Régi-régi ismerősömről
Így szól a krónika
„Amihez nyúlt, arannyá változott.”
Rajtam, rajtam is csodák ülnek
S kár a vergődő küzdés:
Elhervad minden, amihez érek.
Virágok, lombok, erdők fái,
Hajoljatok el tőlem
Néktek is őszi bánatot hordok.
Az én igazságom nem igazság,
A jóságom „hiú badarság”,
Szomorú Mídás, letöröm kezem.
Sorsom ellen meddőn kiáltok:
Kincses Mídásra hullt az áldás
S a szomorúra az átok…
Forrás: Botond -
Szépirodalmi és tudományos folyóirat II. évf. (1926) 3-4. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése