2019. okt. 30.

Szász Menyhért (1893-1939): Húszévesek…




Húszévesek… szép, kék szemük
anyjuk drága tejétől lágy még,
most elküldte őket az a föld, aki szülte
az a havas mező, az a délszaki tájék
és húszévesek… most rajtuk a sor!

(Fáknak a levelét, ne vedd el ég,
tőről a bimbót ne mard le fagy,
Isten, ne mocskold be arcod
és legyél, ha vagy.)

Húszévesek… és amit nem mernek bevallni maguk se
és amit nem tűr a szivük se, agyuk se,
lelkük mögött egy óhaj él,
ajkukról éjszaka sóhaj kél
: - nem vagyunk mi,csak húszévesek.

Foguk szép táncot jár
lábuk ütemre lép,
szerelmén ringatja őket a nép.
Halálon ők az életnek éke,
s ők magukba fojtják: - jajj, szebb a béke, szebb a béke.

Előbb igy szólnak: -
mindannyiunknak istene egy,
mindegyikünknek hazája szép,
övékét mi csak látképen láttuk, gyönyörü kép.
Őket a kancsuka hajtja,
minket az életünk, drága hazánk,
de mindnyájunk után az ágyudörejbe
utánunk sir az édesanyánk.
S tavasznak mindegy, és ősznek mindegy
ha jövőre nem ér el minket.

Aztán igy szólnak:
- gyermekek ott is kacagnak,
- asszonyok ott is lágy, teltek,
ott is zöldek a kertek.
Egész világon mindenütt vannak húszévesek
emberpalánták, anya elrontott, bús, kényesek,
egész világon…
ott is van ég, fa, virág és fű; tóban halak
tavasszal párzó nemes vadak.

Nap ott is éget, Hold ott is sápadt,
dalos madár ott is, úgy lakja a fákat
mint nálunk.
Oh! a természet nagy és örök, mit vágyunk,
mely megállani útjában nem tud,vagy nem mer

oh! a természet nagy és örök,
s csak egy komisz: - az Ember.

Végül így szólnak:
most Afrikában kellene járni
fa-kéregből vájt csolnakon úszni
szép alkonyatokban halászni,
fákra madártojásért kúszni.
De ha már így van
hogy tizfelé szakadt az Isten
elvállik itten,
hogy aki tegnap még sötétben fütyülve járt
ma Világot gyujtani kovát ragad,
letipor mindent: - húsembert, vasfalat…
S a föld ereiben
ahol vizes patakok folytak vér helyett
karmin vérfolyam ered…

Mert elvállik mostan
kinek a szive dobban jobban,
kinek a vére pirosabb, forrtabb,
kinek a szuronya gyorsabb,
ki vág majd jobban az ellen elé,
kinek sír szebben az anyja az Isten felé.

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 6. sz. Zalaegerszeg, 1915. február 11.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése