, megcsipte a dér.

Hivtam a tavaszt:

Adjon sugárt, hisz oly árva vagyok.

Hogy a lelkem ne legyen oly sivár,

Legyen bent egy kis hit, egy kis sugár.

Hiába kértem!

Előbb megkinzott s aztán itthagyott.

Kértem az Istent:

Csak a hitem, csak azt hagyja nekem!

Hogy ami szép volt, legyen ujra álom,

Hogy a kacagás legyen a világom.

Hiába minden!

Csak a valóság maradt meg nekem.

S te jégszivü férfi:

Nem jönnél-e kérni a hitem, - velem?

Ne hidd, hogy ujra csókjaidra vágyom,

Bánat, lemondás már az én világom,

Jó lesz pihenni nekem odalenn:

Hol nincs szerelem, szárnyszegett remény, -

Ugyis a lelkem a kintól ég,

Hogy elvetted megőrzött hitét.

- Miattad járok:

A zuzott szivek könnyes mezején.

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 45. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 11.

Gerencsér Anna: Temetés

Hólepte vidéken, lombtalan fák alján,

Nem gyujtanak gyertyát. Forró imádságuk

Könnyeikbe öntve, remegve száll hozzánk.

Hazaszáll a lelkük, mindig otthon élnek;

Kicsi fiacskájuk imára tanitni

S örülni az édes mosolygó szemének.

… Hólepte vidéken, valahol most messze,

Csendben temetik el az ezred cigányát;

- Siró hegedüjét, kacagó danáját –

Az a kivánsága, hogy a sir temesse.

Hiszen odahaza nincsen aki várja:

Az a szőke kislány gyülöli, utálja,

Kinél rabként maradt a lelke világa,

Édes menyországa…

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 44. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 4.