Mindenki sirt, és újra nevetett.
Hogy ujra bátran magyar lehetett,
Falta egymást sok könnyes régi szem
És dadogta a száj: emlékezem.
A régi ház, az utcák és terek
Bomlottan zugva mind keringenek.
S messziről, mint égi látomás,
Integet felém a fiatal Tamás.
A „Kis Pipá”-nak pállott kék ködén
Juhász Gyulát mintha sejteném.
Megyek, próbálom – új már a kilincs…
Rideg szoba, - a multból semmi sincs.
Megfordulok, egy árnyék suhan el
Húszéves, sápadt, néz és nem felel.
Lázas szemű, karcsú garabonciás,
Oly ismerős e földi látomás.
Szalad előttem, - el nem érhetem…
A régi Várad s a volt életem.
Forrás: Budapesti Szemle 1941. 261. kötet 764-769.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése