Ady Endre Jászberényben

 

         A költő életútjának csaknem minden lépését felderítették már a lelkes kutatók. Alig egy-egy mozzanata van ennek a sokfelé kanyargó pályának, ahová ne villantott volna be a kortársak vagy az utódok érdeklődésének reflektorfénye, és amelyik ismeretlen lenne még Ady Endre életéből.

         Jászberényi kirándulása nem tartott sem a nagy élmények, sem a nagy események közé, bizonyára ez az oka annak, hogy egyetlen életrajzírója sem emlékezett meg róla. Mi, berényiek azonban, akik egy Petőfi- és egy Móricz-látogatást leszámítva alig-alig álltunk kapcsolatban a magyar irodalom nagyjaival, büszkén emlékszünk vissza, hogy Ady Endre egy-két napot a mi falaink között töltött, és talán nem végzünk hiábavaló munkát, ha ennek a kis időnek a történetét az utókor számára rögzíteni igyekszünk.

         Az első világháború kitörését megelőző esztendő őszén jutott el Ady Endre Jászberénybe. Egészségi állapota ekkor erősen javulóban volt. Ez év tavaszán megjárta Mariagrünt, néhány hónapot Kozmutza doktor városmajori szanatóriumában töltött, és több ízben időzött Érmindeszenten is, ahol az Édes gondos ápolása alatt egy kissé megpihent.

         A városmajori szanatóriumban ismerkedett meg Koller Klarisszal, Koller Kálmán táblabíró leányával, aki szintén ott kúrázott. Gyakori látogató volt itt Schöpflin Aladár, Fenyő Miksa, Földessy Gyula, Móricz Zsigmond, talán Bölöniék is, és csaknem mindennapos vendég volt a nótás Papp Viktor. A szanatórium bohém igazgatója, dr. Kozmutza Béla és dr. Gebhardt Ferenc egészítették ki Ady baráti körét. Ehhez a körhöz tartozott még a fiatal Koller Klarissz is, aki hosszabb időn keresztül asztaltársa volt Ady Endrének. A szép Klarissz és Gebhardt doktor között lassankint szerelmi szálak fonódtak, és e szálak mentén vezetett el Ady útja is Jászberénybe.

         Koller táblabíró felesége közel nyolc évtizedre terjedő életén át állandóan naplót vezetett. Bizonyára édesapjától, Gyárfás Istvántól, a neves jászkun történetírótól tanulhatta meg, hogy minden eseménynek lehet súlya és értéke, és minden kis apróság érdemes lehet a feljegyzésre. Ez a napló örökítette meg Ady jászberényi tartózkodását is.

         „1913. október 11-én érkezett meg Jászberénybe Ady Endre dr. Kozmutza Béla, a Városmajor-szanatórium igazgató-főorvosa és Gebhardt Ferenc egyetemi m. tanár társaságában. Az állomásról egyenesen hozzánk jöttek s nálunk tárasságban töltötték az estét” – írja a napló.

         Gebhardt Ferenc háztűznézőbe jött Jászberénybe, és erre az útjára hozta magával két kedves barátját, Adyt és Kozmutzát is. Biztosan mindketten örömmel vállalták a kíséretet, hiszen kedves pajtási viszony fűzte őket a kiszemelt menyasszonyhoz.

         A irodalom iránt érdeklődők ez időben már országszerte ismerték Ady nevét, de hírénél és – mondjuk ki őszintén – rossz hírénél egyéb még nemigen hatolt be a vidéki kúriákba. Éppen ezért meglepő, hogy Koller táblabíróné naplójában nem azt írja, hogy ekkor és ekkor Jászberénybe érkezett Gebhardt egyetemi tanár, ki a házikisasszony iránti érdeklődése folytán is fontosabb személy lehetett a háznál, mint Ady. Ennek ellenére is a költőt teszi meg első személynek, és úgy állítja be a dolgot, mintha a többiek annak csak kísérői lennének. Adynak ez az értékelése nem volt általános, mert részben a naplóból, részben a vacsora egykori résztvevőitől azt is megtudjuk, hogy az egyik család nem tett eleget a meghívásnak, a pesti „skriblert” ugyanis nem tartották olyan fontosnak, hogy miatta más programjukról lemondottak volna.

         A családtagokon kívül még vagy tíz-tizenkét vendég vett részt a vacsorán. Ady mellett az egyik oldalon a házikisasszony ült, a másik oldalon egy szép fiatalasszony, Koller Imréné foglalt helyet. A számára idegen társaságban Ady meglehetősen feszélyezetten érezte magát. Szótlan volt, és ha belé is elegyedett a társalgásba, keveset beszélt. Talán unta is egy kissé a merev társaságot, vagy talán zavarta a szokatlan helyzetet, hogy az orvosával és barátjával háztűznézőben van. A társaság helybeli tagjai, a vidéki úri társaság vezetői valami érthetetlen csodabogarat láttak benne, aki zsidókkal, meg „cucilistákkal” barátkozik, züllött életet él, a nőkről mint éhes kis csukákról emlékezik, forradalmi verseket ír, melyeket ugyan még sohasem olvastak, legfeljebb ha a címét hallották egyiknek-másiknak. Adyt leginkább azokból a cikkekből ismerték, melyekben Rákosi Jenő igyekezett őt a aradi középosztály házi újságja, a Budapesti Hírlap hasábjain kirekeszteni a magyar irodalomból.

         Koller Imréné fel is vetette neki a kérdést, hogy miért olyan érhetetlenek a versei. Ady ezen elmosolyodott, nem magyarázott, nem cáfolt semmit. Úgyis meddő dolog lett volna meggyőzni a kérdezőt, hogy a hiba nem a versekben, hanem az olvasókban van. Enyhe kézlegyintés kíséretében csak ennyit mondott: Majd meg fogják érteni, ha emléktábla hirdeti a nevemet, - talán éppen ezen a házon is.

         Szóba került a vőlegényjelöltnek, Gebhardtnak dedikált költeménye, a Föl, föl, uram. Ezt sem ismerték, és csak a házikisasszony hívta fel rá a figyelmet. Idézi is:

Néha-néha, úgy-úgy elszéled

Dölyföm, rangom, nevem, hitem

És semmiben,

Már-már semmiben

Sem bízok és szűnök valómban.

         Mély kétségbeesés csendül ki a költeményből, de a vendégtársak számára ezt is kínai nyelven íratott.

         - Majd Franyó megmagyarázza – vetett véget Ady a további beszélgetésnek (Franyó Gebhardtnak a becéző neve volt).

         A vacsora után csoportokra szakadt a társaság. Az idősebbek a cserépkályha köré húzódtak, hol vígan duruzsolt a tűz. Korán bekövetkeztek a hűvös, őszi napok, nyirkos is volt az idő, jól esett a meleg szoba. Eleinte Ady is az öregek közé ült. Itt hamarosan politikára fordult a szó. Az egyik vendég Tiszát szidta, akiről Adynak sem volt jó véleménye.

         A háziasszony a zongorán Chopint játszott. Adyt nem túlságosan érdekelte a lágy muzsika, és csak akkor lett figyelmesebb, amikor magyar nótákra került a sor. Béla papa – így hívták baráti körben Kozmutza Bélát – egyszer csak karon kapja Adyt, és átviszi a fiatalokhoz. Klarissz észreveszi, hogy Ady a zongora mellett van, és hogy kedveskedjék neki, eljátssza Papp Viktor kótájából Ady híres versét, Az én két asszonyom-at. A versnek alig volt valami hatása, de a muzsika megfogta a hallgatókat.

         Az egyik járásbíró, Marosy Endre elhozta a Lehel-kávéházból a cigányt. Homoki Aladár bandája híres-neves volt az egész Jászságban. Németországot is bejárta, és ez külön rangot adott nekik a környék többi cigányai között. De rá is szolgált Aladár erre a megkülönböztetésre.

         Hasztalan igyekezett a prímás kicsalni Adyból, hogy mi a kedves nótája, az csak hallgatta a cigányt, és hagyta játszani a maga kedve szerint. Egyszer csak valaki nótát rendelt: Befútta az utat a hó…

         Ady lassan felemeli a fejét, nagy barna szemeit Aladárra veti, és úgy hallgatja a szép, régi magyar nótát. Aztán szinte alig hallhatóan maga is belédúdol néhány szót: Céltalanul fut a fakó…

         Egy idő múlva Aladár jászsági nótákba kezd. Nagy élvezettel hallgatja a költő a sok ismeretlen melódiát, mintha valami ősázsiai emléket kutatna bennük. Különösen tetszik neki a hetyke jász nóta, hogy:

Én vagyok a jászsági fi,

Nem parancsol nékem senki.

Sem a Jászság, sem a Kunság,

Sem a szolnoki biróság.

         Hajnal felé oszladozni kezd a társaság. Ady, Kozmutza és Gebhardt hazakísérik Koller Imrééket. Nem kell nagy biztatgatás, ide is betérnek egy pohár itókára. Utánuk ballag a cigány is. A korábban kissé fáradt, bágyadt Ady itt ráparancsol a pírmásra: Húzd a legszebb magyar nótákat! Tudod-e Aladár azt a nótát a Gacsaky Pestáról?

 

         És már száll is a nóta Gacsaly Pestáról, aki nagy legény volt, s nadrágszíja hét likra szólt.

         A hangulat tovább emelkedik. Ady fesztelenjókedvében rágyújt Koller Imre öreg pipájára. Egy szippantás után félreteszi.

         Már erősen világosodott, amikor Adynak az az ötlete támadt, hogy kocsikázni kellene.

         Veres Gerzson bácsi, a mostani nyugalmazott börtönmester abban az időben Kollerék kocsisa volt. Jól emlékszik erre a kora reggeli kirándulásra. Gebhardt valahol levált a társaságtól, és a kocsiba már csak Ady és Kozmutza ült be.

         Gyerünk valahová ki a szabadba!

         Útjuk a Fő téren vezetett keresztül. Itt már gyülekezett a korán kelő piacozó nép. A két utas leszállt, megvásárolt egy nagy kosár almát, és úgy folytatták útjukat tovább Jászjákóhalma felé. Kihajtottak egészen a külső Tarna-hídig, de a község bejárata előtt visszafordították a hintót.

         Mire a városba értek, már javában állt a piac. Vasárnap reggel volt, és ünneplőbe öltözött gyerekek szállingóztak a Nagytemplom felé. Adyék leszálltak, és elkezdték a gyerekek közt osztogatni a szép piros almát. A nagy tülekedésben a fiatalság majd összetaposta egymást, alig lehetett rendet teremteni köztük. Veres Gerzsont csak faggatták a népek, ki ez a két bolond, akik korán reggel almát osztogat a piacon. Akkor még Gerzson bácsi se igen tudta, hogy kik a vendégek, annyit tudott csak róluk, hogy valami pesti urak, talán olyanok, akik az újságot csinálják.

         Kis időre benéztek még a Lehel-kávéházba.  A nagy ablak elé telepedtek, és onnan szemlélgették a vasárnapi kisvárost.

         Kilenc óra tájban vetődtek haza. Gyorsan ágyba bújtak, és alvással, meg lustálkodással töltötték el a napot.

         Délután egy csésze feketére összejött még Kolleréknál a család néhány jóbarátja. Ady álmos volt, fáradt volt, alig-alig vett részt a társalgásba. Közben el is vonult, állítólag levelet írt,amit még a délután folyamán a postára küldött. Úgy emlékeznek rá, hogy a Népszavának küldte.   

          Ady és Kozmutza az esti vonattal visszatértek Pestre. A vasútállomásnál egy kis diákgyerek ismerte fel a költőt. A kisdiák már látta Adynak Székely Aladár készítette fényképét, és olvasott is tőle néhány verset. Nem sokkal előbb kapta meg a Galilei-kör fennállásának ötödik évfordulójára kiadott kis sárga színű füzetet Ady három márciusi költeményével. Ezt a füzetet ma is kegyeletesen őrzi, ugyanúgy, mint a képet, melyet az állomás fakorlátjához támaszkodó Adyról vésett jó negyven évvel ezelőtt az emlékezetébe.

         Ady és Kozmutza az esti vonattal visszatértek Pestre. A vasútállomásnál egy maradt. ezzel véget is ért Ady jászberényi kirándulása, vagy ahogy ma mondanák, - berényi vikendje.

         1914 januárjában volt Klarissz és Gebhardt eljegyzése. Erre Ady a berényi látogatás epilógusaként az alábbi táviratot küldötte:

KOLLER TÁBLABÍRÓ JÁSZBERÉNY

KEDVES KLARISSZ ELJEGYZÉSÉHEZ FOGADJÁTOK, BÁTYÁM, ÖRÖMBEN FAKADT JÓKIVÁNSÁGOMAT. ÁLDÁS RÁTOK. MIND MEGÉRDEMLITEK. KÜLÖN HÓDOLAT MENYASSZONYKA ÉS ANYJÁNAK. ADY

         Az elsárgult táviratlapot egy dedikált fényképpel és egy kéziratban maradt verssel együtt ma is ereklyék között őrzi a közben Csehszlovákiába szakadt Koller-család.

 

Németh Ferenc

 

Forrás: Jászkunság III. évf. 5-6. sz. 1956. okt.-dec.