A Kisfaludy Társaság 1839. évi
balladapályázatán a bírálóbizottsági tagok – köztük Czuczor Gergely és Szalay
László mellett Vörösmarty Mihály is – egy Nagy
Imre nevű költőnek ítélik az első díjat – műve „valamennyit meghaladó tartalmasságánál fogva”.
Arany János tanulmánykötetét forgatva
is szemünkbe akad Nagy Imre neve. „A
Vörösmarty-aera tündöklő nyelvezetén lelkesült ifjúság legfeltűnőbb képviselője
ő” – mondta róla.
A két hatalmas kortársnak,
Vörösmartynak és Aranynak ítélete elgondolkoztató. Nagy Imre nagykunsági,
kisújszállási költő, nem mehetünk el mellette közömbösen, a mi feladatunk
fenntartani emlékét. De vajon teljes joggal emlékezhetünk-e meg róla haladó
hagyományaink sorában, vajon környezetének lelkesedését, a századvég
tiszteletét vagy a későbbi utókor hallgatását együk-e magunkévá?
**
A család, ahonnét származik, egyszerű
kisújszállási parasztcsalád. Apjában bent ég a vágy, hogy a család a fiúkon
keresztül feljebb emelkedjék, ezért mindkét fiút iskoláztatja, de az
iskoláztatás költségeit viselni nem tudja. Egyelőre a már Arany János
életrajzából is oly rokonszenvesnek ismert Dorka
Illés kisújszállási lelkész, iskolaszéki elnök támogatásával tudja elvégezni
a gimnáziumot.
Kisújszálláson
találkozik először a költészettel, mégpedig annak a városban rendkívül népszerű
– bár nem éppen magas művészi igényről tanúskodó – formájával, a
rigmusköltészettel. Diákkorában maga is szorgalmas művelője ennek a műfajnak.
(A kisújszállási rigmusköltészet hagyományainak és azok Nagy Imre költészetére
való hatásának részletesebb tárgyalása külön tanulmányt igényelne.)
A középiskola új lépést jelent
fejlődésében: tanítója, a derék Losi Pál,
maga is versfaragó ember lévén, diákjával is verseket irat, miután a versírás
elméletét megismertette velük.
Az igazi lépést előre azonban a
debreceni Kollégiumba való beiratkozás jelentette. A kisváros elszigetelt
légkörével szemben itt kapcsolódik bele az irodalmi élet országos – ezen
keresztül európai – áramkörébe.
**
A 30-as évek elején forrni kezd a
világ. Nálunk is ekkor mozdul meg a föld: Széchenyi hitele lelkesedést és vad
gyűlöletet vált ki, az országgyűlésen fellángolnak a harcok. Az
újjálenni-vágyás a mozdulatlannak és mozdíthatatlannak tűnő Debrecent is megérinti. A mozgalom áthat
az ősi falakon, s jellemző módon a diákság reagál elsőnek a nemzeti újjáébredés
eszméire. A hazafias szellemű diákkezdeményezések a tanári kar részéről inkább
gáncsolásra találnak – az egy Péczely
kivételével.
Péczely
József vezeti őket – pedig talán őt vezetik már egy kicsit a fiatalok. Ő
még szívében Kazinczy híve – a fiatalok az újért, Bajzáért rajonganak. Péczely
nem kényszerítette őket saját nézeteire, egy dologban azonban megmaradt Kazinczy
hű tanítványának: a fordítás, utánzás, formai csiszolgatás fontosságának
hirdetésében.
A diákság vágya s Péczely segítsége
1832-ben létrehozza a Lant című
szépirodalmi évkönyvet, a Kollégium diákjainak orgánumát. Ugyanebben az évben
érkezik Debrecenbe Nagy Imre. A Kollégium szellemi életének részletesebb
felvázolására azért volt szükség, mert ezekbe a keretekbe illeszkedik be:
virágbaszökő költészetére és egész világnézeti fejlődésére döntő hatásúak
lesznek ezek a befolyások. Érdemes megemlíteni, hogy az ugyanebben az időbe itt
diákoskodó Arany számára „az új modor…
inkább elidegenítő, mint vonzó vala” – Önéletrajza szerint. Nagy Imrét
vonzotta az „új modor”. Péczelytől elsősorban a tekintély és a formai tökély
tiszteletét tanulta el. Az előbbi kétes értékű örökség: még előbb hasznára volt
a másolás, később éppen azt a harcot figyelhetjük meg nála, amellyel „a szokás
nyomó homályát” legyőzni törekszik.
A diáktársak mind Bajzáért lelkesednek,
aki ebben az évben veszi át az Auróra szerkesztését – a Lant is olyan kis debreceni Auróra -, nem csodálható hát, hogy az
almanach-líra hangjai szólalnak meg benne: stílusa érzékletesség helyett éteri
elvontságra törekszik, kényeskedve keresi a „szép” szavakat. Nagy Imre első
kinyomtatott versében is Lotti „myrtus
alatt Cypriaként mereng rózsás álmai kéjein”, amíg „sok ezer kellemek őt körül Lengvén rózsa pamaccsal és Nárcisszal
legyezik képe hevületét”. – Így ír, és közben levélben könyörög a
kisújszállási városi esküdthöz 5 forintért, mert betegségében nincs pénze orvosságra,
hiszen amit tanítványaitól és szülei barátjaitól kap, még ennivalóra is kevés.
Az élet és a költészet kettéválása
ezekben a kezdeti években szükségszerű. Nem az élet reális problémáinak
álcázásáról van itt szó, mint az almanach-líra későbbi reakciós művelőinél,
hanem arról, hogy a fiatalság nemes eszménykeresése nem fogadja el a sivár
valóságot, de téves példák alapján egyelőre nem ismeri más módját az
eszményítésnek,mint a stílus-eszményítés.
**
A 30-as évek derekán a haladás és a
reakció erői elkeseredetten összecsapnak. Az országgyűlést feloszlatják,
Kossuthot – a debreceni diákok rajongott Kossuthját – bebörtönzik. A
zsarnokság, önkény elvont fogalmai megtelnek reális tartalommal. az események
nem maradnak hatástalanul a debreceni fiatalokra sem. Itt kell keresnünk a
fordulópontot Nagy Imre költészetében is. Ebben az időben csendül fel – mintegy
válaszként – hazafias lírája. Eddigi verseinek síró, epedő alakjai mellett új
eszmény jelenik meg: a törhetetlen hazafi képe, a romantika kedvelt módszerével
monumentálissá nagyítva, Kossuth és a lengyel hazafiak alakjából összegyúrva.
Mert e versek mind a „hont csigázó önkény
és zsarnok” ellen szólnak, s optimista bizalommal várják a rabnépre virradó
„jognapot”. Lehetetlen a mi hazánkra,
lehetetlen Kossuthra nem gondolni az ilyen, látszólag Lengyelországról szóló
soroknál
Annak, ki köz jogért
Szól igazat:
Pallos fölötte, - sír
Lába alatt.
Vagy tömlöc, aminőt
Pokol rakott,
Hogy a bűnt nem tudó
Lakoljon ott.
(Lengyel hon képe)
Hazafias versei között kétségtelenül
sok a Bajza-utánérzés – s ezt sokan hangoztatták már, elítélően is, pontosan
kimutatva az egyező helyeket -, de tanulságosabb az egyezések mellett a
különbségekre figyelnünk: míg a mester versei reménytelen lemondással végződnek,
a tanítvány hasonló témájú verseinek bátor, optimista kicsengése van:
Lesz kor, midőn nem
körzi kény
Sok ezrek lelkét s
lelkemet…
(Sashoz)
Nagy Imre költői egyéniségének lassú
kibontakozása kezdődik itt. Ezentúl tanúi lehetünk annak a kemény küzdelemnek,
amit – az öncélú eredetieskedéstől mindig idegenkedve – eredeti hangjának
megtalálásáért folytat, ahogy Jelszavában megfogalmazza:
Szétverve a szokás nyomó
homályát,
Kezdjünk merész
szárnyakkal égi pályát…
(Sashoz)
Egyelőre mg erősen köti a kor irodalmi
divatja, a „szokás nyomó homálya”: a divatos sírköltészete, a jégkeblű temető,
az almanach-líra finomkodása: az üdvkéj, bájkecs uralkodik még költészetében.
Nehezen tud csak irodalmi élményeitől
elszakadni: erősen zárt életkörülményei nem segítették ebben. (Az iskola falait
csak kétszer hagyta el: 1835-36-ban és 1838-39-ben egy-egy évet nevelősködött
családoknál.)
Hazafias versei mellett még egy
csoportja van költeményeinek, melyek frissességükkel, ötletességükkel ma is
elevenen hatnak: diákversei. A
hagyományos kollégiumi bök-verseket kiforrott művésziességgel művészi rangra
emeli. (Ezt a folyamatot Csokonainál is megtaláljuk.) A „Sóhajtás a szünidőhöz”, Iskolai közvizsgálat után” mellett csak az
egykor oly népszerű „Utazó diák”
címűt említem, mely a kortársak leírása szerint még fél évszázaddal a költő
halála után is kedvenc nótája volt a legációba induló diákoknak. Méltán
lehetett kedvenc dala a diákoknak az a vers, melyben oly tipikus diákos
hetykeséggel hány fittyet a gyalogoló diák a mellette elrobogó, üvegbe szegett
hintó gazdájának, aki pedig
Nem hallgata hagymaszagú
szavakat,
Szerzett kocsit és veve
szép lovakat.”
A
kollégiumi szellem természetese korlátokat is jelentett. Verseiben sok az
elvont moralizálás, a prédikációszerűség. De hogy a későbbiek során mennyire
elszakadt a kollégium világnézetétől, azt mutatja egy 1837-ből való
Blumauer-fordítása. A Blumauernek tulajdonított mű meséjének lényege, hogy egy
képzeltbeli fejedelem vitatkozások során az Ész vallására téríti az összes felekezet
papjait. A mű nyilvánvaló deista tendenciája a cenzor figyelmét sem kerülte el.
**
A 30-as évek vége elé hazafias lírája
is fejlődést mutat. Egyrészt konkretizálódik az addig elvont hazaszeretet
fogalma; merész határozottsággal néven nevezi a börtönéből éppen szabaduló
Kossuthot, sőt Vörösmartytól is számon kéri, hogy az „Árvízi hajós” c. versében
miért hallgatta el Wesselényi nevét. Határozott feladatot tűz a nemzet elé. az
érdekegyesítés programját a közös nemzeti cél megvalósításáért. Másrészt
verseiben meg-megjelenik egy eljövendő harc képe (pl. Harcdal),melyből szinte a közelgő szabadságharc első
harsonahangjait érezhetjük ki. A harci zaj elnyugvása után a nemzet igazi
békéjét jósolja meg – nyilvánvaló, hogy itt a felszabadító háborúóra céloz.
Hogy mi volt Nagy Imre véleménye az öncélú háborúról, azt jól mutatja Háború c. verse, mely a hódító háború
borzalmasságát megelevenítő képeivel méltán foglalhat helyet irodalmunk
béke-verseinek koszorújában
Nagy Imrét közvetlen utódai elsősorban
formaművészetéért becsülték. S valóban: ünnepélyes mondanivalójának mindig
ünnepélyes formát is keresett, irtózott minden pongyolaságtól; amint Arany
János mondja: „… inkább akar feszes, mint
bágyadt lenni, érezteti velünk, hogy midőn költ, mindig komolyan, ünnepélyesen
veszi a dolgokat és korántsem játszik”. Szerette a bravúros verstechnikát,
számos versformát ő vezetett be irodalmunkba. A gáláns madrigál, az erősen
kötött, csengő-bongó rímű triolett, ritornel és rondeau illusztrálására
tankönyveink és verstani kézikönyveink sokáig az ő verseit idézték. (Pl. a Madrigál, visszatért I, Visszatért II.,
Emlékezet címűeket.)
1839-ben a Kisfaludy-társaság
pályázatot hirdet történelmi balladára. Erre az alkalomra írja Árpád c. költeményét, mely nemes
egyszerűségével, erőteljes nyelvével és félreérthetetlen eszmei
mondanivalójával (a vérszerződés leírásával a nemzeti egységet propagálja)
tetőpontja Nagy Imre költészetének, és egy új korszak kezdetét jelenthette
volna. A külső elismerés pedig (elnyerte a nagydíjat) a költő életútjában is
jelentős fordulatot jelentett volna, - de a sors ezt megakadályozta. Már az Árpád írásakor teljesen eluralkodott
rajta a szegénységgel küzdő magyar költők jellegzetes betegsége, a tüdőbaj. Már
csak néhány szelíden lemondó hangulatú, lágy zeneiségű, gyászinduló dallamú
verset ír:
Megrezzen az ősz,
koszorúja lehull
A hervatag ifjú utána,
S az ifjú epedve magába
borul…
(Megrezzen az ősz)
És megírja Hattyúdalát, mely valóban végső verse lett:
Meghalok,
jön eljegyző halálom,
És rideg honába eltemet:
De szelid lesz a közös
nagy álom…
Pestről gyorsposta indult az
ezüstserleg átadására, de már csak halottat talál: a költő 1840. január 31-én
elhunyt.
**
Ha Nagy Imre munkásságát fejlődésében
vizsgáljuk, talán nem felelőtlenség kijelenti: elsősorban azt a költőt
gyászoljuk benne, aki lehetett volna
hanem végez vele fiatalon a halál. De így is érték számunkra, s megérdemli,
hogy megőrizzük emlékét. Nem tartozik új utat törő nagy költőink közé, nem
tudta megtalálni annak a népnek a hangját, amelyből származott, de lángoló
hazaszeretete, emberi és költői becsületessége mindvégig töretlen maradt. Nem
óriása korának, de igaz gyermeke volt a magyar történelem egyik legnagyszerűbb
korszakának, mely egyszerű fiait is naggyá tette. A reformkor minden erénye ott
fénylik Nagy Imre alakján is, s a magyar haza, a magyar nyelv halála
pillanatáig való szeretetében tragikusan derékba tört élete is tanítómesterünk
lehet.
Katsányi Sándor
*)
Mellékelem a vers dallamát. Kár lenne végképpen kiveszni hagyni ezt a szép
hagyományt. Csak helyeselni lehet, hogy a költő szülővárosa iskolájában már
ismét énekelik ezt a dalt.
IRODALOM
A
költő műveinek legteljesebb kiadása. NAGY
IMRE Költeményei 2. kiad. Kisújszállás. 1897. – Rövid, de Nagy Imre helyét
irodalmunkban mindmáig legjobban kijelölő méltatást találunk: Arany János összes prózai művei.
Franklin. e. n. 758. p. – A kortársak, köztük Péczely véleményét legjobban a Kisfaludy Tárasság Évlapjai 1841.
számából láthatjuk. – Legalaposabb életrajzát az 1897-es kiadás előszavában
találjuk Szeremley Barnától. Az
érdeklődők ugyanott részletesebb bibliográfiát is találnak.
Forrás: Jászkunság III. évf. 4. sz. 1956. augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése