A békák ittas szájjal
rekedt dalukat fújják;
a széllel-bélelt felhők már
kirázták kabátjuk ujját.
Esőcseppek koppannak
tűnő pillanatokra.
Tücsök zenél. Ráborul
sátorul a málna bokra.
Keressük talán ki most
ezt a furcsa koszinuszt,
aztán majd recitáljuk
Plátót vagy Augusztinuszt.
Vagy tán nyíló álmaimat
kellene szedni dalba...
de ni: a friss, puha sárba
beledobbant egy alma.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiss Tamás 1912-2003. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiss Tamás 1912-2003. Összes bejegyzés megjelenítése
2026. aug. 1.
Kiss Tamás (1912-2003): Dal eső után
2018. dec. 1.
Kiss Tamás (1912-2003): Dal eső után
A békák ittas szájjal
rekedt dalukat fújják;
a széllel-bélelt felhők már
kirázták kabátjuk ujját.
Esőcseppek koppannak
tűnő pillanatokra.
Tücsök zenél. Ráborul
sátorul a málna bokra.
Keressük talán ki most
ezt a furcsa koszinuszt,
aztán majd recitáljuk
Plátót vagy Augusztinuszt.
Vagy tán nyíló álmaimat
kellene szedni dalba...
de ni: a friss, puha sárba
beledobbant egy alma.
2018. máj. 23.
Kiss Tamás: Egy kripta előtt
A pusztító kéz így irgalmazóbb,
az éhes föld se szív el oly olcsón.
Ó ki tud bennünket összefogni
túl az Időn, köveken, koporsón!
Én itt mindig olyan nagy úr voltam,
nem is kellett magam vigasztalni,
és most olyan szörnyű a gondolat,
hogy: jaj meg kell halni, meg kell halni.
Tenni kéne valamit s nincs erőm.
Úgy érzem, már nyílik az ajtó rám.
Alkonyodik. A zsebembe nyúlok
és csendesen felhúzom az órám.
Kiss Tamás: Az alvó testvér
Emlékszem, éjjel hozták haza.
Én még kis, fehér ingben jártam.
A holdat néztem s alig vártam,
hogy megvirradjon,
hogy csókot adjon
szúrós, szomorú szája.
Ott feküdt
a nagy fehér ágyon...
Odamentem, hogy arcát lágyan
megsimítsam.
Apám ott állott kissé távol
s szólt: - ne költsd fel,
most jött
nagy Szibériából,
keveset aludt ott szegény
és most nagyon álmos...
Sötét haja szétfolyt a párnán
s én olyan árván
lestem, hogy két zárt szemével
felém intsen.
Arca lágy volt, mint a frissen
hullott hó.
Aludt a bátyám,
a fáradt legény.
Aludt csöndesen, mozdulatlan...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
És még most is alszik szegény.
2014. jan. 25.
Kiss Tamás (1912-2003): Emlékezés
Én megfogom, ami eltűnt,
megállítom, ami forog.
Most lázban ül téli kertünk;
nyári csókodra gondolok.
Nagy gondjaim vén bazárba
játékok sípjába tettem,
s az életem, az életem
kalitkába van bezárva.
Wágner nagy lelke bugyborog
most fülemben s az este
úgy szánt rajtam és úgy forog,
mint tavon a füsti fecske.
(Forrás: Tiszántúli Figyelő – 1935.febr.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)