Busan bug a kis gili az ereszen;
Volt nekem is egyetlen egy kedvesem;
Hej, de mit ér az az égő szerelem
Hű szivemnél hogyha nincsen egyebem!
Hányszor mondta, esküvel is fogadta,
Szüret után elmegyünk a templomba,
Hej, de mit ér esküszó és fogadá, -
Szegén lánynak tán az istene is más!
„Hallod rózsám”, mondja egyszer nevetve,
„Mid is van hát apritani a tejbe?”
Tréfál, mondom én is vissza így neki:
„Jó az isten, majd gondunkat viseli!”
Ő meg, a mint Isten nevét hallaná,
Ugy állt, mintha önön szive vallna rá;
Hej, de mit ér, egyszerre csak szilajan:
„Fránya bánja!” fölrival és elrohan.
Én csak néztem, csitogattam szivetem:
„Visszatér még, majd meglátod, hogy szeret!”
Hej, dehogy tért! Tegnap volt az esküvő;
Pénzes lyánnyal, - verje meg a teremtő!
Hogy is mondtam? Nem jól mondtam. Tévedtem.
Arra kérlek menybeli nagy Istenem:
Add meg néki kivánságát tetézve,
Pénzzé váljon a göröngy is kezébe’.
Nosza van most gazdagságod, mindened,
Csak a szived, az a csalfa, nagy beteg;
Tüz emészti, ugy eseng egy sziv után,
Ugy szeretne most már hiven, igazán!
Busan bug a kis gili a háztetőn,
Ássátok meg siromat a temetőn;
Szegény szivem hűn szeretett, vesztére, -
Hej, de jutunk mi még neki eszébe!
Forrás: Családi kör
XVIII.évf. 10. sz. Buda-Pest. 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése