1. §. A költő műfajok felosztása
A költői művek közt a nyelvbeli előadás általános formáit vevén az elosztás alapjául,, négy főfajt különböztetünk meg, ú. m. az ELBESZÉLŐ, LEÍRÓ, LÍRAI ÉS DRÁMAI KÖLTÉSZETET. Az elbeszélő és leíró (együttvéve epikai vagy külvilági) költészet elnevezését ELBESZÉLŐ, illetőleg LEÍRÓ alakjáról veszi; a lírai (belvilági) költészet, mely érzelmeket s gondolatokat fejez ki, tág értelemben véve elmélkedő természetű; a drámai költészetet végre, mely jelenben lefolyó cselekvényt tüntet fel, a beszélgető előadási forma jellemzi. A BESZÉD- ÉS LEVÉLALAK – bár egyes költeményekben szintén előfordul –, egész költészeti fajoknak nem szolgál alapul.
1. Epikai költészet
2. §. Rege, monda, népmese
Az epikai költészet ős forrásául a REGÉK, MONDÁK és NÉPMESÉK tekinthetők, melyek mind népies eredetűek; s egyrészt már magokban véve mint nagybecsű költői művek tűnnek fel, másrészt a műköltészetnek megbecsülhetetlen anyagot szolgáltatnia.
A REGE szoros összefüggésben van a nép vallásos hitével s lényegét a csodás elem képezi. Fajai a HITREGE vagy MÍTOSZ,a LEGENDA és a TÜNDÉRREGE. A HITREGE az ősi pogány vallásból ered, míg a LEGENDA főleg a keresztény egyház hagyományain alapul. A TÜNDÉRREGE a legkülönfélébb vallási s fantasztikus elemek vegyülékéből származik.
A MONDA fő jellemvonása az, hogy mindig a történeti valónak színében tűnik fel s történeti személyekhez, eseményekhez s emlékekhez vagy természeti jelenségekhez kapcsolódik. A mondában is gyakran található csodás elem, s így egyes mondák regéknek is nevezhetők.
A NÉPMESE egyenes ellentéte a mondának, amennyiben a nép „mese” alatt éppen a valónak színét nélkülöző, költött események elbeszélését érti. Regés vagy csodás színezetű lehet a népmese is, de sok népmesében a csodás elem teljesen hiányzik.
Az olvasmányok közt HITREGÉK: „Demeter keserve”, „Ikarus és Daedalus” (II. oszt. Olv. k.), „Medusa, Orpheus és Eurydike (IV. oszt. Olv. k.), TÜNDÉRREGÉK: »Az almafa-ágról«, »Az angyal«, »A nefelejts« (I. oszt.), »Egy anya története«, »Virágálmak« (II.oszt.), »Virágrege«, »Havasi rózsa« (IV. oszt.). LEGENDA: »Szent László« (IV. oszt.), MONDÁK: »Kolczvár«, »A hún és magyar nép eredete«, »A fehér ló mondája« (I. oszt.), »Mátyás a szántó« (II. oszt.), »Krisztus és a madarak« (III. oszt.), »Mátyás király«, »A szakállas farkas«, »Hatvani« (IV. oszt.). NÉPMESÉK: »A kisködmön«, »A kóró és a kis madár«, »Az elátkozott királykisasszony« (I. oszt.), »A kívánságok«, »A kaczor király«, »Igazság és hamisság« (II. oszt.), »A farkastanya«, A béka komája” (IV. oszt.).
3. §. Hősköltemény, költői elbeszélés
Összefüggő mondáknak egy egésszé való egybeolvasztásából támad a hősköltemény vagy éposz, mely tehát szintén népies eredetű, s a legrégibb époszok általában NÉPEPOSZOK.
A nép mondáiból szerkesztett tulajdonképpeni nép- vagy naiv EPOSZON kívül vannak MŰEPOSZOK is, melyek egyes költők önálló művei s vagy a mondákból, vagy a történetből vett küzdelmeket tüntetnek fel művészi egészben.
Az eposzban, főképp ha tárgya mondákból van véve, rendszerint magasabb hatalmak is szerepelnek,mint a küzdő felek, kiváltképp pedig mint az eposz hőse sorsának intézői.
Nagyobb eposzokat ÉNEKEK-re szoktak osztani.
A nagy nemzeti HŐSKÖLTEMÉNYEK-en vagy EPOPOEÁK-on kívül vannak az eposznak mellékfajai is, mint a VALLÁSI-, IDILLI-, VÍG- ÉS ÁLLATEPOSZ; sőt tágabb értelemben az eposz fogalma alá foglalhatók az olyan KÖLTŐI ELBESZÉLÉSEK is, (pl. Toldi), melyek mondai vagy történeti tárgyuk, tárgyias előadásuk, nemkülönben versalakuknál fogva a tulajdonképpeni eposzokhoz hasonlítanak. Vannak azonban olyan költői elbeszélések is, melyek tárgy és előadás tekintetében közelebb állanak a regény- és beszélyhez s versalakjok is többnyire különbözik a hősköltemény külalakjától. („Katalin” Aranytól, „Szép Ilonka” Vörösmartytól.)
Olyan verses elbeszélést, mely az életből vett egyszerű jelenetet vagy eseményt tüntet fel, GENREKÉP-nek nevezünk. Ilyen az olvasmányok közt: „A szegény asszony könyve” (IV. oszt.). KÖLTŐI ELBESZÉLÉS: „A fülemüle” (IV. oszt.).
4. §. A hősköltemény versalakja
A hősköltemények egyik legkedveltebb versalakja a görög eredetű hexameter, vagy hősi hatos.
Péld. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Vörösmarty.
Magyar hőskölteményeink közül sok ALEXANDRINUS-ban is van írva (l. III. oszt. Olvasókönyv 35. §.), melyet, ha négy-négy sora rímez ZRINYI VERS-NEK nevezünk.
Péld. Csudául mi halljuk nagy vitézségedet,
Mindnyájunk, urunk is, az te vagy híredet
Szereti hallani cselekedetedet
Szeret magad is ha nem is hitedet.
Zrinyi.
Az olasz OTTAVA vagy STANCA szintén előfordul mint egyes hősköltemények versalakja; újabban inkább költői elbeszélésekben alkalmazzák. Az octava áll nyolc (teljes és toldott) jambusi sorból következő rímképlettel: ab ab ab cc.
Künn a zavarban küzdő szenvedélyek
Gyújtják szívünk magas czélokra más
Bizonytalan tárgyért hevül a lélek,
a forró képzelet csapongva jár
S míg szunnyadoznak a magasb tökélyek,
A lángerő tisztább formára vár,
A föld határain túlszállong az elme
S ábrándvilágba kél öröm s gyötrelme.
Kisfaludy K.
5. §. Magyar eposzirodalom
Valódi népeposzt (mint a Homer-féle „Ilias” és „Odyssea” a magyar irodalom nem bír felmutatni; a műeposz terén azonban vetekedhetik nagyobb nemzetek irodalmával is.
Eposz-irodalmunkban három korszakot lehet megkülönböztetni, melyek megalapítói ZRINYI MIKLÓS, VÖRÖSMARTY MIHÁLY és ARANY JÁNOS.
Írtak már Zrinyi előtt is a 16-dikszázadban számos elbeszélő költeményt (TINÓDI SEBESTYÉN históriás énekei, GYERGYEI ALBERT Históriája egy Argirus nevű királyfiról”, ILOSVAY PÉTER Toldija stb.); de sem valódi hősköltemény, sem általában maradandóbb becsű mű nincs közöttük.
Nem sokkal magasabb fokon állanak azon eposzok sem, melyek a múlt század végén a népies irány egyes művelőitől eredtek, mint PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM „Hunniás”-a és „Rudolfiás”-a. Jelentékenyebb, s korukra nagyobb hatást gyakoroltak GVADÁNYI JÓZSEF „Egy falusi nótárius budai utazása” című verses regénye és CSOKONAY „Dorottyá”-ja (Víg eposz).
6. §. Zrinyi Miklós
ZRINYI MIKLÓS (1617-1664) kiválólag hadi nevelésben részesült, de az általánosabb szellemi míveltség tekintetében is kora legkiválóbb férfiai közé tartozott. Hat nyelvet tudott s csáktornyai várát gazdag könyv- és régiségtár ékesítette.
A hadi pályán főképp a törökök elleni harcokban tüntette ki magát, úgy, hogy híre nemcsak a hazában, hanem külföldön is mindinkább elterjedt, s ő mind nevezetesebb s előkelőbb állást foglalt el az országban. 1647-ben Horvátország bánja lett, mely méltóságot ősei már száz évnél tovább viseltek volt. Voltak azonban ellenségei is. Ezek közt főképp Montecuccoli a császári hadak fővezére, minduntalan fondorkodott ellene, úgyhogy Zrinyi végre megunván gyűlölködéseit, csáktornyai várába vonult. Halálát vadászat alkalmával egy vadkan okozta.
Művei prózaiak és költőiek. Előbbiek általában hadtudományiak, utóbbiak pedig, melyek „Adriai tenger Sirenája gróf Zrinyi Miklós” cím alatt jelentek meg, néhány kisebb költeményből s a „Szigeti veszedelem” (Obsidio Szigetiana) című hőskölteményből állanak.
A Zrinyiász, melyben a szigetvári hős van dicsőítve, eposzirodalmunk legkiválóbb termékei közé tartozik. Virgilius „Aeneis”-ének, főleg pedig Torquato Tasso „Megszabadított Jeruzsálem”-jának hatása észrevehető ugyan rajta, de azért éppen nem tekinthető egyszerű utánzatnak. Kiválóbb jelességei a gazdag, érdekes mese, az ügyes szerkezet s a találó jellemzés; verselése azonban nagyon pongyola és fogyatékos.
Zrinyi követői között legkiválóbb GYÖNGYÖSI ISTVÁN (1620-1704), kinek különösen „Marssal társalkodó Murányi Venus” című műve főképp szép nyelve s ügyes verselése miatt számos évtizeden át nagy népszerűségnek örvendett.
7. §. Vörösmarty Mihály
VÖRÖSMARTY MIHÁLY született 1800-ban Puszta-Nyéken Fejér-megyében. Ügyvédi pályára készült, melyet azonban csakhamar az íróival cserélt fel, főképp azon siker következtében, melyet 1825-ben megjelent „Zalán futása” című hőskölteménye aratott.
Még több kisebb-nagyobb eposzt írt azután kevés év lefolyása alatt, mint: „Cserhalom”, „Eger”, „Széplak”, „Délsziget”, „Tündérvölgy”, „A két szomszédvár”; s emellett a líra terén is elsőrangú költőink közé küzdötte fel magát, sőt a drámaírásban is nagy – bár kevésbé sikeres – tevékenységet fejtett ki. (Salamon király – A bujdosók, Áldozat, Maróth bán, Vérnász, Csongor és Tünde stb.)
A forradalmi zavarok alatt Vörösmarty eleinte mint az almási kerület képviselője szolgált a közügyeknek,később pedig a kegyelmi főtörvényszék közbírájává nevezték ki. A béke helyreállta után egy ideig visszavonultan élt Baracskán, majd Nyéken gazdálkodással és Shakespeare színműveinek fordításával töltve idejét, 1855-ben megrongált egészségének helyreállítása végett ismét Pestre költözött, hol még az év őszén meghalt.
Vörösmarty epikai műveiben a tárgy tisztán nemzeti, s inkább történeti, mint mondai, nyelvök ragyogó, emelkedett, s versalakjok majdnem kizárólag a hexameter.
Hasonló szellemű és irányú hőskölteményeket írtak még: HORVÁTH ENDRE (Árpád) és CZUCZOR GERGELY (1800-1866) (Augsburgi ütközet, Az aradi gyűlés, Botond), mely utóbbi a lírai költők között is kiválóbb helyet foglal el.
8. §. Arany János
ARANY JÁNOS született 1817-ben Nagy-Szalontán Bihar-megyében, s tanulmányait Debrecenben végezte. Neve 1845-ben tűnt fel először az irodalomban, midőn „ELVESZETT ALKOTMÁNY” című víg eposzával pályadíjat nyert a Kisfaludy-Társaságtól, költői hírét azonban főképp „TOLDI” (1847) alapította meg. Mikor Toldi pályadíjat nyert, Arany Nagy-Szalontán szerény jegyzői állást foglalt el; az ötvenes években azonban már a nagykőrösi fiúgimnáziumban mint a magyar- és latin nyelv tanára működött. – l1860-ban a fővárosba költözvén, előbb a Kisfaludy-társaság igazgatójává, majd a Tudományos Akadémia főtitkárává választották meg, mely állásban egészen haláláig (1882) megmaradt, becses műveivel a legújabb időkig gazdagítva irodalmunkat.
Arany János epikai műveinek tárgyát legnagyobb részt a nemzeti hősmondákból meríti, s előadásában a klasszikus irányt népiessel, a hexametereket páros rímű alexandriai sorokkal cserélte fel. Két víg eposzán (Elveszett alkotmány, A nagyidai cigányok) kívül valódi hősköltemény epikai művei között még: „Buda halála”, mely azonban csak első része egy tervezett nagyobb hőskölteménynek; többi nagyobb elbeszélő művei (Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje, Murány ostroma) inkább csak az elbeszélés módjára nézve hasonlítanak a hőskölteményhez.
Kisebb elbeszélő művei között főképp BALLADÁI jelesek (Mátyás anyja, V. László, Szibinyáni Jank, Ágnes asszony, Szondi két apródja, Tetemre hívás stb.); mint lírai költő szintén maradandó becsű műveket hagyott hátra nemzetének.
Arany követőjének a hősköltemény terén eddig csak SZÁSZ KÁROLY mutatta be magát „Álmos” című hőskölteményével; a költői elbeszélésben több inkább vagy kevésbé önálló követőre talált.
9. §. Regény és beszély (novella)
A regény és beszély az újabbkor szüleményei, s kizárólag a műköltészet termékei. Főbb sajátságaikban teljesen megegyeznek egymással, csakhogy a beszély rövidebb s így kisebb körre terjed ki, mint a regény.
Tárgyát mindkettő polgárosultabb, fejlettebb társadalmi viszonyokból veszi, s a fő érdeket bennök nem nagyobb tömegek, vagy egész nemzetek sorsa képezi (mint az eposzban), hanem inkább személyeinek magán viszonyaihoz s lelki életéhöz fűződik. Előadások nem oly tárgyias, mint a hőskölteményé, s külalakjok mindig próza.
A regény és a beszély meséje rendesen költött, csak újabb időben keletkeztek TÖRTÉNETI REGÉNYEK és BESZÉLYEK. Azonban ezek is inkább csak a hű korfestés által törekesznek a való feltüntetésére; személyeik nem is mindig történetiek, s ha azok is, sorsuk s cselekedeteik festésében való és költészet nagyon is vegyítve van.
A beszéllyel rokon a RAJZ, vagy ÉLETKÉP, mely tőle egyszerűbb meséje és szerkezete által különbözik.
Az olvasmányok közt BESZÉLYEK: Egy kopott naplóból (II. oszt.). Berzsenyi, mint kérő. A népdalok hőse (IV. oszt.). RAJZOK: A kis csizmák, Bene Anna tartozása. (I. oszt.) A „Királyné szoknyája” (II. oszt.) Az első magyar komikus (IV. oszt.)
10. §. Magyar regény- és beszély-irodalom
Regény- és beszélyirodalmunk a legújabb kor terméke. Kiválóbb íróin e téren JÓSIKA MIKLÓS, EÖTVÖS JÓZSEF és KEMÉNY ZSIGMOND bárók, - legújabban pedig JÓKAI MÓR.
JÓSIKA MIKLÓS br. (1794-1865) rendkívül termékeny író s regényirodalmunk tulajdonképpeni megalapítója. Leginkább történeti regényeket írt, melyek közt az első, s legsikerültebb regényeinek egyike ABAFI; kedveltebb művei még: „Zrinyi, a költő”, „A csehek Magyarországon”, „Az utolsó Báthory” stb.
A forradalomban való részvéte következtében számos hazafival együtt őt is száműzték. Első regénye, melyet száműzetésében írt „Eszter” volt, s következő regényeit mind „Eszter szerzője” név alatt adta ki.
EÖTVÖS JÓZSEF br. (1813-1871) mint író és politikus egyaránt kora legkiválóbb férfiai közé tartozik: „A karthausi", »A falu jegyzője«, »Magyarország 1514-ben«, »A nővérek« című regényei s »Elbeszélések« címen megjelent novellái szépirodalmunk legtartalmasabb termékei közt foglalnak helyeŧ; politikai művei közül pedig »A XIX. század uralkodó eszméi« című nagy munkája méltán világhírű. Politikai pályáját áldásosan futotta meg, s két ízben volt kultuszminiszter (1848-ban és 1867-71). Egy ideig mint a Tud. Akadémia s a Kisfaludy-társaság elnöke működött. Írt kisebb költeményeket is, melyek gyengéd, nemes érzésről tanúskodnak.
KEMÉNY ZSIGMOND br. (1816-1875) a történeti regény legalaposabb mívelője irodalmunkban, kor- és jellemfestés tekintetében különösen kitűnő. Regényein kívül („Gyulai Pál”, „Zord idők”, „A rajongók”, „Férj és nő”) írt több beszélyt, tanulmányt és számos publicisztikai munkát.Több éven át egyik legtekintélyesebb politikai lapunknak, a „Pesti Napló”-nak szerkesztője volt.
JÓKAI MÓR született 1825-ben Rév-Komáromban. Rendkívüli költői tehetsége s páratlan termékenysége által nemcsak a magyar irodalomnak vált egyik fő büszkeségévé, hanem neve a haza határain túl is ismeretessé lett, s alig van művelt nyelv, melyen egyik vagy másik művét olvasni nem lehetne.
Művei több száz kötetet tesznek, melyek közt regényei s tömérdek kisebb-nagyobb beszélyei a legbecsesebbek. Írt azonkívül számos politikai (főképp humoros) költeményt s néhány színművet is, s mint újabb alkotmányos életünk egyik buzgó harcosa, politikai kérdések megvitatásában is folytonosan élénk részt vesz.
Kitűnőbb regényei: „Egy magyar nábob”, „Kárpáthy Zoltán”, „Az új földesúr”, „Fekete gyémántok”, „Szabadság a hó alatt”, Enyém, tied, övé”, „A névtelen vár”, „A kőszívű ember fiai” stb. stb.
Ismertebb regény- és beszélyíróink még KÚTHY LAJOS, VAS GEREBEN (Radakovics), PÁLFI ALBERT, DEGRÉ ALAJOS, GYULAI PÁL, TOLNAI LAJOS, BENICZKY BAJZA LENKE stb.
11. §. Románc, ballada, példázat
A románc, ballada és példázat olyan elbeszélő költemények, melyekben az elbeszélés lírai, azaz érzelmi vagy gondolati elemekkel egyesül.
A ROMÁNC egyszerű elbeszélés dallamos formában, melyen általában csendes, szelíd hangulat vonul át. A BALLADA gyakran szintén dalszerű, de több benne a drámaiság (gyors folyás, élnék beszélgetések) mint a románcban, s tárgya rendesen komolyabb, meghatóbb.
A PÉLDÁZAT valamely erkölcsi vagy tapasztalati eszme kifejezésére szolgál. Fajai: a MESE (aesopusi), melyben többnyire állatok szerepelnek, mint emberi tulajdonságok képviselői; a PÉLDABESZÉD (parabola), mely tárgyát az emberi életből meríti, a REGEPÉLDÁZAT (paramythia), hol a szerepelő személyek emberfeletti lények s az ALLEGÓRIA, mely valamely gondolatot összefüggő képekben tüntet fel.
ROMÁNCOKKAL s BALLADÁKKAL a magyar irodalomban csak a múlt század vége óta találkozunk; eleinte csak elvétve. KÖLCSEY FERENC és KISFALUDY KÁROLY óta sűrűbben .Mint főképp balladaköltők kitűntek még VÖRÖSMARTY MIHÁLY, CZUCZOR GERGELY, GARAY JÁNOS 81812-1853) – mindenek felett pedig ARANY JÁNOS. Népballadáink közt legkiválóbbak az Ó-SZÉKELY és KURUCZ BALLADÁK. – A PÉLDÁZATOK különböző fajaiban leginklább FÁY ANDRÁS (1786-1864) jeleskedett, ki regény- és beszélyirodalmunkban szintén mint az úttörők egyike működött.
Az olvasmányok közt ROMÁNCOK: „A füstbe ment terv”, „Két vándor” (I. oszt.). „A gyermek álmai”, „Alugyál kis fiam” (II. oszt.). „A megfagyott gyermek” (III. oszt.). „Temetés”, „A magyar költő”, „Hadnagy uram” (IV. oszt.). BALLADÁK: „A lengyel anya”, „Ulászló” (II. oszt.). „Mátyás anyja”, „Éji látogatás” (III. oszt.). „Hunyadi”, „A legszebb ének”, „Szondi két apródja”, „Kőmíves Kelemenné”, „A szegény vándorlólegényről”, „Harmincz pénz” (IV. oszt.). MESÉK: „A hiú szarvas”, „A völgy és a hegy” (I. oszt.). „A szikla és a fűmag”, „A furulya” (II. oszt.). „Az asztalos és inasa”, „A csikó és anyja”, „A szilvafa és a hernyók” (IV. oszt.). PÉLDABESZÉDEK: „A gonoszságot a fa is elárulja” (I. oszt.). „A gondviselés útja” (II. oszt.). „A három gyűrű” (IV. oszt.). REGEPÉLDÁZAT: „Az érdem” (IV: oszt.). ALLEGÓRIÁK: „A gyermek és a szivárvány” (III. oszt.). „Az árvízi hajós”, „A koszorú”, „Terebélyes nagy fa” (IV. oszt.).
12. §. Költői leírás, idill
A leíró költészet legáltalánosabb faja a KÖLTŐI LEÍRÁS, melynek tárgya minden lehet, minek élénk feltüntetése az olvasóban valamely hangulatot ébreszthet. Szűkebb körű az IDILL, mely a természethez közelálló egyszerű emberek életéből tüntet fel valamely vonzó képet, s eredetileg pásztori költemény volt.
Szép leíró költeményeket találunk újabb költőink közül főlet PETŐFINÉL, TOMPÁNÁL és ARANYNÁL – köztük egyes idilleket is („Családi kör”, „Téli esték”).
2. Lírai költészet
13. §. Dal, óda, elégia
A lírai költészet egyes fajaiban az érzelmi, másokban a gondolati elem a túlnyomó. (Érzelmi, értelmi líra) Az előbbiek közé tartozik a DAL, az ÓDA és az ELÉGIA, melyek együttvéve a szorosabb értelemben vett lírai költészetet képezik.
A DAL az ember csendesebb, szelídebb érzelmeimnek zengzetes kifejezése. Számtalan fajra oszlik, melyek közt a két fő faj az EGYHÁZI és a VILÁGI DAL. A népköltészet is gazdag szebbnél szebb dalokban.
Az ÓDA a daltól főképp magasabb fokú lelkesedés és gondolati fenség által különbözik, mely sajátságok a tulajdonkélppeni ódán kívül még kiváltképp a HIMNUSZBAN nyilatkoznak, melyben emelkedettebb vallásos érzelmek vannak kifejezve.
A DITHYRAMB szilajabb, csapongóbb természete, a RAPSZÓDIA pedig szabadabb szerkezete és külalakja által különbözik az előbbiektől.
Az ELÉGIA méla, merengő hangon azon érzelmeket zengi melyek az ember lelkében a múlt derült, vagy borús képeinek felidézése által támadnak.
Az olvasmányok közt DALOK: „Szülőföldem szép határa”, „Matild dala” (I. oszt.). „Hazámhoz” (II. oszt.). „Enyhülés” (III. oszt.). „A rákosi szántó”, „Nyári estén”, „Himfy szerelmeiből”, „Beszélek távol ország”, „Szentelt hantok” (IV. oszt.). ÓDÁK: „A madár fiaihoz (III. oszt.). »A bujdosók«, »Fohászkodás«, »szózat«, »Közelítő tél«, »Himnusz«, »A vén cigány« (dithyramb), »Egy gondolat bánt engemet«, (rapszódia). ELÉGIÁK: »Zrinyi dala«, »Bucsuzás Kemensaljától«, »Mikes«, »Mohács« (IV. oszt.
14. §. Költői levél, epigramma, szatíra, tanköltemény
A tágabb értelemben vett lírához tartoznak azon költemények is, melyekben a gondolati, értelmi elem a túlnyomó. Ilyenek a KÖLTŐI LEVÉL, az EPIGRAMMA, a SZATÍRA és a TANKÖLTEMÉNY.
A KÖLTŐI LEVÉL a legkülönfélébb érzelmeket s gondolatokat fejezheti ki; gyakran tudományos kérdések szabadabb tárgyalására szolgál alapul, néha azonban csak verses formája s válogatottabb nyelve által különbözik a közönséges bizalmas vagy udvarias levelektől. (Levéltöredék, Levél egy elutazott barátom után.)
Az EPIGRAMMA (eredetileg felirat) néhány sorban valamely találó, meglepő gondolatot fejez ki, majd inkább szépen, tetszetősen (görög epigramm), majd csípős gúnnyal vegyítve (római epigramm).
A SZATÍRA tréfás, enyelgő- vagy komoly, keserű hangon az emberi hibákat a ferdeségeket ostorozza, gyarló, nevetséges voltukat kíméletlenül kitárván. Legtulajdonképpenibb elemei ennél fogva a gúny, a túlzás és a torzítás (Boldog pestiek).
A szatírához számítható a PARÓDIA is, melyben köznapi, kisszerű tartalom valamely komoly költemény alakjában van előadva (Az új magyar költő).
A TANKÖLTEMÉNY tudományos, művészi vagy erkölcsi elveket ád elő élénk, tetszetős módon. („Az ember próbájá”-ból). Régebben kedvelt műfaj volt, újabb időben azonban a ritkább jelenségek közé tartozik.
15. §. Lírai versalakok
A lírai költemények közül a DALT rendesen rövidebb rímes sorokban szokták írni. Kiválóbb dalformák a BALASSA- és HIMFI- vers s az olasz SZONETT.
1. A BALASSA-VERS kilenc sorú versszak, mely Balassa Bálinttól vette nevét. A két ütemű 6 és 7-tagú sorokban a rímképet: aab, ccb, ddb.
Péld.
Vitézek, mi lehet
A széles föld felett
Szebb dolog a végeknél?
Holott kikeletkor
A sok szép madár szól,
Mellyel ember ugyan él,
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ád, mely kedves mindennél.
Balassa B.
2. A HIMFY-VERS, melyben Kisfaludy Sándor „Himfy szerelmei”-t írta, áll tizenkét sorból. A teljes és csonka kétütemű sorok benne vegyest fordulnak elő; rímképlete a következő: ab, ab, cd, cd, ee, ff. (Példák az olvasmányok közt: „Kisfaludy Sándor Himfy szerelmeiből”).
3. A SZONETT tizennégy ötös (teljes és toldott) jambusi sorból áll. Nyolc első sorának rímképlete: abba, abba; a hat végső sorban a rímek különféleképpen oszolhatnak meg.
Péld.
Hallgatsz, csak sóhajtásid
lengenek,
csak néma köny csepeg bús arczaidra,
Esengve fordúlsz embertársaidra,
Hogy együttérzéssel könnyítsenek.
Nem ők, nem ők az érzéketlenek!
Hideg pillantást vetve kínaidra.
Miért vonúla köd szép napjaidra?
Mi bánt? Mit vesztél? Ők nem kérdenek.
El! Társat a bús nálok nem talál.
El! én felém! Szív szívhez szólhat itten:
Jer, öntsd ki bánatod nekem meghitten.
S ha hívedtől megfosztott a halál,
Jajgasd nevét, nevével költs fel engem,
S enyhülni fogsz, ha kínod visszaazengem.
Szemere P. (Echo)
Az ÓDÁK közt a görög és római költőknél leggyakoribbak a SAPPHÓI, alcaeusi ÉS ASKLEPIADESI versszak, melyek nálunk is sok mívelőre találtak, főleg a múlt század végén és a jelen század elején.
1. A SAPPHÓI versszak áll három sapphói sorból és egy ADÓNISI-ból:
Péld.
Nagy nehézségű, repedett,lecsüggő
Szirteit zúgó szelek ostromolják,
S a tüzes villám ropogó haragja
Döngeti, rázza.
Virág Benedek
2. Az ALCAEUSI versszak két ALCAEUSI sorból, egy toldott négyes JAMBUSI sorból és egy aPINDARUSI DACTYLUSBÓL áll:
Péld.
Buzgón leomlom színed előtt, dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél
S hozzád közelb járúlhat, akkor
A mi után eped, ott eléri.
Berzsenyi
3. Az ASKLEPIADESI versszak szintén négysorú versalak.
Három sorú ASKLEPIADESI sor, a negyedik pedig GLYKONi sor:
Péld.
Lassanként koszorún bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom, még alig ízlelé
Nektárját ajakam, még alig illetém
Egy két zsenge virágait.
Berzsenyi
Az ELÉGIA eredeti alakja a DISTICHON, vagyis a hexameter egyesítése pentameterrel.
Péld.
Él magyar, áll Buda még, a mult csak példa legyen most
S égve honért bizton nézzen előre szemünk.
Kisfaludy K.
Az EPIGRAMMOT is leginkább distichonokban írják.
16. §. A magyar líra
A magyar líra mívelői közül első, ki a költő nevet megérdemli, BALASSA BÁLINT BÁRÓ (a XVI-dik század végén) ki verseiben az érzelmek igaz hangján ád kifejezést azon számtalan hatásnak, melyeknek viszontagságos életében oly gyakran ki volt téve.
Utána egészen a múlt század végéig nincs lyrikusaink között egy sem, ki ővele szemben határozott emelkedést mutatna fel; a legutóbbi száz év azonban több oly tehetséggel ajándékozta meg irodalmunkat, melyek lírai költészetünket mindig magasabb fokra emelték s részben a külföld előtt is méltó elismerésben részesültek.
A múlt század végén s a jelennek elején feltűnt lírikusaink között legkiválóbbak CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, KISFALUDY SÁNDOR, KAZINCZY FERENC,BERZSENYI DÁNIEL és KÖLCSEY FERENC, kik mellett különösen még KISS JÁNOS részesült kartársainak élénkebb elismerésében. Legújabb líránk két kimagasló vezéralakja TOMPA MIHÁLY és PETŐFI SÁNDOR, kiknek hatása (Aranyéval együtt) még a jelen kor követőinek nagy részén is észrevehető. Inkább, vagy kevésbé önálló követőik közül a jelentékenyebbek GYULAI PÁL, SZÁSZ KÁROLY, LÉVAY JÓZSEF, TÓTH KÁLMÁN és VAJDA JÁNOS; a többiről, kik jelenleg kisebb-nagyobb sikerrel küzdenek az elismerés koszorújáért, határozottabb ítéletet alkotni, a jövő feladata.
17. §. Csokonai Mihály
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY született 1773. Debrecenben. Tanult először szülővárosában, hol aztán egy ideig mint segédtanító működött; később tanulmányait Sáros-Patakon folytatta, majd Pozsonyba ment, hol az éppen megnyílt országgyűlés folyama alatt a „Diétai Magyar Múzsa” című hetilapot szerkesztette. Innen Komáromba költözött, hol megismerkedett VAJDA JÚLIÁVAL, kis LILLA néven számos versében dicsőített. Utóbb ismét tanári állást vállalt a csurgói gimnáziumban, innen azonban nemsokára betegen visszatért Debrecenbe, hol 1805-ben munkáinak rendezéses közben meghalt.
Csokonai legnépszerűbb költőnk a jelen század elején, versei formában s tartalomban változatosak, nyelvök tősgyökeres magyar. Lírai költeményein kívül említésre méltó még DOROTTYA című víg eposza, s néhány drámai kísérlet.
18. §. Kisfaludy Sándor
KISFALUDY SÁNDOR született 1772-ben Sümegen Zala vármegyében. A katonai pályát választotta s egy ideig tagja volt a magy. Kir. testőrségnek. Mint katona sok helyem megordulván az országon belül és kívül, mindez nagy hatással volt költői tehetségének fejlődésére. Így Erdély meglátogatása szolgált neki az első serkentésül, hogy magyarul írjon (Franciaországban mint hadifogoly) mívelték ízlését, anélkül, hogy hazafiságát csökkentették volna. 1800-ban megválván a katonai pályától, nőül vette SZEGEDY ROZÁLIÁT, kit Liza néven annyiszor megénekelt, s ezentúl boldog családi körében töltötte életét. Meghalt 1844-ben.
Kisfaludy Sándor legjelentékenyebb műve a „HIMFY SZERELMEI” című dalkoszorú két részben („Kesergő szerelem” és „Boldog szerelem”); írt továbbá költői elbeszéléseket is „Regék a magyar előidőből” cím alatt, s élemedettebb korában néhány színművet.
19. §. Kazinczy Ferenc
KAZINCZY FERENC született 1759-ben a Bihar-megyei Ér-Semlyénben. Már 16 éves korában kiadta első irodalmi kísérletét („Magyarország földrajza”) s ettől fogva nem szűnt meg küzdeni nemzeti irodalmunk felvirágoztatásáért.
Miután több évig a közügyeknek szolgált volt, 1794-ben – mivel a Martinovics-féle forradalmi kátét leírta – börtönbe került, honnan csak hat évi raboskodás után szabadulhatott ki. 1801-ben zempléni birtokára, BÁNYÁCSKÁRA vonult (melyet Széphalomnak nevezett el) s ez időtől fogva még nagyobb tevékenységet fejtett ki főképp a nyelvújítás körül, mely mozgalomnak ő középpontja s éltető szelleme volt.
Meghalt 1831-ben; 1859-ben a nemzet országszerte megünnepelte születésének százados évfordulóját.
Kazinczy mint LÍRIKUS választékos szép nyelve által tűnik ki; kiváltképp jelesek „Tövisek és virágok” címen megjelent epigrammái. Fő jelentősége azonban nem eredeti irodalmi munkásságában rejlik, hanem egyrészt fáradhatatlan buzgalmában, melynél fogva korának majdnem minden tehetségesebb magyar írójával összeköttetésbe lépvén, nem szűnt meg őket serkenteni s buzdítani, - másrészt a legkülönfélébb műfajokra kiterjedő fordításaiban, melyek által a magyar nyelv és irány szépítését hathatósan előmozdította.
20. § Berzsenyi Dániel
BERZSENYI DÁNIEL született 1776-ban Egyházas-Hetyén, Vas-vármegyében. Tanult Sopronban hol már akkor a Kis János által alapított „Magyar társaság” fennállott. Már tanuló korában kezdett verseket írogatni; azonban sokáig elrejtve tartotta műveit, míg kora kiválóbb íróival (Kis János, Kazinczy) megismerkedvén, azok költeményeinek kiadására buzdították. Életének legnagyobb részét anyai birtokán, Niklán (Somogy megyében) töltötte, idejét gazdálkodás és költői munkásság között osztva meg. Meghalt 1836-ban.
Berzsenyi legmagasabb röptű ódaköltőnk. Legkiválóbb művei klasszikus alakú költeményei, melyeken szemmel látható a római remekek, főképp pedig Horatius hatása; egyes műveiben azonban a klasszikus szellem a magyar nemzeti érzelemmel szerencsésen párosul. Írt rímes verseket is.
21. §. Kölcsey Ferenc
KÖLCSEY FERENC született 1790-ben Sző-Demeteren Közép-Szolnok megyében. Tanulmányait a debreceni főiskolán végezte, hol a görög és német remekírókat előszeretettel olvasgatta. Az írói pályára – amint maga írja – leginklább az okból lépett, mert csak az írók között talált őszinte, igazi barátokat. Többnyire elvonulan élt csekei birtokáln, csak életének vége felé kezdett a politikai ügyekben is élénkebb részt venni. Előbb a megyegyűléseken, később mint Szatmár-vármegye követe a pozsonyi országgyűlésen sok kitűnő beszédet tartott, melyek által csakhamar elsőrangú szónokaink körébe emelkedett. Meghalt 1838-ban.
Kölcsey lírája inkább borongó, mint derült;egyes költeményeiben a hazafiúi fájdalom meghatóan van kifejezve. (Zrinyi dala, Himnusz)
Nemcsak mint költő és szónok működött, hanem korának legkiválóbb kritikusai közé is tartozott; kritikai működése azonban (főleg Berzsenyi műveinek bírálata) sok keserűséget szerzett érzékeny szívének.
22. §. Petőfi Sándor
PETŐFI SÁNDOR (családi nevén Petrovics) született 1823-ban Kis-Kőrösön. Tanult Kecskeméten, Aszódon, Selmecen, s két ízben Pápán. Utóbbi helyen megismerkedett Jókaival, kivel tartós barátságot kötött. Közben volt katona s több ízben színész, mely pálya iránt különös előszeretettel viseltetett. 1842-ben lépett fel először mint költő „A borozó” című költeménnyel az „Athenaeum”-ban; s kevéssel aztán Pestre költözvén, költői nevét mindig szélesebb körben tette ismeretessé és kedveltté, úgy hogy néhány év múlva a legnépszerűbb költővé lett. A szabadságharcban tollal és karddal egyaránt szolgálta a hazát s 1849-ben el is esett érte valószínűleg a segesvári csata alkalmával.
Petőfi a szó legnemesebb értelmében igazi népköltő, kinek dalait a nép az ország minden részében énekli. Legnagyobb a lírában, de elbeszélő művei is tele vannak költői szépségekkel. Legsikerültebb köztük: „János vitéz”, melyben „Kukorica Jancsi” regényes kalandjai vannak elbeszélve.
23. §. Tompa Mihály
TOMPA MIHÁLY született 1819-ben Rimaszombatban. Ügyvédi pályára készült, később azonban a lelkészi pályát választotta s élete végéig mint reform. Pap működött. Először Bejére hívták, azután a szabadságharc alatt mint tábori pap szolgált a magyar seregben. Utóbb Kelemérre, majd Hanvára került, hol 1868-ban hosszas szenvedés után meghalt.
Tompa legmélyebb érzelmű, legtartalmasabb lírikusaink közé tartozik. Lírai költeményeken kívül írt számos regét (Virágregék), mondát s másféle kisebb-nagyobb elbeszélő költeményt. Egyházi beszédei közül is jelent meg néhány kötetnyi.
3. Drámai költészet
24. §. A dráma és fajai
A DRÁMA vagy SZÍNMŰ az epikai és lírai költészet egybeolvadását tüntetni fel. A mese, mely a drámai cselekvényben szemeink előtt lefolyik, az epikai elemet képezi benne, személyeinek beszélgetései pedig (amennyiben gondolataik s érzelmeik kifejezése), a lírait. Három fő faja a SZOMORÚMŰ (tragédia), a VÍGJÁTÉK (komédia) s a szoros értelemben vett DRÁMA.
A szomorúmű komoly, békésen ki nem egyenlíthető küzdelmet állít elénk, mely a főszemély vagy hős teljes lelki megtörésével (bukás), s rendszerint egyszersmind testi halálával végződik. Hatása megindító, vagyis vegyülete a legmélyebb részvétnek s szánalomnak. Tárgya kiválóan történeti.
A VÍGJÁTÉk kisebb összeütközéseken alapuló ártatlanabb természetű küzdelmeket tüntet fel, derült, szerencsés kimenetellel. Hatása ennélfogva felvidító s megnevettető. Tárgyát legnagyobb részt a jelen társadalmi életből meríti, de vannak történeti vígjátékok is.
A SZOROS ÉRTELEMBEN VETT DRÁMA a szomorúmű és vígjáték közt foglal helyet. Cselekvénye komolyabb, mint a vígjátéké, de a jellemek benne nem oly merevek, s a küzdelmek nem oly kiegyenlíthetetlenek, mint a szomorú műben s így vége mindig békés, megnyugtató. Árgyára nézve lehet szintúgy történeti mint társadalmi.
A dráma főfajain kívül megemlítendő még a NÉPSZÍNMŰ, mely tárgyát a népéletből veszi, s a BOHÓZAT, mely a vígjáték alsóbb rendű, durvább fajának tekinthető. Az említett fajok alá nem foglalható, drámai alakkal bíró műveket általában DRÁMAI KÖLTEMÉNYEKNEK szokták nevezni (Madách: Az ember tragédiája).
25. §. Magyar drámairodalom
Magyar drámairodalomról csak a jelen században lehet szó. Megalapítójának KISFALUDY KÁROLY tekinthető, ki mellett főképp még KATONA JÓZSEF, mint a legkiválóbb magyar tragédia szerzője, és SZIGLIGETI EDE, mint legtermékenyebb drámaírónk érdemelnek említést.
KISFALUDY KÁROLY – Sándor öccse – született 1788-ban Téten, Győr-megyében. Mint bátyja, ő is a katonai pályára lépett s a század elején az olasz hadjáratban mint zászlótartó vett részt. A katonai szolgálatból kilépvén, atyjával meghasonlott, s így magára hagyatván, több évig bolyongott a külföldön arckép- és szelencefestéssel tartva fenn magát. Visszatérvén a hazába, a fővárosban telepedett meg, s irodalmi munkássága után lassanként biztos állást s mindig általánosabban tisztelt nevet vívott ki magának. Meghalt 1830-ban.
Kisfaludy Károly számos színművel gazdagítá a magyar irodalmat, melyek közt különösen vígjátékai (Csalódások, A kérők, a Pártütők stb.) több évtizeden át mulattatták a magyar közönséget. Írt lírai s elbeszélő műveket is versben, prózában egyaránt, s emellett több évig az AURORA című zsebkönyv szerkesztésével is szolgálta az irodalmat.
KATONA JÓZSEF született 1792-ben Kecskeméten. Jogi pályára készült, de sokáig ingadozott közte és a színészi pálya között, melyen több évig inkább színműírói, mint színészi minőségben kisebb sikereket aratott. Végre 1820-ban hivatalt vállalt szülővárosában s ez időtől fogva hivatalos teendői mellett főképp történeti kutatásokkal töltötte idejét. Meghalt 1830-ban.
Katona színész korában több színművet írt, s dolgozott át főleg németből, maradandó nevet azonban csak „Bánk bán” című tragédiája biztosított számára. Ennek sikerei is a Katona halála utáni időbe esnek, a költő maga nem élvezhette.
SZIGLIGETI EDE (családi néven Szathmáry József) született 1814-ben Nagyvárad-Olasziba. A mérnöki pályára képesítő tanulmányokat végezte, de a magyar színészettel megismerkedvén, 1834-ben a budai színésztérsasághoz csatlakozott. Azért atyja annyira megharagudott rája, hogy családi nevének viselésétől eltiltotta.
A színészi pálya nem szerzett Szigligeti számára babérokat, de annál többet a drámaírói, melynek terén oly rendkívüli tevékenységet fejtett ki, hogy különféle fajú drámáinak száma jóval meghaladja a százat. Legtöbb érdeme van a magyar népszínmű körül, melynek ő a megteremtője („Nagyapó”, „A csikós”, „Két pisztoly”, „Szökött katona”, „A cigány” stb.) Meghalt 1878-ban, mint a Nemzeti Színház igazgatója.
Újabb drámaíróink között a legtermékenyebb CSÍKY GERGELY, ki főképp társadalmi drámáival aratott nagyobb sikereket. (A proletárok, Cifra nyomorúság, A Stomfay család, Bozóthy Márta stb.) Ismeretesebb dráma-íróink még RÁKOSSY JENŐ (Aesopus, A krakkói barátok, Ida, Királynék harca.) DÓCZY LAJOS (Csók, Utolsó szerelem, Szécsy Mária, Vegyes párok), s a társadalmi vígjáték terén BERCZIK ÁRPÁD.
Sikerültebb népszínműveket írtak (Szigligetin kívül) SZIGETI JÓZSEF, TÓTH EDE (Falu rossza, Kintornás család), és CSEPREGI FERENC (Sárga csikó, Piros bugyelláris).
26. §. A magyar költészet fejlődése
A pogánykor költészetéből semmi sem maradván fenn, jelleméről nem lehet határozott tudomásunk? Azonban feltehető, hogy a népszellem eredeti nyilatkozata volt, menten minden idegen befolyástól.
A kereszténység elterjedése módosítólag hatott a magyar költészet szellemére, formájára egyaránt, mely hatás általában termékenyítőnek mondható. A reformációig számos legendát és vallásos éneket termelt költészetünk, azonkívül keletkezett sok históriai ének is; de termékeiből kevés maradt fenn az u tókor számára s jelentékenyebb költőt vagy maradandó becsű művet e korszak még nem mutathat fel.
Csak a XVI-dik században kezd irodalmunk általában s vele költészetünk is élénkebben felpezsdülni. Ez időtől fogva elbeszélő és lírai költészet egyaránt folyton talált művelőkre, kik közt a múlt század utolsó negyedéig nem egy tehetségesebb énekes nevét őrzi meg költészetünk története (a lírában BALASSA BÁLINT, SZENCZY MOLNÁR ALBERT, FALUDI FERENC stb., - az epikai költészetben ZRINYI, GYÖNGYÖSI), csak a dráma mezeje marad a legújabb időkig majdnem teljesen parlagon.
Régibb költőink közül egyesek inkább a népköltészet, mások a görög-római és olasz irodalom hatása alatt írták munkáikat; határozott elveken alapuló költői iskolák azonban csak 1772. óta keletkeztek, mely évvel kezdődik a magyar irodalom legújabb korszaka.
Néhány évtizedig különösen három költői iskola versenyez egymással, ú. m. a francia (BESSENYEI GYÖRGY, ORCZY LŐRINC, ÁNYOS PÁL); a klasszikus (BARÓTI SZABÓ DÁVID, RAJNIS JÓZSEF, RÉVAY MIKLÓS) és a népies iskola (DUGONICS ANDRÁS, GVADÁNYI JÓZSEF gróf, PÁLÓCZY HORVÁTH ÁDÁM); később főképp a német költészet hatása látszik költőink nagy részén (KAZINCZY, KÖLCSEY, némileg BERZSENYI); míg a nemzeti szellem és a magyar népköltészet befolyása alatt mindig eredetibb s önállóbb tehetségek tűnnek fel a valódi magyar műköltészetet teremtenek (PETŐFI, ARANY, TOMPA s úttörők: KISFALUDY KÁROLY és VÖRÖSMARTY).
Magasabb fejlődést különösen lírai és elbeszélő költészetünk mutat fel; drámánk még mindig túlnyomólag idegen (főképp francia) befolyás alatt áll.
A próza-irodalom áttekintése
27. §. Szónoki próza
A magyar szónoki próza megalapítója PÁZMÁNY PÉTER (1570-1637), kit kortársai magyar Cicero-nak neveztek. Nagyváradon református nemes szülőktől született, de már fiatal korában áttért a róm. kath. egyházba s 1587-ben jezsuitává lett. Egyháza érdekében sokat fáradozván s nagy érdemeket szerezvén magának, felmentetett szerzetesi fogadalmaitól s túróci préposttá,majd esztergomi érsekké neveztetett ki. Huszonegy magyar művet írt, melyek közt legterjedelmesebb a „Hodegus”, igazságra vezérlő kalauz; továbbá prédikációi és fordítása Kempis Tamás könyvének Krisztus követéséről.
Újabb időben főképp a politikai szónoklat indult nagyobb virágzásnak. Politikai szónokaink között kiválóbbak: FELSŐBÜKI NAGY PÁL, a két WESSELÉNYI MIKÓS, SZÉCHENY ISTVÁN, KOSSUTH LAJOS, DEÁK FERENC, EÖTVÖS JÓZSEF stb. KÖLCSEY FERENC a szónoklat különféle nemeiben jeleskedett.
28. §. Türténetírás, bölcselet
Magyar történetírásunk leginkálbb hazai történetünket teszi kutatása tárgyául. A régi történetírók közül említésre méltó HELTAI GÁSPÁR, a XVI-dik században, ki a magyarok történetét a mohácsi vészig írta meg és CSEREY MIHÁLY, kitől Erdély históriáját bírjuk 1661-1701-ig. Újabb történetíróink közül a jelesebbek SZALAY LÁSZLÓ („Magyarország története”), HORVÁTH MIHÁLY („Magyaország története”, „25 év Magyarország történetéből”, „A magyar szabadságharc története” stb.) TELEKI JÓZSEF gróf („A Hunyadiak kora”), SALAMON FERENC („Magyarország a törökhódítás alatt”, „Első Zrinyiek”), FRAKNÓI VILMOS, SZABÓ KÁROLY stb. A magyar irodalom-történet legkiválóbb művelői TOLDY FERENC, GYULAI PÁL és BEÖTHY ZSOLT.
Magyar nyelven írt bölcseleti munkát már a XVII-dik századból bírunk APÁCZAI CSERE JÁNOStól, mélyebb gyökereket azonban még a legújabb időig sem vert nálunk a bölcselet.
A külföldi, különösen német bölcseleti rendszerek mindig találtak kisebb-nagyobb számú követőkre, de önálló magyar bölcseletet nem mutathat fel tudományos irodalmunk.
29. §. Nyelv- és széptudomány
A magyar történeti nyelvtudomány megalapítója RÉVAY MIKLÓS (1750-1807), kinek elvei, főleg a helyesírást illetőleg (szófejtés alapján) még jelenleg is uralkodnak irodalmunkban. Az Ik-es és Ik-telen igeragozás szigorú megkülönböztetése és tőle származik. Révay ellenfele VERSEGHY FERENC, ki a helyesírást a kiejtése alapítja s élesen megkülönböztetett ik-es és ik-telen ragozást el nem ismer. Nevezetesebb nyelvtudományi művek újabb időben a Tudományos Akadémiának nagy magyar szótára, melyet FOGARASSY JÁNOS és CZUCZOR GERGELY szerkesztett, s a jelenleg megjelenő, SZARVAS GÁBOR és SIMONYI ZSIGMOND által szerkesztett „Történeti szótár”. Az összehasonlító nyelvtudomány legkiválóbb mívelői irodalmunkban HUNFALVY PÁL és BUDENCZ JÓZSEF.
A széptudomány és kritika megalapítójának a magyar irodalomban KÖLCSEY FERENC tekinthető (lásd fentebb). Kívüle a jelen század első felében még főleg BAJZA JÓZSEF, később ERDÉLYI JÁNOS érdemelnek említést, legújabb időben pedig GREGUSS ÁGOST („Rendszeres széptan”, „A balladáról”, „Arany János balladái”). GYULAI PÁL (Katona József és „Bánk bán”-ja, „Vörösmarty Mihály életrajza” és BEÖTHY ZSOLT („A tragikum”-ról).
30. §. Természettudományok
A természettudományi irodalom csak legújabb időben mutat nálunk kissé pezsgőbb életet. Sokat tesz a természettudományok iránti érdeklődés fölkeltésére a „Magyar Természettudományi Társulat” számos érdekes, többnyire népszerű kiadványai által. A földrajzi ismeretek terjesztését illetőleg pedig a „Földrajzi Társulat” fejt ki hasznos munkásságot.
Utazási irodalmunk sem jelentéktelen. Nevezetesebb utazóink: MAGYAR LÁSZLÓ, VÁMBÉRI ÁRMIN, XANTUS JÁNOS, LÓCZY LAJOS stb.
Forrás: Magyar nyelv- és irodalmi kézikönyvpolgári- és felsőbb leányiskolák IV. osztálya számára. A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából készítette Torkos László. 4., átdolg. kiadás Budapest l891.agyar nyelv- és irodalmi kézikönyvpolgári- és felsőbb leányiskolák IV. osztálya számára. A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából készítette Torkos László. 4., átdolg. kiadás Budapest l891.
