Törd levelemről csendben a pecsétet,
Tűrd jöttét hived hirnökének,
Gondold, hogy talán már nem élek.
Találkoztunk s te megálltál előttem:
„Egy vad sárkány él ott a nagy hegyeknél”.
Vágtattam rögtön küzdeni vele,
Forró harcban kardom szívébe döftem.
De rúttű pörkölt a tüze –
Amin nevettél.
„Milyen a kalóz turbános fej-éke?”
Szeszélyed sorsom mondta ki.
Tengerre szálltam, álltam harcot, orkánt;
Félkaromat otthagytam érte,
De lábadhoz tettem a turbánt;
Te egy gyermeknek adtad játszani.
Láttad, hogy’ mentem tönkre, mialatt
Szolgáltalak.
Téged nem bántott, hogy mi lesz velem;
Csak bólintottál, hogy porban s viharban
Neved a csillagokba írtam,
S nem hallgattál meg sohasem.
Most mély seb lüktet az oldalamban,
De téged csak magasztal ajkam,
Szép hölgy, míg élek, minden pillanatban.
Ford.: Szabó Lőrinc
Forrás: Budapesti Szemle 1941. 260. kötet. 758-763.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése