2024. ápr. 14.

Vietórisz József (1868-1954): Mindennap temetek

  

Mindennap temetek, mindenütt halott van;

Amerre én járok, sírok nyílnak ottan,

S aki odakerül, sok az én halottam.

 

Mennyi ismerősöm, mennyi jóbatárom,

S mennyi atyámfia túl az életgáton:

Végig e hosszú sort alig-alig látom.

 

Mennyi fényes álmot, hány ragyogó eszmét

Hantolok el, mintha mindent odavesztnék,

S holnap, holnapután ki tudja, mi lesz még!

 

Ami tegnap lángolt s lázzal égett bennem,

Hány tervem után kell immár pontot tennem:

Meg nem valósulhat földi életemben.

 

Eltemetem minden nagyratörő vágyam,

Beteljesülését többé ne is várjam:

Nem segít magasba régi merész szárnyam.

 

Eltemetem minden olcsó dicsőségem,

Nem is izgat úgy, mint egykor régesrégen:

Még a nap is alább hanyatlik az égen.

 

Szép lassan betelik rajtam is a mérték,

S mintha már az alkony sátorába lépnék:

Minden érzékemtől meg kell válnom végkép.

 

Mégse tartom én ezt gonosz ítéletnek:

Kishitű az, aki a haláltól retteg,

Nem fáj nekem, hogy majd engem is temetnek.

 

Mert amit mindenkor érző szívvel írtam,

S amit olykor-olykor vérző szívvel sírtam:

Nem marad örökké odalenn a sírban.

 

Por lesz, ami por volt, lélek, ami lélek,

Eleven szikrája a nagy mindenségnek:

Halálon is győz a diadalmat élet!

 

Forrás: Budapesti Szemle 1940. 259. kötet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése