Hólepte vidéken, lombtalan fák alján,
Nem gyujtanak gyertyát. Forró imádságuk
Könnyeikbe öntve, remegve száll hozzánk.
Hazaszáll a lelkük, mindig otthon élnek;
Kicsi fiacskájuk imára tanitni
S örülni az édes mosolygó szemének.
… Hólepte vidéken, valahol most messze,
Csendben temetik el az ezred cigányát;
- Siró hegedüjét, kacagó danáját –
Az a kivánsága, hogy a sir temesse.
Hiszen odahaza nincsen aki várja:
Az a szőke kislány gyülöli, utálja,
Kinél rabként maradt a lelke világa,
Édes menyországa…
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 44. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése