(Részlet egy nagyobb munkából)
Vörösmarty
is, mint minden költő, meglátó (intuitív) tevékenységével fogta fel érzéki
észrevevéseit, benyomásait és tehetségének alkotó, teremtő erejével minden intuícióját
ki tudta fejezni. Vagy szabatosabban szólva, ha műveit nézzük, mint kész
művészi tényeket, kifejezéseinek gazdagságából visszakövetkeztethetünk
benyomásainak gazdagságára. Mert minden költő annyit lát meg, amennyit kifejez.
Minden kifejezése tehát egy intuíció, egy benyomás; az egyes intuíciónak vagy
ezek egész sorozatának egységes kifejezése a költői alkotás.
A
költői alkotás, mint kész tény áll előttünk. Ha tehát ítéletet akarunk mondani
róla, a teremtés azon pillanatába kell visszahelyeznünk magunkat, melyben a
költő volt, midőn első intuícióját kifejezte. Csak így állapíthatjuk meg,
kifejezte-e vajon teljesen azt a meglátást, melyet ki akart fejezni; így jövünk
rá kifejezéseinek nyitjára, helyes vagy helytelen voltára. De így tárul elénk
igazában a költő teremtő munkássága is, mert benyomásainak újsága, gazdagsága
ráviszi, hogy a régi szókat változtassa, jelentésüket bővítse vagy szűkítse, új átviteleket, egészen új szókat alkosson.
Különösen
meglepően tapasztaljuk ezt Vörösmarty költői nyelvében. Elég, ha e szempontból
csak jelzőit és összetett szavait vesszük vizsgálat alá. Ezeket is, amazokat is
azért használja oly sűrűen, szinte pompázó gazdagsággal, hogy teljesen és
lehető röviden fejezze ki meglátásait.
A
jelzőkkel főként a teljességre törekszik. Így használja igen gyakran elsődleges,
látás vagy hallás útján szerzett intuícióinak kifejezésére. Ilyenek pl. ezek: szikrázó kard, pihegő kebel, hajló
fényében lefutó nap, halovány félelem, lassu sóhajtás, riadó
vakmélység, harsogó folyam, hangos ideg stb.
Jelzőivel
fejezi ki Vörösmarty azokat az intuícióit is, melyek akkor támadnak benne,
midőn pillantása a lélekbe hatol. Ilyenkor jelzőivel azt az egyetlen vonást
fejezi ki, mely jellemző erejével leginkább kiemelkedik, amelyben össze van
foglalva a többi elmosódó, vagy kuszált vonás mind, mely a lélek állapotának
változását vagy az indulat hatalmát kísérni szokta. Ilyenek: istenedő szem, éjjeles (gonddal teli) elme, hadvész
ülte kép, hadköltöző fejedelmi
tekintet. Midőn együtt és egyszerre látja a hadakat és a harci dicsőségre
gondoló vezért, így foglalja össze mindez intuícióját:
Nézi
kemény hadait s iszonyú lelkében öröm kél.
Néhány
jelzőjével fejezi ki azt a lelkiállapotát, mely akkor fogta meg, midőn a mély
álomba merült kor benyomása támadt lelkében és az a merészség szállta meg, bár
habozva még, hogy az éjszaka sötétjében riadozókat új életre keltse szavával:
Hol vagyon, aki merész
ajakát hadi dalnak eresztvén
A riadó vak mélységet
fölverje szavával?
A
sötét mélység és bizonytalanság intuícióját fejezi ki e jelzőkkel: A nagy fa
ledől a vak éjszaki völgyben. A vezér
csalfaságát érezteti hatásosan e másik jelzőjével: Ment a csalfa vezér, mint párás csillag az égen. A kétes jövő
képét fejezi ki ezekkel:
Tán a jövőnek holdas
fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd?
Az
a törekvése, hogy intuícióinak egész szövedékét összefoglalja egy jelzőbe, teremtette
meg vele sokszor merészen összetett jelzőit is. Ezért márványkeblű száz nála a hideg és keményszívű nő, virágszemű a gyengéd és kedves leány.
Ezért használja az élet sivárságáról e kifejezést:
S lassankint földerül
Az életpuszta kép,
s
ez magyarázza a tengervészes éjt stb.
De
ez magyarázza meg sokszor kifogásolt összetett szavainak legtöbbjét is. Mikor a
teremtés lázában égett egész valója, meglátásai mélyek és nagy kört
egybefoglalók voltak. Kereste a szót, mely kifejezze intuíciója egész tartalmát.
Azért az ily kifejezései rendkívül teltek, egész sor benyomás van bennük. Íme
pl. a tél tespedésének, a halálnak és
szellemünk ilyetén tespedésének intuíciója beleszorítva egyetlen kifejezésbe:
Gyengéd szived hajlott a kény előtt,
S megvette a szellemtél
hidege.
Felhozom
még néhány összetett szavát; bővebb fejtegetés nélkül is észrevehetjük költői
értéküket, ha visszaidézzük azt a benyomást, melyet a költő ki akart velük fejezni:
A birhatót ne add el álompénzen
Melyet kezedben hasztalan szoritsz. (A merengőhöz)
Engem is pedig lesújta
Bűvös álom önhatalma.
(Cs. és T. III.)
Ez a gomolykép, mely
mit barna folt
Az éj ruháján gyászosan sötétel,
Az ősi ház ez, létem bölcseje (Bujdosók I.)
Mit tudtok ti hamar mulandó emberek,
Ha lángképzelődés
nem játszik veletek? (Tündérvölgy)
Neved dicsőség lángtüzében
él. (Az úri hölgyhöz)
Ilyenek
még: harcmunka, csatáink vérhelye, tejhabváll, hószin köntös, örömsivalkodás
stb.
Ha
talán a nyelvtan szabályainak nem felelnek is meg ez összetételek, mit sem
tesz, hacsak kifejezik a költő intuícióit. S végig vizsgálhatjuk V. összes
ilyetén kifejezéseit, alig találunk köztük egy-két kivetni valót, nem úgy, mint
követőinél, akik néhány bájhang, bájvirág
stb. összetétele mintájára derűre borúra gyártották az ilyeneket, anélkül, hogy
igazi intuícióikat fejezték volna ki velük.
Kolozsvár,
1911. december havában
Forrás: Magyar Nyelvőr XLI. évf. III. füzet 1912. március
15.
