„Nyelvében él a nemzet!”
Hatalmas Istenkéz írta bele
Szíved szívébe, törölhetlenül
Ez örök igazságú jeligét!
Mi haszna volna tűzhányó agyad,
Mi haszna volna fönséges szíved,
Lelkednek óceán mélysége mért?
A gondolat, az érzés némaság,
De kincs, ha szó gyöngyébe foglalod.
E kincsek összessége: vagyok én!
A mennyről tépd le a csillagfüzért
S marad az ég sötéten, koldusan!
Kit védenél, hogyha nem engemet!?
Hozzád ki hűbb, mint én voltam s vagyok?
Hiszen a tiszta csengés és a kard,
A mennydörgés és villámhúrú lant
Nem ikrek úgy, mint én vagyok veled!
Történeted az én történetem!
A Kárpátoknak büszke bércein
Honfoglaló Árpád igéimen
Mondá ki bátran: ez a föld miénk!
Vércsurgató hét vezér ajakán
Igéimen csendült az esküvés,
Mely alkotmányod talpköve ma is!
Világra szóló harcukat víván,
Együtt száguldtam őseiddel én
Mint csatadal, és hogyha győztenek,
A diadalnak véres homlokán
Ott lengedeztem kócsagtoll gyanánt!
Forrás: Magyar Nyelvőr XLI. évf. 1. füzet 1912. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése