A jobb megélhetés kedvéért egy gúlához
szegődtem. A felvételi bizottság (maga a gúla) nyakizmaimat mutatványhoz
megfelelőnek ítélte, semmi lényeges kifogás a felépítésem ellen nem merült fel.
Utasítással vagy felvilágosítással nem láttak el, igaz ugyan, hogy nem is kérdezősködtem.
Az első bemutatkozás alkalmával természetesnek
vettem, hogy mint utolsó jelentkező, én leszek a gúla legalján, nekem kell
tartanom az összes többit. Örömöm csak akkor kezdett fogyatkozni, mikor
észrevettem, hogy a bemutatkozásnak sehogy sem akar végeszakadni. Bele kellett
törődnöm, hogy a gúla, amihez szegődtem, egy örök gúla. Tagjai gúlában aludtak,
ettek, az összes tevékenységüket gúlában végezték.
