Bevallom: sokszor szörnyek irigyellek,
Gyötrődöm kínzón s könnyezek titokban,
Mégis sajnállak, csendes boldogok, ti:
Meddig tart nálatok a tűz, a láng?
Egy évig, kettőig s aztán kilobban.
Megkaptátok a vágyott, drága lánykát,
Karjánál nincs se formásabb, se lágyabb
S csókoljátok ma izzón, holnap unva,
Én el nem juthatok soha enyémhez,
Örökké égetnek engem a vágyak.
Jó így: szenvedni égő, árva kíntól,
Ezer leánykacajra felfigyelni,
Ezer leány elébe szórni rózsát,
De meg nem állhatok csak pillanatra;
Tovább, tovább: rossz, szörnyű a valóság.
Sajnállak, csendes boldogok, lenézlek,
Nekem mindig telve lesz serlegem,
Sötéten átkozódom, vagy remélek,
De megmaradok ifjúnak örökké
S a mámor addig tart, míg az élet.
Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat II.
évf. (1926) 5-6. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése