Fülöp Sándor: Óda

- a kiskunhalasi kuruc-szobor leleplezésén 1904. november 27. –

Ti névtelen hősök, sírotok ölében,

Hasson le hozzátok e rivalgó „éljen”!

Takarja porotok kétszázados avar:

Nem felejt bennetek’ a kései magyar.

Tünjön szemetekről kétszáz évnek álma!

Koszorú kezünkben: hősi babér, pálma!

Legyőzlek bennetek! De im kétszáz évre,

Ti fényes napotok fölragyog az égre.

Tárogató harsan, lelkesebben, szebben:

Hazajő Rákóczy diadalmenetben!

Végig néz a hazán felséges két szeme:

„Hála néked, hála, Magyarok Istene!

Nem volt hát hiába hő vérnek omlása,

Jó kurucz vitézek rakásra hullása!

A munkácsi sáncztól Pozsony végváráig,

Trencsén mezejétől Brassó kőfaláig

Magyar még a magyar!”

Duna-Tisza közén, a földre ha lenéz,

Itt áll őrt, itt várja egy kurucz közvitéz!

Csak egy szegény legény! Olcsó volt a vére,

Küzködés, nyomorgás az édes testvére.

Karddal szántá földét, vérrel boronálta,

Mégis ő Fölségét igazán szolgálta.

Neve sincsen neki. Egy ember a népből,

A névtelen hősök dicső seregéből.

Meghalt a hazáért. Mi volt rá az oka?

Tenyérnyi belőle nem volt a birtoka.

Csupán csak egy sirhely. Azt se maga birja,

Sok századmagával feküszik egy sirba.

Szegény kurucz vitéz! Mi vitt hát csatára?

Mért szántad életed nyomorú halálra?

Mért szántad életed nyomorú halálra?

Nem hirért, nem kincsért, magad jobbvoltáért:

Fajodnak, népednek megmaradásáért!

Azzal mentél harczra: „Apámért, anyámért,

Meghalok én még ma, magyar nemzetemért!”

Régi pogányok, ha csapástól sujtottak,

Istent engesztelni ifjakat áldoztak.

Szabadságért elhullt véres áldozatok,

Megmaradást, békét nyertünk általatok!

Értünk égtetek el a haza oltárán,

Megváltottatok a ten-véretek árán!

Nem halt meg, kire csak egy sziv emlékezik:

Örökkön él, ki a hazáért vérezik!

Hamvát ha szétszórja északnak zord szele,

Honfiszivekbe száll minden kis porszeme!

S bátrabban ver szivünk, szemünk a napba néz:

Új életre támad bennünk egy-egy vitéz!

S jőjjön bármily idő! Bizakodva várjuk!

Helyünket békében, viharban megálljuk!

Békében a labancz csendes munkájával,

Harczban a kurucznak csattogó kardjával!

Édes magyar hazánk!

Ha földeddel vegyül Rákóczi szent pora,

Nagy leszel és szabad! Rab nem lehetsz soha!

Forrás: Kiskunhalasi Ujság I. évf. 22. sz. Kiskunhalas, 1904. november 27.