Állok a tágas utca fényes, korzós felén,
Egy ifju a tömegben mankón kopog felém,
Az arcát elforditja,
S szemét lesütve ugy biceg:
Mintha szégyelné bénaságát,
S szeretné, hogy bárcsak ne látnák,
S ne essék gunyul senkinek.
Mellén katona-zubbony, azon vitézi jel…
S szeretném a tömegben fennen harsogni el:
- „Hahó! Le a kalappal,
Álljatok félre emberek!
A mosoly fagyjon ajkatokra.
S ti selymes lányok, asszonyok ma
Itt ne szerelmeskedjetek!
S te mankódat ne szégyeld édes testvérfelem!
Légy büszke rá, tul miden vitézségi jelen.
Tekints csak ránk kevélyen,
Amerre jársz, amerre mégy…
- Harcotok egy világ csodálja,
Szent lesz a mankótok fája,
Mint a Krisztus keresztje rég!”
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 29. sz. Zalaegerszeg, 1915. július 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése