2014. szept. 16.

Márai Sándor: Monológ



Akarok még hinni az életemben
s a mások életében - akarom,
hogy izmos és erős legyen karom
s földaloljak egy lobogó ,,igen"-ben.

Mert megbocsátottam mindenkinek
s szeretném, hogy nekem is megbocsásson,
ki tettenért a pózon és családon
és ne vádoljon többé senki meg.

A múltat én elhordozom magammal
új életemre, mint zsákját a vándor:
hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,

S emlékeimmel elmotozva élnék,
mert amit érdemeltem, rámtalált:
kaptam egy életet és egy halált.


Forrás: Márai Sándor: Emlékkönyv - Kassai Könyvny. és Lapkiadó Rt. Kassa, 1918.

Harsányi Lajos: HAGIA SOPHIA



I.
Az Aranypáva csarnoka előtt

A Pán-sípot levettem méla számról
És messze dobtam a Fertő vizébe.
A pásztortüzek rögtön hunyni kezdtek
És néma lett a Hanyság zöld vidéke.
Kijöttem a partján aranyló Várból,
Benn sárga álomlepkéim megöltem.
A hűsfüggönyű termek elborultak.
Zöld szobraim búcsúztak sírva tőlem.
A kerevetek selyme halaványult,
Az aranyszélű képek integettek.
A régi metszeteken sírva láttam
Bús könnyeit az ismerős szemeknek.
És bedörrent a nagy kapu mögöttem
És hallottam, hogy sírtak a szobák benn,
Boldog utat és szerencsét kívántak,
Egy megrepedt tükör sikoltva mondta: Amen!

Hajnal Anna: A forrás szól



Magasból jöttem hol a tiszta lég
jégragyogásos mérhetetlen kék,

vad sziklacsúcs indultam alább
elhagyva a vén fenyvest s kék tavát,

De felhő várt rám lenn, vad zivatar
haragvó villám, aki fába mar:

láng csap fel, ég az erdő, vad riad,
vak hőség perzsel zsenge ágakat,

reccsen a szálfa, gőzölg a patak,
rőt tűzfény árad szét az ég alatt.

Hogy csendes völgybe hoztam bús vizem
hűs árnyai közt el sohsem pihen,

a vizem zöld lett, hűvös, mély titok,
az esti nád itt mindig sírni fog

zizzenve a szélben, alkonyaton,

míg árnyak suhannak távol dombokon -

Forrás: Hajnal Anna: Ének a síkságon - Magvető Kiadó 1977.

Hajnal Anna (1907-1977): Fehér csigák



Fehér csigák
lomhán csúsznak
barna földben
pihennek, alusznak,
hallgatnak,
eső permetez,
kavicsok felett
esőduzzadt
ér csergedez.
Ázott fák alatt,
barna levél közt
gömbbé húzódva
mered a sün,
baltacsapások
hangzanak távol,
valaki fát dönt
az őszi sűrűn.
Egyszerre reccsenés,
zuhan a szálfa, -
jaj, nem kiáltott
ott valaki? -
Ágak suhannak
s már csak az eső
halk csobogását
véled hallani.

Csend - -
csepp hull csepp után,
s egyszer majd,
sok ősz után,
hóolvadás és
tavaszi zápor
kimos a földből
egy ó koponyát,
lomha csigának
rég üres háza
csillag a hómosta
utakon át.
Bimbózó bozót közt
friss televényen
halott süntüskék
sarjadó fű közt
merednek keményen.
Hallgató koponya
fehérlik a napban,
bokrokon levelek
zöld burka pattan,
párás erdők felett
rezzen a fény,
csillog a koponya

holt szemüregén.

Forrás: Hajnal Anna: Ének a síkságon - Magvető Kiadó 1977.

Gyulai Pál: Hazám (1848)

Sokszor valál már életedben

Veszendő, ó, szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt,
S haldoklál fényes rabigán:
Mi lesz majd sorsod a jövőben?
Ki tudja azt, sötét titok;
De most, de most, ha rád tekintek,
Csak sírok és csak sirhatok.

Nem gyáva bú e könnyek anyja,

Haragom sirja azokat;
Beszélünk hangos, büszke szóval,
S hazánk még csak névben szabad.
Nem csüggedés e könnyek anyja,
Rajtok tettek villáma ég;
Versengünk puszta semmiségen,
S fölöttünk mind borúsb az ég.

Hah mennyi gúny! győzelmi hymnusz

Harsog körűlbe mindenütt,
S a vértől megszentelt mezőkre
Szabadság fényes napja süt.
Nekünk e hang tán síri dal lesz,
S a szent sugár tán búcsufény,
Véres felhőben elhunyó nap,
Halottak gyászos mezején.

Inkább halál, mint gyáva élet,

Igen, vesszünk, ha veszni kell,
De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz
És vérezzünk dicsően el.
Lesz legalább a történetben
Rólunk egy nagy emlékezet:
Egy büszke nép élt meggyalázva,
De dicsőn halt, mint született.

Forrás: Gyulai Pál válogatott művei



Dutka Ákos: Jaj, aki egyszer végtelenbe látott… (1917)



Magadba hordod ember bús világod,
boldog, kinek szűk keterec az egész –
falára aggat hímet és virágot; -
tengerre szállni sohasem merész.

De jaj, ki egyszer végtelenbe látott
s szabad hajóján tengerekre szállt,
az ón-szín semmin túl hordták az álmok
s határtalanná tolták a határt.

A ketrecekben élnek és emésztnek
s oltárain a jámbor, józan észnek
tömjént égetnek botor boldogok.

Szabad hajómon én, ki kincsrakottan
a végtelennel egyre csak vívódtam,
ketrecek közt ülök, szegény kárhozott.


Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Dutka Ákos: Játék (1915)



Játszom
Veled bánat, éjszínű palástom,
Álom
Délibábján messze ifjúságom,
Látom
Támadtan győzni a halálon,
Mégsem
Veszett el mécsem, égi részem
Emlék
Sugárzó megdicsőült vendég
Halkan
Felsír egy-egy árva dalban.


Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Bárd Oszkár: Altatódal a kisfiamnak




Csupa kín és csupa gyász
sír, jajong és megaláz,
mitse tudj te róla,
valahol a láthatár
szemnek kincset kincsre tár
s kacagás a róna,
aludj csak...

Olyan világ vesz körül,
melyben senkisem örül,
hunyd le szemecskédet
mire felnősz, csodavár
nő a földből s odavár
muzsikáló élet,
aludj csak...

Soha ilyen mélyre még
nem zuhant a köd s az ég
csodálkozik rajtunk,
hogy ilyen véres sors alatt
hitünk arra hogy maradt,
hogy kis bölcsőt hajtsunk,
aludj csak...

Bizony, ernyedt a karunk,
sebet sebbel takarunk,
de te meg ne tudjad;
ha a világ összedűl,
én, magamban, egyedül
építek fel újat,
aludj csak, aludj csak...

Forrás: Internet

Bárd Oszkár: Karácsony




Kétezer éve egyre csak beszélünk
a szeretetről s míg pár eb ugat,
a karaván halad fölényes gúnnyal,
hisz gyártunk mindig új és új ágyúkat.

A frázisok s a feldübörgő jelszók
dandárja bőszen akkor lépeget,
amikor el kell bármi áron fedni
egy szemrehányó, beteg lényeget.

Kétezer éve minden karácsonykor
jámbor meséktől gyúlnak fel szemek,
de ez a szent ellágyulás a földet
egy gonosztettől se mentette meg.

Ideje volna rádöbbenni végre:
a legenda, mit lelkeinkbe szőtt
amaz akol, csak Jézusnak dicsőség,
a mi számunkra, bárhogy nézve, csőd.

Hisz Betlehemből örökbéke álma
zenélve szállt a csillagok fele,
de útját álltuk: Golgotára küldtük
a Názáretit s álmait vele.

Ideje volna rádöbbenni végre:
ha felcsendül a Jézus mély tana,
jó lenne, hogyha a bombasztok helyett már
tetemrehívásra szólítana.

Vállalnunk kell a felelősség súlyát
mindazért ami történt s elmaradt:
hogy nem válthatott meg bennünket Krisztus
sem akkor, sem két évezred alatt.

A karácsonyi áljóság helyébe
s a hozsannázó dalocskák helyett
ideje vón megkövetni a sorsot
és szégyenkezve hajtani fejet.

Ideje volna tiszta szíveinket
a bűnbánat ajándékaiul
ráaggatni a nagy karácsonyfára,
mely fejünk felett éjjelenként kigyúl.

(Forrás: Erdélyi karácsony c. antológia)

Bárd Oszkár (1893-1942): Én meg akarom magam tartani!

A Don-kanyar harcaiban részt vett és elesett magyar hősök emlékére:



E ránkszakadt, bolond világban,
hol senkisem mutatja azt, ami
e félrelódult, zagyva árözönben
én meg akarom magam tartani.

Szent hivatás s mindennél nehezebb,
vakmerőn csábító és könnyesen édes,
megmutatni a jövő nemzedéknek,
hogy ember az Istent megőrizni képes,

hogy jöhet pokol és gennyes szerteomlás,
jöhet átok és galád kataklizma,
ki Isten arcára teremtetett egykor,
ön isten-arcában csökönyösen hisz ma!

Én nem látom, ha mind romokban hever
az eddigi világ, a korhadt, az ódon,
én a két karomon kitartom az Istent,
nekem ma nem szabad, én meg nem hatódom.

Érem vagyok, merev, földberejtett egykor
menekülő gazdám, kopott érem, régi,
de ha kiásnak s az új kor kikérdez,
legendás titkokat árulok el néki,

a titkait annak, hogy volt ember, tiszta,
lidércek kergették, vérviharban ázott,
de a vészen büszkén hurcolta a fejét,
melyre önarcképet az Isten formázott.

S ha az Úr az embert, elkopott, rossz tükrét
félredobta s aztán végleg elfeledte,
a tükör megmaradt s mutatja a képet,
hogy Alkotó nézett el egyszer felette.

Parancsolom: kétely, fejvesztettség, átok,
el innen örökre, nem hallok, nem érzek,
kétségbeesésre nincs időm: ős echót
őriznek görcsösen énbennem a bércek.

E ránkszakadt, bolond világban,
hol senkisem mutatja azt, ami,
e félrelódult, zagyva árözönben
én meg akarom magam tartani!

Forrás: Internet