Lengeti a szellő, lengeti a fákat,
és a nyomán édes, langy fuvalom támad.
Készül a természet hosszu, mély álmára,
Téli pihenésre, téli nyugovásra.
Szelid őszi szellő lengedez a fákon,
Sárguló levélkén, sárguló faágon,
Oly kedves, olyan szép a természet képe,
S mégis… szebb volt minden, most vagy kétszáz éve.
Ősz volt akkor, s mégis nyilt virág a réten:
Pirosló vérrózsa künn a csatatéren!
Ősz volt akkor, s mégis tavasz járt a tájon:
Szabadság tavasza hosszú hervadáson!
… Háromszínű zászlók még most is lobognak,
Érző, forró keblek még ma is dobognak,
S mégis… azt a szép kort álmunkban ha látjuk,
Minden rózsájával de visszakivánjuk!
Száz bajunk, bánatunk akkor is volt nékünk,
Lajthán tul és innen ezer ellenségünk,
De akkor leráztuk a zsarnokigáját,
s vérünkkel védtük meg Tisza-Duna táját!
Hejh, hanem azóta megváltozott minden,
Satnya, uj nemzetség keserg új bilincsen,
S nem nyilnak már rózsák, nem nyilnak azóta:
Megmaradt a tüske, s lehullott a rózsa!...
… Tiszta, holdas éjen ha bolygunk a réten,
Száz csillagot látunk az ég sötétjében.
És száz csillag közül, hogyha eltévedtünk,
Mutatni az útat egy ragyog felettünk!
… Most, hogy eltévedtünk, édes magyar népem
Egy csillag vezérel az éj sötétjében,
De ez az egy csillag millióval ér fel:
Rákóczi biztat ott örök szellemével!
Ennek a csillagnak hőn lobogó fénye
Bevilágit messze a jövő ködébe,
Bevilágit messze, és azt súgja nékem:
Nem leszünk mi mindig ellenség kezében,
Megtörik a zsarnok, megtörik hatalma,
Szabadság hajnala derül a magyarra,
Lerázzuk magunkról ellenünk igáját,
S vérünkkel öntözzük a szabadság fáját!
Addig erősbödjünk lélekben és testben:
Ha erősb lesz a test, s élesebb a szellem,
Akkor nem harcol majd az a nép hiába,
A melynek kezében igazság a dárda!
Várjuk azt a szép kort, hő kebellel várjuk
Azt a szép tavaszt most csak álmunkban látjuk,
Mikor majd más szellő lengedez a fákon,
És valóra válik, ami most csak álom.
Várjuk azt a szép kort… óh mikor is jő el
Fegyvercsattogással, de szabad szellővel!
Véget kell már vetni a sok szenvedésnek,
Sok százados búnak, gyáva remegésnek,
Nem bánjuk: ellenünk akárhányan vannak,
Győzni kell a jognak, az igaz magyarnak,
És nem bánjuk aztán: átokszóval ajkán
Bármit is mond nékünk kaján ellenségünk
Túla Lajtha partján!...
Forrás: Kiskunhalasi Ujság I. évf. 24. sz. Kiskunhalas,
1904. deczember 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése