Jaj be szép az a Pest, Istenem, be szép!
S benne milyen úri, mily szelíd a nép.
Összevissza jártam útat, útfelet,
De szemem nyugonni nem talált helyet.
Ablak ablakon van három négy soron,
Oly magas falunkban nincsen a torony.
A sok utca tömve mint a méheraj,
Jobbra-balra fényes gyöngy, ezüst, arany,
S mintha búcsu állna későn és korán,
Cifra ott a férfi, asszony és leány.
Ám csudálni méltó mindenek fölött,
Hogy kevély alig van annyi úr között.
Mert kosárka almát vittem áruba,
S feltakarva szépen ültem kapuba.
Ott hogy üldögéltem én szegény leány,
Szépen néze minden átmenő reám,
És sokan, de hogy mért, nem tudom biz én,
Visszafordulának többször is felém.
S három könyves úrfi máris körbe vett,
Egyik kérdi tőlem: "Húgom mi neved?"
Kérdi a másik is: "Hol lakol babám?"
És a harmadik mond: "Lelkem nézz reám!"
Én meg elpirultam, ó de hogy is nem,
És csak úgy suttogva mondtam meg nevem.
Hányával kel almám? Meg sem kérdezék,
Ám ha annyi lett is volna, megvevék.
S mennyi furcsa szépet kelle hallanom,
Azt úgy elbeszélni ó dehogy tudom!
"Hozsz-e még be almát, itt ülsz akkor is?"
Kérdezének Isten tudja hányszor is.
Jaj be szép az a Pest, Istenem, be szép!
S benne milyen úri, mily szelíd a nép!
Ahogy álldogáltam utca szögletén,
Nagy sietve jött egy szálas úr felém.
Fénylett rajt ezüstös szép kalap, s ruha:
Gazdag úr lehet, de mégsem katona.
Állni cifra hintón láttam olyat én,
Bajsza jól kikenve, barna mint a szén.
"Ejnye gyöngyöm-adta kis magyar leány,
Nem szeretsz-e engem? én szeretlek ám."
Így köszönte szépen, és tán ismere,
Mert úgy híva, hogy csak menjek el vele.
"Nem lehet", feleltem, s kérdezé: "miért?"
"Mert anyámtól meg van tiltva, hát azért."
"Bé ne menj leányom", ez volt a szava,
"Bár akárki hína, házba sehova."
"Kis szivem, tehát csak nem jössz el velem?"
Monda, s megszorítá kétszer a kezem.
S búsan otthagyott az utca szögletén,
No de mit tegyek, ha tiltja a szülém.
Jaj ha megharagszik az az úr reám!
Mit miveljek akkor, mert hatalmas ám!
Egy kosár almával bémegyek megint,
És ha majd anyám a régi módra int,
Szépen kérem őtet, hadd legyen szabad
Fölkeresnem azt a szép ruhás urat,
S hogy haragja szűnjék, csókolok kezet,
Néki nyújtom által a legszebbeket,
És igérem, hogy azt nem teszem soha,
S félni nem fogok, mert ő nem katona.
2026. máj. 24.
Czuczor Gergely (1800-1866): A falusi kislány Pesten
2026. ápr. 16.
Czuczor Gergely (1800-1866): Nemzeti ének
Kárpát fölött zord éjszakon,
Borong az ész, rab a kebel;
Hazám, hazám! Eged derül
S embert igába nem terel.
Itt nemzet él, hon de király hiv őre,
Itt lélek s sziv ébred új erőre.
Föl, föl tehát virasszatok
Ti népek a magyar honon!
Akármi nyelvetek, de egy
Sónk, kenyerünk, jogunk vagyon,
Egy a hazánk, egy jogszerü királyunk,
Mellettök a vész napjain kiálljunk.
Nem nép az ott, csak durva nyáj,
Mit ostor egy tömegbe vert,
Itt egy szabad faju sereg
Hazát teremte Pusztaszert.
Itt nemzet él évezredes jogával,
Mit biztosit királya szent szavával.
Föl, föl tehát virasszatok sat.
A dicstelen csoport szivét
Nincs emlék, mely hevitené;
Ha mit csillogni lát szeme,
Az a bitor föld istene.
Hazám! Talán hant sem hever meződön,
Mely érted megszakadt szivet ne födjön.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
Rabszolga-bér köt gyülevészt
Urához őr kuvasz gyanánt;
Hazája nincs, csak ketrece,
Mely koncot és szük almot ád.
Magyar! Te összeforradál hazáddal,
Ennek bukása vész reád, haláldal.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
Még is virulnod kell neked
A századok hosszú során,
Véred folyand, de nem fogy el
A sors hozandja harc torán,
Az éjszak csorda népe itt tanyára
Soh’ sem lelend, hanem vasaink fokára.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
Rebegje ezt a csecsemő,
Suhancnak ez legyen dala,
Ettől hevüljön férfiu
A nemzet őr hadangyala.
Mi ősz apának ajkait bezárja
A hon legyen búcsút vevő imája.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
A merre Kárpát orma fut,
S ölében kincset rejteget,
Hol a föld népe szánt, arat
Arany kalászú telkeket.
Dunát, Tiszát ivó lakók, reátok
Bizza ügyét köz ápoló anyátok.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
Erdély! Te egy vér vagy velünk,
A honszerző magyar fele;
Vagy nem volt köz vidám napod,
Nem folyt-e köz könyüd vele?
Erdély, egy bölcső ivadék magyarral,
Ezzel megosztja életét, vagy meghal.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
S ti Dráva, Száva partjain
Jogrészesink, horvát felek!
Kiknek mind annyi szláv között,
Csak itt virul szabad telek.
Derüt, borút velünk együtt türétek,
Egy köz jövő int elénk és elétek.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
Ál csillogást, ígéretet
Éjszakról ne fogadjatok.
Lesz melletek disz-csillagos,
de ostorozva hátatok.
Nem képes az, senkit szivest ölelni,
Ki kész közel rokonfelét megölni.
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
Miénk a tér, min járdalunk,
A föld magot nekünk terem,
Itt kölcsönös törvényhozók
A nemzet és a fejdelem;
Amott az isten-adta lég kel áron.
Ki lépne be egy kény-zsarolt határon?
Föl, föl tehát virasszatok! Sat.
Miénk a lélek, s menny urát
Hit vallja háborítlanul;
Ott a bitor fertőzetes
Kezével a szivekbe nyúl;
S lesz vértanú egész hazák családja,
Ha őt nem úgy félistenül imádja,
Föl, föl tehát virasszatok!
Nem korhadott e sarjadék,
Ez érzi ön becsét s jogát.
S csorbára törni készen áll
A monda óriás fogát.
Egy lélek és egy akarat csodát tesz,
Magyar kövesd e szót s örök hazád lesz.
Föl, föl tehát virasszatok
Ti népek a magyar honon!
Akármi nyelvetek, de egy
Sónk, kenyerünk, jogunk vagyon;
Egy hazánk, egy jogszerü királyunk,
Mellettök a vész napjain kiálljunk.
Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.
2020. jún. 11.
Czuczor Gergely: Beköszöntő
Ti, heted hét ország tős gyökeres népe,
A teremtő kéznek eredeti képe,
Erős, ép, romlatlan, délczeg, szittya vérek,
Földiim, köszöntlek, és figyelmet kérek.
Más a világ soru, mint volt hajdanában,
Szabad lett a jobbágy a magyar hazában;
Adjon is hát túl a szolgai erkölcsön,
S szabadsághoz illő természetet öltsön.
Szabad embert illet nemes gondolkodás,
Bűn fiának való a meghunnyászkodás,
Szabad ember kimél személyt és birtokot,
Mert máséra törni utonálló szokott.
Ollyan a szabadság, mint a köszörült kard,
Melylyel ha bánni tudsz, diszit, s életet tart;
De ha ugy vaktában hadorászunk vele,
Magunknak gyilkosa, és csorba lesz bele.
A szabadság büszke, nem kell neki ingyen,
Hálátlannak lenni ő előtte szégyen,
Gazdag uzsorával vissza is fizeti,
A mit jó hazája kölcsön adott neki.
Ki a szabad ember? ki ura magának,
Kit vad indulatok el nem ragadának,
Ki, mint hegytetőn a száz esztendős cserszál,
Villám és fergeteg boszujára megáll.
Ki a szabad ember? ki másra nem szorúl,
Ki ön keze, s esze után él boldogúl;
De kinek, ha hajtják, csak akkor van dolga,
Az nem szabad ember, hanem henye szolga.
Ki a szabad ember? ki a fegyverhez ért,
Kit torolatlanúl ellensége nem sért,
Kitől visszaborzad a gonoszok hada,
Mint him oroszlántól a pusztaság vada.
Béke a szabadság ékes koronája,
de ha valaki azt sérteni találja,
Ott a szabad ember villámló fegyverrel,
S a hazarontóval bátoran szembe kel.
Szabadnak lenni szép, és dicső állapot,
De józan észt kiván, s aczél akaratot,
Hol lábát megveti, nem vonul ő hátra,
Ha valahol, csak itt kell ember a gátra.
Földiim, vágytok-e hát lenni szabadok?
Ha igen, azt mondom, hogy összefogjatok,
Sőt vének és ifjak, ti esküt is tesztek
Nemde, hogy országunk hiv fiai lesztek?
Köz anyánk a haza, s mi övéi vagyunk,
Magunknak, s ő neki vetünk és aratunk,
Testvérim, anyánknak táplálékot adjunk,
Mert ha veszni hagyjuk, mi árván maradunk.
Ez anyaföld terem bort, búzát, sót, aranyt,
Mint örökös szülő béke után sohajt,
S nem védheti magát, de szülé a vasat,
Mellytől elleneink szive ketté hasad.
Ám hasadjon tőle olly korcsnak is szive,
A ki haz7ájának megszünt lenni híve,
Ki idegen földi népekkel czimborál,
Csapjon az áruló fejére bűnhalál.
Éljen a magyarok ezredes hazája,
És nemzetünk feje, koronás királya,
Éljenek a népet boldogitó urak,
Kik jusban, teherben vele osztoztanak.
Forrás: Nép barátja 1. kötet 1. sz. Bp., 1848. junius 4.
2020. jan. 15.
Czuczor Gergely (1800-1866): Szondi (1832)
