Hang szól: „Bözsike!” s mint egy őzike
Vagy apáca, jön ő. Jön Bözsike.
A hegyi szállón végigsüt a nap
S ő jön, előtte. Glóriás alak.
Arcát nem látni, csak a termetét.
Fehéren lobog, karcsú, csodaszép.
Hát még a lába! S mily frissen szedi!
Szivem dobog, vajon ki ismeri?
Arany keretben karcsú őzike,
Csak a nevét tudom, hogy Bözsike.
A miniszter lánya lesz! Este már
Mondták, hogy megjött. Vagy a mozisztár?
Hódolat tölt el, vágy és tisztelet
S a káprázat mind közelebb lebeg.
Nem, ez nem sztár. Csak lesz! Nyer, aki mer,
Ily büszke szépség biztos karrier!
Ily nemes szépség! egészség! erő!
Csak nézni is boldogság ez a nő!
Hadd nézem hát… S mert közben elhalad,
Fordulok, és már nem vakít a nap,
S egyszerre megoldódik a talány:
Bözsike csak egy paraszt szobalány.
Arany keretben szegény őzike,
Szerencse kell mindenhez, Bözsike!
Szerencse nélkül épp az sikkad el,
Aki sztároknál többet érdemel.
Hisz tegnap, lent, a falusi misén,
Egy másik épp ily szép nőt láttam én,
Egy szép, beteg nőt… Itt szolgált az is.
Bözsike nénje. A férje kocsis.
Bözsikénél is szebb volt valaha.
Jövőre elviszi a hektika.
Forrás: Budapesti Szemle 1941. 260. kötet. 758-763.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése