A kishugom, a hugom kisleánya
Most tizenhároméves –
Az élet lassan mélyül a szemébe
S ahogy mélyül: a szeme úgy beszédes.
De ez a kicsi történet már régi –
Megírásával adósa maradtam,
Holott bátyjának – halk szemrevetéssel
Mondja: egy egész könyvet ajánlottam:
Romon virág - -
S a kisleánynak semmi…
„Rólam , látod, még egy betűt sem írtál –
Látod!” – S nehéz ily sóvárgásnak
Folyton félve elébemenni - -
Kivált, ha oly álmatagon szerény,
Oly megható, úgy nem tolakodó –
Hát jó - -
Ki tudja, hányszor megigértem –
De ha olyan nehéz megmagyarázni,
Hogy a vers nem úgy megyen lecke-képen –
Se zord parancsra, se halk kérés-képen
Nem tudnak össze-állani
Izmos, vagy göngéd-finom tagjai - -
Csak valami varázs-ütésre,
S a varázs-vessző: az Isten kezébe’.
Hát jó:
Repüljön a régi történet:
Most már simán sikló fehér hajó.
Az irgalmas szamaritánust
Tanulja a kis elemista-lány,
De valahol az esze zökken:
A történetben valami hiány.
„Felebarát”: ezüstzengésű,
Nemesveretű bibliai szó –
És mégis a kicsi leány fülén
Értelmetlenül be-ki-illanó.
„Felebarát! Hát aki vele jót tett
És ott nem hagyta irgalmatlanul,
Bekötözte sikoltó sebeit” - -
A kicsi leány csak tovább tanul,
De nem megy a szó, nem megy a fejébe.
Se otthon, se az iskolába
Szamaritánustól, felebaráttól
Nincs többé nyugovása.
Az anyja végre nyugtalanul kérdi:
Hát ki a te felebarátod?
Rábámul két világosbarna szem,
Aztán lezárulnak szemérmesen,
Mint elzárkozó, szép, megzavart álmok.
A száj vonala már lefele görbül
S a könny kicsordulóban éppen - -
„Hát mondd: felebarátod vagyok én?”
Anyjára néz s a szeme felragyog:
„Te – Te egész
barátom vagy nékem!”
Egészen! Drága kicsi lányom,
E versben: régi adósságom –
Én neked most csak azt kivánom
- S a könnyem csordulóban éppen -:
Aki neked barátod lesz,
Barátod bármiféleképen:
Az legyen nagyon, igazán, egészen!
Forrás: Budapesti Szemle 1941. 261. kötet 764-769.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése