2024. ápr. 14.

Reményik Sándor (1890-1941): Egészen

  

A kishugom, a hugom kisleánya

Most tizenhároméves –

Az élet lassan mélyül a szemébe

S ahogy mélyül: a szeme úgy beszédes.

De ez a kicsi történet már régi –

Megírásával adósa maradtam,

Holott bátyjának – halk szemrevetéssel

Mondja: egy egész könyvet ajánlottam:

Romon virág - -

S a kisleánynak semmi…

„Rólam , látod, még egy betűt sem írtál –

Látod!” – S nehéz ily sóvárgásnak

Folyton félve elébemenni - -

Kivált, ha oly álmatagon szerény,

Oly megható, úgy nem tolakodó –

Hát jó - -

Ki tudja, hányszor megigértem –

De ha olyan nehéz megmagyarázni,

Hogy a vers nem úgy megyen lecke-képen –

Se zord parancsra, se halk kérés-képen

Nem tudnak össze-állani

Izmos, vagy göngéd-finom tagjai - -

Csak valami varázs-ütésre,

S a varázs-vessző: az Isten kezébe’.

Hát jó:

Repüljön a régi történet:

Most már simán sikló fehér hajó.

Az irgalmas szamaritánust

Tanulja a kis elemista-lány,

De valahol az esze zökken:

A történetben valami hiány.

„Felebarát”: ezüstzengésű,

Nemesveretű bibliai szó –

És mégis a kicsi leány fülén

Értelmetlenül be-ki-illanó.

„Felebarát! Hát aki vele jót tett

És ott nem hagyta irgalmatlanul,

Bekötözte sikoltó sebeit” - -

A kicsi leány csak tovább tanul,

De nem megy a szó, nem megy a fejébe.

Se otthon, se az iskolába

Szamaritánustól, felebaráttól

Nincs többé nyugovása.

Az anyja végre nyugtalanul kérdi:

Hát ki a te felebarátod?

Rábámul két világosbarna szem,

Aztán lezárulnak szemérmesen,

Mint elzárkozó, szép, megzavart álmok.

A száj vonala már lefele görbül

S a könny kicsordulóban éppen - -

„Hát mondd: felebarátod vagyok én?”

Anyjára néz s a szeme felragyog:

„Te – Te egész barátom vagy nékem!”

 

Egészen! Drága kicsi lányom,

E versben: régi adósságom –

Én neked most csak azt kivánom

- S a könnyem csordulóban éppen -:

Aki neked barátod lesz,

Barátod bármiféleképen:

Az legyen nagyon, igazán, egészen!

 

Forrás: Budapesti Szemle 1941. 261. kötet 764-769.sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése