A patak, mely vígan fut le
A hegyek szikláiról
Mint a hazatérő utas
Most dalolva vándorol;
Kicsap széles jókedvében
Bokrot, fát meglátogat,
S elszakasztja a futását
Korlátozó gátokat.
És a déli ég alatt, hol
Égbe érnek a hegyek
Messzenyúló táborokban
Fellegek gyülemlenek.
Megdördül ez ég… csatába
Kezdnek a bátor hadak
Azt vélnéd, hogy a megrendült
Ég s föld összeomlanak.
Némán várja a természet
Hogy e csatából mi lesz:
Hallgat a lomb még a nyárfa
Levele sem rezgedez,
A dalos madárnak ajkán
Elnémul a zengemény…
Zöld lobogóját kibontja
Völgyen halmon a – remény.
Forrás: Marosvásárhelyi füzetek II. évf.
1. füzet – Marosvásárhely, 1859.
