A nap süt forrón, tüzesen,
Árad a tó, eltünt a jég,
Vitorla repül a vizen,
Szívem vitorla-lázban ég.
Kárhozott vándor mind, aki
Ifjúságáról lemaradt,
Mihelyt megint friss fény veri,
Mihelyt megint sziszeg a hab.
Kín az eljátszott ifjuság
És part, örök vággyal teli,
A szív keresi tavaszát,
Folyton, folyton azt keresi.
És bár a hajam már havas,
Szívem, noha várja az éj,
Ha kék a hullám, a tavaszt
Keresve ma is utra kél.
C. F. Meyer után németből fordította Szabó Lőrinc
Forrás: Budapesti Szemle 1941. 260. kötet. 758-763.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése