Mihály László: Én nem kívánom…

Én nem kívánom őket, tapsukat, nem.

Az emberek vásáriak, gonoszak –

Hányszor futok riadtam el előlük,

Nehogy a kincseim velük megosszam.

Barátomnak nevezhetek akárkit;

Szó csak: szívem előttük is bezárom,

Meg nem tudják, mit gondolok, mit érzek:

S nem győzhetnek soha ezen a váron.

Önzőn, zsugorin mindent féltek, őrzök

S érzést, vágyat, gondot a lelkem elzár

S megsiratom gyötrődve, fájdalommal,

Mikor egy-egy dalom véletlen elszáll.

Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat II. évf. (1926) 5-6. sz.

Mihály László: Sajnállak, csendes boldogok

Bevallom: sokszor szörnyek irigyellek,

Gyötrődöm kínzón s könnyezek titokban,

Mégis sajnállak, csendes boldogok, ti:

Meddig tart nálatok a tűz, a láng?

Egy évig, kettőig s aztán kilobban.

Megkaptátok a vágyott, drága lánykát,

Karjánál nincs se formásabb, se lágyabb

S csókoljátok ma izzón, holnap unva,

Én el nem juthatok soha enyémhez,

Örökké égetnek engem a vágyak.

Jó így: szenvedni égő, árva kíntól,

Ezer leánykacajra felfigyelni,

Ezer leány elébe szórni rózsát,

De meg nem állhatok csak pillanatra;

Tovább, tovább: rossz, szörnyű a valóság.

Sajnállak, csendes boldogok, lenézlek,

Nekem mindig telve lesz serlegem,

Sötéten átkozódom, vagy remélek,

De megmaradok ifjúnak örökké

S a mámor addig tart, míg az élet.

Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat II. évf. (1926) 5-6. sz.

Mihály László: Ad notam Csokonai

Dehogy szerettelek eddig, ha jöttél

S ha trombitád visítva harsant

Fülem befogtam, elfutottam –

S híved lettem most íme Farsang.

Vén cimborám, jó Karnevál jer,

Legyek túl már a bún, a lázon,

Csörgős sipkád vágjad fejembe

S a táncot vígan szaporázom.

Csinálj fintort: hadd hahotázzam,

Hő áradjon vén kandallóból,

Mókára vágyom, pajkos muzsikára

S butéliát elő a jóból:

Feledjem annyi könnyes estem –

Csilingelő, bohóka trillák

Kacagjatok körül becézőn –

Hozzatok egy új, hű, drága Lillát.

Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat II. évf. (1926) 1-2. sz.