Látom álmaimban, imádkozom érte.
Sóhajom is elszáll, panaszkodva, félve…
*-*
Csendes alkonyatkor csókolt utoljára.
Reszkető kézzel írt hófehér levélben:
Isten veled édes! Megszakad a lelkem,
Most, hogy nem lehetek a te közeledben
Nem pihenhet ajkam szomorú arcodon.
Itt kell most feküdnöm a kórházi ágyon,
Innét száll az imám hármatokért, esdve;
Anyuskám az édes, ne legyen feledve!
Hazámat, a drágát, imádba ajánlom,
Hogy róla vészfelhő mihamar elszálljon,
Meggyötört lelkemnek minden sóhajtását,
A vérző szivemnek minden dobbanását
Jóságodért édes imába foglaltam…
… Csak neved suttogja hidegülő ajkam…
Akár zizegésben, ott lesz majd a lelkem
Holdvilágos estén a te közeledben…
Ez a búcsúm hozzád… Én édes szerelmem
Borulj le helyettem az Anyám szivére…
*-*
Még nem jött Ő vissza… Imádkozom érte,
Sóhajom is elszáll panaszkodva, félve…
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 14. sz. Zalaegerszeg, 1915. április 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése