Jean Rousselot költeményei elé

Nálunk, magyaroknál Rousselot mint költészetünk méltó fordítója szerzett nagy érdemeket. József Attila verseiből egy egész kötetet adott ki, mind a saját fordításában, tizenegy évvel ezelőtt. Petőfi és Ady sok szép versét szintén lefordította és Vörösmarty Vén cigányából két fordítást és készített. lefordította Az ember tragédiáját – ez a fordítás évekkel ezelőtt megjelent és megkezdte pályafutását a párizsi televízióban. Méltatni kellene itt még Rousselot-t, a regény- és novellaírót és irodalomtörténészt is. Az új francia költészetről írt könyve nélkülözhetetlen, nagyszerű munka. Egy regénye és egy novellája magyarul is megjelent és néhány a régi versei közül. De mindez nem elég ahhoz, hogy igaz és tiszta képet kapjunk Rousselot-ról, a költőről.

A menekülés könyvei – J.-M.-G. Le Clézióról

Miután elültek annak a botránynak hullámai, amelyet első regénye, A jegyzőkönyv  kavart – és ebben a botrányban, az író akaratától független, sőt annak ellenére legalább annyi volt a franglais-ül publicity-nek nevezett reklám, mint a valódi irodalmi-kritikai elem -, Le Clézio évente újabb és újabb művel bizonyítja, hogy (túl irodalmi divatokon) nagyerejű, eredeti szemléletű, következetes és jelentős művész.

Nagy témája, amelyre első regénye és La Fiévre című kötetében összegyűjtött novellái után rátalált: a szenvedés, amely elől nincsen menekülés, a menekülés, amely újabb szenvedésekhez vezet. Annak az embernek szenvedése, aki senkihez és semmihez sem kötődik, akinek nyűg a munka a család, a barát, a szerelem, s noha nem gondolja végig „a létezés rémségei”-t, ösztönösen el akarta futni végzete elől, s akinek minden újabb menekülése gyötrelmek zsákutcájába vezet. Világvége, agressziók fenyegetése veszi körül, űzi a távolba és várja ott ismét a menekülő embert – ez az apokaliptikus látomás Le Clézio regényének kiindulópontja. Utolsó műveinek már a címe is erre a világképre utal: Le Déluge (A vízözön, 1966), Le Livre des Fuites (A menekülések könyve, 1969), La Guerre (A háború, 1970) – sőt, fonákjáról, erre a Terra amata (1967) is.